Trükkösen oldotta meg a versenyhivatal az Emag és az Edigital összeolvadásának feladványát

Jóváhagyták az összeolvadást, és kihozták, hogy nincs külön online kiskerpiac. De ha lenne, az se lett volna baj a versenyhivatal szerint.

A két legnagyobb magyar webáruház, a magyar Extreme Digital és a román központú, de a dél-afrikai Naspers tulajdonában lévő Emag tavasszal bejelentett egyesülésének az volt a feltétele, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is rábólintson a fúzióra. A hivatal csütörtöki közleménye alapján ez megtörtént, azonban a döntés azért is érdekes, mert ezzel egy érdekes elméleti kérdést is megválaszoltak.

Márciusi cikkünkben azt írtuk, attól függ majd a GVH döntése, hogy a hivatal elképzelése szerint létezik-e külön online kereskedelmi piac, vagy sem.

Ha külön piacnak számít, akkor az összeolvadás problémás lehet, ha nem, akkor nem lesz akadálya. A vizsgálat arra jutott, hogy a műszaki cikkek vonatkozásában az online és a hagyományos bolti kereskedelem nem különül el.

Viszont a GVH szerint valójában valószínűleg akkor se lenne problémás az összeolvadás, ha ez nem így lenne.

A versenyhivatal szerint az online és offline is kereskedő boltok jellemzően egységes árazást használnak, és a magyar fogyasztók „kiemelt jelentőséget tulajdonítanak” annak, hogy az online boltoknak vannak-e offline boltjai is. Egyébként a romániai központú Emag szempontjából pont az volt az egyesülés melletti egyik legnagyobb érv, hogy az Edigitalnak 16 frekventált helyen lévő boltja van, ilyennel a román cég ugyanis egyáltalán nem rendelkezett.

A vizsgálat során egyébként piaci szereplőket és beszállítókat is megkérdeztek, és a versenyhivatal szerint az ő vélekedésük is azt erősítette, hogy nincs külön online és fizikai piac, és egy piackutató cég tanulmánya is ezt az elképzelést erősítette.

A két cég részesedése a GVH szerint együtt nem éri el a 20 százalékot ezen a piacon, ez alatt pedig a versenyhivatal szerint nem kell attól tartani attól, hogy az összeolvadás akadályozni fogja a versenyt.

Ahogy az ábrán is látszik, az online szegmens bővülése nagyon látványos a teljes kiskereskedelemben belül, az alszegmens nyolc év alatt csaknem 12-szeresére növelte a forgalmát.

A GVH szerint egyébként valójában akkor sem kellett volna megtorpedózniuk az egyesülést, ha az műszakicikk-piac online része külön piacnak számítana. A GVH szerint a kiskereskedelemben a fogyasztók árérzékenyek, a termékek árai könnyen összehasonlíthatóak, és attól sem kell tartani, hogy az Edigital beolvadása után az Emag nagyobb beszerzésekkel olyan olcsón tudná adni az árukat, hogy azzal versenytársakat szorítson ki a piacról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!