Budapest
Drogként árult szódabikarbónával kevert mályvalevelet egy férfi a bulinegyedben
Azt mondta, a kamudrogot viszik, mint a cukrot. Ő viszont valódi kábítószert fogyasztott, ezért is eljárás indult ellene.
Egy felmérés szerint a budapestiek többsége támogatja, hogy autómentes a Lánchíd
A 21 Kutatóközpont és a Medián közös felmérésében viszont 40 százalék mondta azt, hogy a felújítás után visszaengedné az autókat a hídra.
Január 23-tól a Deákig jár a 3-as metró, és a Ferenciek tere megállót is átadják
A BKK ígérete szerint március közepétől már a teljes vonalon jár majd a 3-as metró, május közepétől pedig a Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokat is használhatják az utasok.
Az állam 6,3 milliárd forintért vásárolta meg a Mol régi székházát
Hernádi Zsolt korábban nem árulta el, hogy mennyiért kelt el az épület.
Kijevbe utazott Karácsony Gergely
„Budapest Ukrajna mellett áll. A magyar kormány nem azonos Magyarországgal” – mondta a főpolgármester a nemzetközi sajtótájékoztatón.
Késsel hadonászva rabolt ki egy nőt egy férfi a 6-os villamoson, vádat emeltek ellene
A férfi 55 ezer forintot vett el a nőtől, felfegyverkezve elkövetett rablás miatt letöltendő fegyházat kaphat.
YouTube-videóban fenyegette meg rakétatámadással a Parlamentet egy nő
A rendőröknek azt mondta, csak szórakoztatni akart.
Terrorizmussal gyanúsított nőt fogtak el a népligeti buszpályaudvarnál
A 29 éves nő ellen a belga hatóságok adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot.
Budapest az egyik legolcsóbb európai város, ha külföldi cégvezető az ember
Ismét elkészítette a világ nagyvárosait megélhetési költségek szerint rangsoroló listáját az Economist Intelligence Unit, és eszerint Budapest az egyik legolcsóbb helyszín Európában.
Verekedésbe keveredett Szalai Ádám Budapesten
A válogatott labdarúgó december 29-én került összetűzésbe egy társasággal egy pesti szórakozóhely előtt.







