25 évvel ezelőtt részben azért lett inflációs cél Magyarországon, hogy ezzel is felkészüljünk az euró majdani bevezetéséhez. Most, hogy már a kormány is akarja az eurót, szigorítani kell a célon.

Kína olyan sokat takarít meg, hogy a pénznek egyre nehezebb értelmes helyet találni. A megoldás a lakossági fogyasztás felpörgetése lenne, de az állam egyelőre csak a gyermekvállalást támogatja.

Kérdés, hogy megéri-e a lehető leggyorsabban bevezetni az eurót, agresszívan leszorítani a költségvetési hiányt, miközben átfogó strukturális reformokra, fontos fejlesztésekre lenne szükség.

Az Európai Unióban viszont jelenleg a túlzott és önbeteljesítő borúlátás tűnik a nagy veszélynek, amelynek komoly költségei lehetnek.

Minél drágább a céges autó, annál nagyobb az utána járó adókedvezmény, amely összesítve nagyságrendileg összevethető a teljes hazai helyközi közlekedés állami támogatásával.

Messze van már a 20 százalék feletti árnövekedés, júliusban már csak 12 százalék volt átlagosan, és jövőre akár 10 százalék alá csökkenhet a mértéke.

A részvénypiaci buborékokról mindig csak utólag derül ki, hogy tényleg azok voltak-e, de azért most gyanúsan sok az arra mutató jel, hogy a tőzsderali túl nagy lendülettel halad előre.

Bár az árfolyamok és a nyereségek aránya alapján még mindig olcsónak tűnhetnek a memóriagyártók részvényei, a múltban gyakran pont az ilyen időpont volt a legalkalmasabb ezek eladására.

Az amerikai S&P 500 történelmi csúcsa közelében van, de a kifeszített profitvárakozások, illetve a vezető és lemaradó szektorok szerepcseréje sok befektetőnek okozhatott komoly veszteséget.