Budapest
Újraszámlálás: 76-szor annyi érvénytelen szavazat volt Budapesten, mint a Karácsony és Vitézy...
2019-hez képest majdnem a háromszorosára emelkedett az érvénytelen szavazatok száma, de erre két logikus magyarázat is adja magát.
Budapesten szépen felkapaszkodott Karácsony és Vitézy hátán a DK–MSZP–Párbeszéd és az LMP
A Momentumnak viszont nem jött be a külön indulás, az EP-listájuk is jobban teljesített Budapesten, mint a fővárosi.
Nagy feladvány, hogy milyen koalíciónak lehet többsége egyáltalán az új Fővárosi Közgyűlésben
Ember legyen a talpán, aki az új Fővárosi Közgyűlés összetételéből és az eddig elhangzott nyilatkozatokból most ki tudja olvasni, hogyan is lenne többsége az új főpolgármesternek.
Megkerülhetetlen lett a Tisza Párt Budapesten, de kerületi polgármestert nem buktattak
A Fővárosi Közgyűlésben instant vezető erővé váltak Magyar Péterék, a polgármesterjelöltjeik stabil második-harmadikként csipegettek szavazatokat hol innen, hol onnan.
324 szavazattal Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást
Végig rendkívül szoros volt a küzdelem közte és Vitézy Dávid között, Karácsony csak a 94 százalékos feldolgozottságnál vette át a vezetést. Vitézy szerint újraszámolás lesz.
Továbbra is a kistelepüléseken élők az aktívabbak, de ébredeznek a 20 ezer feletti városok is
A reggel 9-es napközbeni részvételi adat alapján továbbra is aktívabbak a kistelepüléseken élő választók.
1 főpolgármester, 32 fővárosi képviselő, 23 polgármester, 397 kerületi képviselő – és ez mind egy...
Vannak országok, ahol parlamenti választásoknál sem mozdul meg akkora szervezet, mint ami nálunk a budapesti helyhatósági választásokat vezényli. A legizgalmasabb önkormányzati csaták most is a...
Az Európai Zöld Párt elhatárolódik az LMP-től és Karácsonyt szeretné Budapest főpolgármesterének
Elővigyázatosságból felfüggesztették politikai együttműködésüket.
Politikusaink egy két kilométer sugarú körben szavaznak, pedig milyen nagy Budapest
Buda közepén voksol Dobrev, Karácsony, Magyar, Orbán és Vitézy is.
Szombaton tetőzik Budapesten a Duna
Több mint nyolcszáz kilométeren van árvízvédelmi készültség Magyarországon.









