Mesterséges intelligencia

Sci-fi-horrornak hangzik, pedig valóság a halott szeretteinket „feltámasztó” mesterséges...
Egy koreai startup mutatta be a CES-en, extrém nyomasztó, de a Távol-Keleten nagy rá az érdeklődés.
Hátborzongató horrorkarakter mászott elő a mesterséges intelligenciából
Először hozott létre a mesterséges intelligencia teljesen magától egy korábban nem létező, vissza-visszatérő karaktert, aki leginkább úgy néz ki, mint a legrosszabb rémálmaink. A kérdés már csak az,...
Mégsem számít jogvédett tartalomnak Amerikában egy mesterséges intelligenciával létrehozott...
Egyre többen használnak gépi képgenerálást az alkotói munkához. Azonban szerzői jogvédettséget egyelőre nem tudnak kapni az ilyen alkotások.
Magyarországon is tarol a Lensa nevű profilképgyártó app, de nem árt óvatosnak lenni
A magyar TikTokon is őrülten népszerű az alkalmazás, amivel animekaraktert, űrhajóst vagy mesehőst csinálhat magából az ember tíz szelfi és pár ezer forint ellenében. A fejlesztőcég háttere viszont...
Azt szeretném, hogy akkor legyünk gazdagok és sikeresek, ha már segítettünk a betegeken
A Turbine nevű magyar rákgyógyszerkutató startup alapítóival beszélgettünk arról, hogyan áll a mesterséges intelligencián alapuló rákkutatás, miért nyitnak saját labort, mire jók a virtuális...
Google-fotók buktattak le 20 ezer francia medencetulajdonost, akik nem fizettek adót
Az adóhivatal kilenc megyében 10 millió eurós pluszbevételt szerzett.
A Google kirúgta az öntudatra ébredt mesterséges intelligenciákról beszélő programozóját
Blake Lemoine szerint a cég chatbotja egy érző lény. Felettesei ezt nem így látták, és adatvédelmi szabályok áthágása miatt először felfüggesztették, majd kirúgták a programozót.
Szöveget ír, művészkedik és a létezéséről filozofál a mesterséges intelligencia, de ez még mindig...
Az utóbbi években szédítő tempóban fejlődtek a mesterséges intelligenciák, júniusban pedig egy rakás olyan dolog történt, ami miatt extra figyelem irányult ezekre a modellekre. Az öntudatra ébredő...
Mi a közös a kosárlabdázó demogorgonban és a bírósági tárgyaláson ülő Godzillában?
Hát az, hogy az internetet letaroló, DALL-E Mini nevű mesterséges intelligencia mindkettőből simán generál nekünk kilenc, sokszor rémálomba illő képet.
Kövess minket Facebookon is!