Márki-Zay Péter

Békésszentandrás polgármestere a bilincset is vállalja, de nem írja alá, hogy az egyház ingyen...
A két ingatlanra a Szeged-Csanádi Egyházmegye nyújtotta be igényét egy tavaly decemberben elfogadott jogszabály-módosítás alapján.
Milliárdos értékű ingatlanok kerülnek át az egyházakhoz a hódmezővásárhelyi önkormányzattól
Egy Semjén-féle módosítás miatt az egyházak bejelentkezhetnek azokért az épületekért, amelyekben ők tartják fenn az iskolát.
Piros pontot kapott Lázár János Márki-Zay Pétertől
A polgármester szerint a vármegyebérlet egy jó megoldás.
Nem az előző rendszer tükörképének létrehozására szövetkeztünk – lemondott Márki-Zay alpolgármestere
Dezinformációk, lejárató posztok, egymás véleményének letiprása, sorolta lemondásának okait az MSZP-s Kis Andrea.
Nem segített Soros, a CIA, de még Gyurcsány sem – évértékelőt tartott Márki-Zay Péter
Szerinte nem Orbán szabályait alkalmazva kell leváltani a kormányt, ezért új pártjával a „feltételek megváltoztatásán” is dolgozni fog.
Vannak üresjáratok, de nem vagyunk közpénztemető
Kétéves az ingyenes hódmezővásárhelyi tömegközlekedés. A városban egyszerre két buszos szolgáltató is van: egy helyi vállalkozó, akinek a buszaira ingyen szállhatnak fel a helyiek, és az állami...
A Kúria szerint is valótlanságot terjesztett Márki-Zay Péterről a Tények
A csatornának helyreigazítást is kell közölnie, mert többek közt azt állították, hogy Márki-Zay szülészeteket záratna be.
A titkosszolgálat már 4 milliárd forintnyi külföldi pénzt talált az ellenzék kampánya mögött
Eddig csak 3 milliárdról volt szó. Újabb titkosszolgálati anyag titkosítását oldották fel, eszerint az Action for Democracy mögött az amerikai Demokrata Párthoz köthető szereplők állnak. Egy svájci...
Veszélybe került Hódmezővásárhely gazdálkodása, 1,75 milliárd forint hiányra számítanak
Online petíciót indítanak az energiaárak emelkedését kompenzáló állami támogatásért, Márki-Zay szerint 600 millió forint jár a városnak.
Lemondott az egyik hódmezővásárhelyi alpolgármester, de nem Márki-Zay Péter miatt
Szabó János a közéletből is távozik, de állítja, hogy nincs és nem is volt konfliktusa a polgármesterrel.
Kövess minket Facebookon is!