Magyar Péter
A kormány elkezdte megválaszolni a kérdéseket, amiket Orbán kapott Magyar Péterről
A miniszterelnököt személyes szerepéről és a Völner-ügyről is kérdezték.
Magyar Péter megnevezte, melyik miniszter tárgyalt vele a Karmelitában
A baráti beszélgetésen arról volt szó, hogyan váljon el a feleségétől, Varga Judit akkori igazságügyi minisztertől.
Nagyon sok olyan vacsorán voltam, ahol ott ült az asztalnál több ezermilliárd forint, és néha...
Magyar Péter 75 perces videóinterjút adott a Telexnek, ebben a cikkben néhány erős állítása szöveges formában is olvasható.
Magyar Péter Orbán feleségéről: Olyanokat láttam, hogy konkrét minisztereket vagy képviselőket...
Szerinte egy családi részvénytársaság az egész ország, és nincs szükség atombombákra az Orbán család milliárdossá válása mellett. Lévai Anikónak komoly befolyása van a párton belüli kérdésekben, és...
Magyar Péter: Azért annál okosabbak, hogy ebben a feszült hangulatban fizikai atrocitás érjen
Varga Judit exférje azt mondta a Magyar Hangnak, hogy tudja, amit csinált, az felségárulás a kormány szemében.
Magyar Péter egy tanácsadó cég tulajdonosa lett
A céget még 2020-ban alapították, de még nem végzett érdemi tevékenységet.
Kubatov Gábor lenne főpolgármester, de nem biztos benne, hogy szívesen látnák Budapesten
A Fidesz pártigazgatója arról is beszélt, hogy Magyar Péterrel együtt nézett olykor Fradi-meccset, de mindig is futballistafeleségnek tartotta.
Magyar Péter: Egy miniszter fenyegetett meg a Karmelitában, nem a titkosszolgálat
A nemzetbiztonsági bizottság mai ülésén kiderült, hogy a hazai titkosszolgálatok egyetlen tagja sem találkozott Magyarral. Igaz, ő ilyet nem is állított.
Ha valóban ráküldték Magyar Péterre a Kehit, arra csak Orbán vagy a kormány adhatott utasítást
Varga Judit volt férje állítja, hogy neki szánt figyelmeztetésként küldték rá az általa vezetett Diákhitel Központra a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatát. Erről szerinte csak két ember...
A nemzetbiztonsági bizottság ellenzéki elnökével találkozott Magyar Péter
Sas Zoltán vasárnap arról beszélt az ATV-ben, hogy mondatonként vizsgálták szakértőkkel Magyar partizános interjúját.