Schadl György
Völner Pál állami pályázatokat akart felhajtani Schadl vízüzemű motorra alapuló cégének
Völner az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál puhatolózott, és szerinte egymilliárd forintot is elkérhetett volna Schadl cége. Később egy mészégetőnél is kavart.
Elismerte a Fővárosi Törvényszék elnöke, hogy fogadta Schadl Györgyöt
Persze csak egy zárt, bírósági fórumon, de a Tatár-Kis Péter rövid magyarázkodó közleményéről készült fotó a 444.hu-hoz is eljutott.
444: Schadl György félmillió forint kenőpénzzel akarta elintézni, hogy a kormányhivatal ne...
Az viszont nem derül ki a nyomozati iratokból, hogy a korrupció valóban megtörtént-e.
Schadl Györgyék 49 500 forintos darabáron vettek gyorsteszteket
Igazi gyöngyszem a végrehajtói kar hétköznapjaiból.
444: Figyeljenek oda rá, itt nem hibázhatnak – így irányította Schadl az egyetemi vizsgákat
A vizsgáztatásban részt vevő korábbi helyettes államtitkár, Jeney Orsolya azt állítja, nem emlékszik semmire.
Egy közszereplőre nézve kompromittáló felvételek kerültek elő Schadl György páncélszekrényéből
Az RTL Híradó információi szerint a rendőrség által lefoglalt DVD-kre egy közszereplő nevét írták.
444: Schadl György görcsösen ragaszkodott az autója kék villogójához, hogy a buszsávban csapathassa
A rendőrségtől nem tudta visszaszerezni a villogót, ezért vett egy céget, hogy kedvére nínózhasson.
Március 8-ig biztosan előzetesben marad Schadl György
A sajtóban megjelent találgatásokkal ellentétben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke jelenleg is letartóztatás hatálya alatt áll, közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.
444.hu: Két végrehajtó beismerő vallomást tett a Schadl–Völner-ügyben
Öt viszont megpróbálta kimagyarázni, miért vitt rendszeresen tízmilliókat készpénzben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének.
Az OBH elnöke elismerte, összehozott egy találkozót Schadl és a Fővárosi Törvényszék vezetője között
A Völner-ügy kulcsfigurája által bepanaszolt ügyet kivizsgálták, ennek eredményéről pedig csak az érintettek kaphatnak felvilágosítást.