SZFE

Az SZFE vezetése a tavaszi félév alatt az őszi félév tanulmányi követelményeit is bepótoltatná
Szerintük úgy kell megszervezni a február 1-jén kezdődő félévet, hogy ez teljesíthető legyen.
Fővárosi Törvényszék: Nem tekinthető semmisnek az SZFE hallgatóinak őszi féléve
Alaptörvénybe ütközik az erről szóló kormányrendelet, ezért a törvényszék azonnali jogvédelmet rendelt el az SZFE hallgatói számára.
Huszonkét tanár lépett vissza az osztályindítástól az SZFE-n
Köztük van Enyedi Ildikó, Gigor Attila és Bodó Viktor is.
Elbocsátották a színművészeti egyik tanárát
A kétéves ikreket nevelő Faur Anna nemrég tért vissza dolgozni. Az SZFE oktatói szerint méltatlan, kicsinyes döntés volt elküldeni őt.
Azonnali tárgyalásra szólította fel Vidnyánszkyékat az SZFE sztrájkbizottsága
Az üzenik: „Üljenek végre tárgyalóasztalhoz a tárgyalásra készen álló sztrájkbizottsággal!”
Az SZFE hallgatói elutasítják a tanév rendjének módosítását
A rektor és a kancellár november elején jelentette be, hogy felfüggesztik az őszi szemesztert.
Az Orbán-kormány egykori kommunikációs tanácsadója lett az SZFE egyik intézetvezetője
Antal Zsolt főosztályvezetőként is dolgozott az első Orbán-kormánynak, de felbukkant a Fidesz-közeli Századvégnél és a Nézőpontnál is.
Oktatási jogok biztosa: Az SZFE-hallgatók alkotmányos jogait sérti a tanév felfüggesztésével való...
Az egyetem élére kinevezett kancellár egy friss kormányrendelettel megtámogatva jelentette ki, hogy érvényteleníti a félévet.
Újabb intézetvezetőt neveztek ki az SZFE-n
Bodolay Géza lett a Színházművészeti Intézet vezetője, aki a Demeter Szilárd alá tartozó Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója.
Kövess minket Facebookon is!