Akkumulátorgyár

Az akkumulátorgyár ellen tiltakoztak Győrben: Azért jó látni, hogy többen vagyunk, mint egy...
Hétfő kora este több százan tüntettek az akkumulátorgyár létesítése ellen.
G7: 64 millió forintunkba kerül egy akkumulátorgyári munkahely
A gazdasági lap megpróbálta összeszedni, hogy a közösből mennyit költöttünk ezekre a beruházásokra.
64 millió forintba kerül egy akkumulátorgyári munkahely a magyar állam számára
Sokféle formában támogatja a kormány az akkumulátorgyárak letelepedését, és az összegek is olyan jelentősek, hogy abból több évnyi bért ki lehet fizetni.
Az utolsó pillanatban civilekkel lép fel a Momentum a debreceni akkugyárral szemben
A környezetvédelmi engedély visszavonását kezdeményezi civilekkel a Momentum, a határidő hétfőn jár le. Az LMP hasonló bejelentést tett vasárnap.
Elutasították a Győrbe tervezett akkumulátorgyárról szóló népszavazási kérdéseket
A helyi választási bizottság a „létesít” szót nem tartotta egyértelműnek, de voltak más problémái is a két benyújtott kérdéssel; például az, hogy a „Győrben” megfogalmazás pongyola.
Az EU gyorsabbá tenné az akkumulátorgyárak engedélyezését
Az Európai Bizottság alelnöke szerint ugyanakkor még a kiemelt projektek sem kapnának felmentést a környezetvédelmi szabályok alól.
A CATL most még „sok mázsás gorilla”, de már készülődnek a kihívói
A Debrecen mellett építkező cég már hat éve számít a világ legnagyobb akkumulátorgyártójának, de sokan készülnek arra, hogy megnyirbálják a piaci részesedését.
Mégis hol dolgozzanak az emberek, ha nem az akkumulátorgyárakban?
Az LMP, a Momentum és a Mi Hazánk is népszavazást kezdeményezett a debreceni akkumulátorgyár építése ellen, pedig az növelné a GDP-t és munkahelyeket hozna létre. Megkérdeztük a pártoktól, hogy mi a...
Kisteleki akkugyár: az MMM-es képviselő is hangulatkeltést sejt a botrány mögött
Sajtóhírek szerint a kisteleki önkormányzat úgy adott volna el földterületet, hogy azt sem tudták, az oda tervezett 500 milliárdos akkumulátorgyár milyen veszélyeket rejt. A testület tagjai azonban...
Kövess minket Facebookon is!