Majka
Majka: Gratulálok, Mister President!
Az énekes szerint Trump hiába ígérte meg, hogy befejezi a háborúkat, csak a saját vámháborúját tudta leállítani.
Amíg a fiataloknál alap a NER-kritika, addig az előző generáció popsztárjainak most lett elegük az...
A Carson Comától és Krúbitól már megszokott a kormányellenes kiállás, Caramel és Marsalkó Dávid felszólalásaival viszont nem várt helyről érte kritika a hatalmat.
A CÖF üzent Majkának és Caramelnek: NÉLKÜLED!
A komoly összegű támogatásból élő Civil Összefogás Fórum úgy érezte, meg kell szólalnia.
Orbán Viktor védelmében szólt be klipjével Dopeman Majkának
Az egykor Orbán gipszkarton fejét rugdaló rapper szerint elgondolkodtató, hogy „az Orbánban üzletet látsz, mert dől a lé, mikor belé állsz”.
Nagyot nőtt Majka cégének árbevétele tavaly
A rapper másfélszer annyi osztalékot vett ki a cégéből, mint egy évvel korábban.
2024-ben Eddát játszottak legtöbbször a magyar rádiók
A legtöbbet játszott magyar dal a Boldogasszony anyánk című kórusmű lett, amit Majka és Curtis egyik közös dala követ a toplistán, külföldről pedig Dua Lipa szólt rengeteget a rádióban.
Lovasi Magyar Péterről: Ha most véletlenül elütné az autó, valószínűleg nem lenne egyszerű...
Matolcsy abszolút címerállat, Majka óvatos duhaj, Magyar Péternek jár a köszi Gyurcsány lemondásáért és a Putyin–Trump–Orbán párhuzam a Válasz Lovasi-interjújában.
Változatlan mentorcsapattal tér vissza az X-Faktor 2025-ben
Tóth Andi, Majka, Gáspár Laci és Valkusz Milán ül be mentornak.
Majka: Abszolút nem azt énekeltem, amiről az újságcikkek szólnak
Az énekes pénteki koncertjén sokan úgy hallották, hogy „a kurva anyját, minden Fidesz” hangzott el a Csurran, cseppen dalszövegében.
„A kurva anyját, minden Fidesz” – kiabálta Majka a Csurran, cseppen előadása közben
A Papp László Sportarénában koncertezett a rapper.









