Egyházi iskolák

Kasztrendszer kialakulásához vezet az oktatási egész pályás letámadás
Ideje lenne számot vetni azzal, mivel tartozunk a gyerekeinknek. Az összesnek.
Élőlánccal is megvédenék az erdőt a kivágástól, fogadkoztak a szegedi fórum résztvevői
Szegeden „Erdő vagy iskola?” címmel tartott nyílt fórumot az aHang helyi közössége, a Szegedi aPont. A terem zsúfolásig megtelt. Szakértők elemezték az erdő és a város levegőjének helyzetét.
Erdő vagy nem erdő a szegedi erdő? (Erdő.)
A kormányinfón Gulyás Gergely miniszter azt állította, hogy a szegedi 6 hektáros erdő, amit az egyházi sportközpont terjeszkedése miatt a kormány támogatásával nagyrészt ki akarnak irtani, nem is...
Az egyház visszavenne Hódmezővásárhelytől egymilliárd forintnyi területet, de Márki-Zay ezt nem...
Az egyház szerint a templom körüli terület és egy téglafal nem megfelelő önkormányzati kezelése sérti a szakrális teret. Korábban két iskolaépület miatt is vitába keveredtek Márki-Zay Péterrel, aki...
Rendeletben gátolja a kormány hat hektár szegedi erdő megmentését
A város vezetése meg akarta védeni a kivágástól a város egyik utolsó nagyobb erdejét, amit az állam az egyháznak adott. A kormány résen volt: a szegedi közgyűlés előtti este közbelépett egy...
Hat hektár erdőt vágnának ki Szegeden egy egyházi iskola építése miatt
A kormány hat hektár erdőt ad át a Szeged-Csanádi Egyházmegyének, hogy iskolát építsen. Várható, hogy ezzel megszűnik az egyik utolsó, nagyobb szegedi erdő, holott máshol is lehetne iskolát nyitni.
Mennyit ér az iskolai diszkrimináció elleni törvényjavaslat?
Pozitív, hogy legalább az újonnan indítandó tagozatok, osztálybontások esetén kötelező lesz figyelni a szegregáció elkerülésére. Más okunk azonban nincs az örömre.
Egymásnak feszül a református egyház és Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen, 800 milliós...
A városban nagy vitát okozott a törvény, amely önkormányzati ingatlanok ingyenes átadását írja elő az egyházak igényei alapján. Az egyház a bíróságot fontolgatja, a polgármester ragaszkodik ahhoz,...
Balog Zoltán is aláírta a levelet, amelyben a református közösség érdemi béremelést követel a...
A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége arról írt, hogy ősztől az egyházi fenntartású intézményekből is megindulhat a pedagógusok elvándorlása.
Kövess minket Facebookon is!