SZFE

A zaklatás eltussolásával vádolt operettszínházi igazgató is az SZFE oktatója lesz
Hiába jelezték Kiss-B. Atillának az Operettszínház dolgozói az ügyvezető zaklatását, nem tett semmit. Februártól az SZFE-n oktat Velkovics Vilmossal.
Átnevezik az SZFE intézeteit
A filmintézetet Zsigmond Vilmosról, a színművészeti képzést Sinkovits Imréről nevezik el.
Az SZFE kuratóriuma a református egyháznak adná az Ódry Színpadot
Az épületben még 1950 előtt a Keresztyén Ifjúsági Egyesület Nemzeti Szövetségének székháza volt. A kuratórium szerint egyelőre csak egy szándékról van szó.
Fullajtár Andrea is felmondott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen
Az osztályvezető tanár szerint a vezetés csak zárt ajtók mögött kommunikál, és abból is világosan látszik, mire készülnek.
RTL: Több épületbe szórják szét az SZFE oktatási helyszíneit
A csatorna információi szerint nem adják el az eddigi épületeket, de többek között a Duna TV volt székházába és az Infoparkba költözik át az SZFE.
Az SZFE hallgatói a százezer forintos nyereményüket az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlották fel
A Magyar Hang szavazásán ők nyerték az Év Embere-díjat, így ők dönthettek a támogatás sorsáról.
Az SZFE vezetése a tavaszi félév alatt az őszi félév tanulmányi követelményeit is bepótoltatná
Szerintük úgy kell megszervezni a február 1-jén kezdődő félévet, hogy ez teljesíthető legyen.
Fővárosi Törvényszék: Nem tekinthető semmisnek az SZFE hallgatóinak őszi féléve
Alaptörvénybe ütközik az erről szóló kormányrendelet, ezért a törvényszék azonnali jogvédelmet rendelt el az SZFE hallgatói számára.
Kövess minket Facebookon is!