„A legjobb lenne, ha mindenkit hazaküldhetnék, de akkor tönkremenne a cég”

Ahol a távmunka nem megoldás, marad az elővigyázatosság. Bár sok cég állt le, az iparban továbbra is folyik a termelés. A cégvezetők és a dolgozók a biztonsági intézkedések ellenére is nagyon stresszesek.

A járvány hatására a cégek tömegesen álltak át otthoni munkavégzésre. De a magyar gazdaság nagyobbik részében ez nem volt opció, leginkább csak a szolgáltatószektorban vagy az ipari cégek szellemi munkát végző munkatársainak esetében lehetett megoldani.

Azóta sorra álltak le a legnagyobb magyar ipari cégek, ahol pedig nem állt le a munka, a járvány terjedése ellen elővigyázatossági intézkedésekkel próbálnak tenni. Több cég- és szakszervezeti vezetővel is beszéltünk, és ez alapján úgy látszik, hogy

amit tudnak, megtesznek a magyar iparvállalatnál, bár a járvány miatt kialakult helyzet nem mentes a konfliktusoktól, stressztől.

A leggyakoribb intézkedések között azt említették a cégek, hogy az üzemben kézfertőtlenítőket tesznek ki, hogy a dolgozók minél gyakrabban meg tudják tisztítani a kezüket. A cégeknél igyekeznek részletesen tájékoztatni a munkavállalókat a kézfertőtlenítés fontosságáról és mikéntjéről, felhívják a figyelmüket, hogy ne igyanak egymás üvegéből, találkozáskor ne fogjanak kezet egymással.

A legtöbb cégnél arra kérik a munkavállalókat, hogy egyáltalán ne utazzanak mostanában, de ha valaki külföldről jönne vissza, akkor arra kérik, hogy két hétig maradjon otthon. Operatív feladatokat végzők, menedzserek szintjén a partnerlátogatásokat is korlátozták, betiltották.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke arról számolt be, hogy az alapszervezeteik azzal igyekeznek segíti a munkavállalókat, hogy felhívják a vezetés figyelmét, hogy hova lehetne még kézfertőtlenítőt kirakni, vagy hogy melyek azok a helyek – például lépcsők, korlátok, kilincsek –, amiket gyakrabban kell fertőtleníteni. Olyan cégről is hallottunk, ahol az öltözőket és az irodákat légfertőtlenítik, és az iratokat is fertőtlenítik germicid lámpával.

„A főnök, aki békeidőben folyamatosan figyeli és irányítja a munkát, most főleg az irodában van, és inkább csak a délutáni órákban mászkál az üzemben, amikor már kevesen vannak”

– mesélték egy címkegyártó üzemről. Ebben az üzemben alapesetben egymástól három-négy méterre dolgoznak az emberek, mert elég sok hely van a gépek között, de most arra is figyelnek, hogy az üzemben közlekedve se menjenek egymáshoz sokkal közelebb. Mindenki csak a saját területén dolgozik, nincsenek gyűlések.

Az üzemet kívülről is lezárták, amikor árut hoznak, azt kívül veszik át, és úgy viszik be; az előtérnél beljebb a megrendelőt sem engedik be. Más cégektől is hallottuk, hogy még a postást, futárt sem engedik most be. Egy cégnél a kantint is átalakították úgy, hogy egyszerre csak kevesebben lehessenek benne. Sok cégnél azonban nem lehet megoldani, hogy a munkavállalók távol maradjanak egymástól, ezeken a helyeken a dolgozók maszkot, kesztyűt viselnek.

Egy fémfeldolgozással foglalkozó cég vezetője arról mesélt, hogy minden napot krízisegyeztetéssel kezdenek. A kormány által kért intézkedéseket betartják, és ennél többet is tesznek, de mivel ők sem tudják megoldani, hogy a munkavállalók ne egymáshoz közel dolgozzanak, úgy érzi, hogy inkább mindenkinek otthon kéne maradnia. A cégvezető azt is nehezményezte, hogy a kormányzati intézkedések csak néhány szektort érintettek, de a feldolgozóipart pont nem.

„A legjobb az lenne, ha teljesen be lehetne zárni, hogy mindenki karanténba mehessen. De ezt nem tehetjük meg, mert akkor tönkremenne a cég”

– mondta egy másik cégvezető. A szakszervezeti tapasztalatok alapján a munkavállalók közül is sokan így gondolják ezt. László Zoltán szerint az emberek folyamatosan találkoznak a felhívásokkal, hogy viselkedjenek felelősen, maradjanak otthon, de közben úgy érzik, hogy a legjobb lenne, ha csak olyan üzemek termelnének, amiknek a termékei nélkülözhetetlenek a járvány alatt.

Olyan helyzet is van viszont, amikor a cég nem lép magától. László egy olyan esetről is beszámolt, ahol a szakszervezet nyomására döntött úgy a cég, hogy a műszakváltások közé szünetet iktatnak be, hogy a munkavállalók ennyivel kevesebb időt töltsenek egy légtérben. Nagyobb létszámban egyedül a gyerekes dolgozók maradhattak most otthon, a többiek bejárnak. László szerint különösen veszélyes, hogy az ipari parkokba menő buszok gyakran még mindig 80-90 százalékos telítettséggel mennek: ezeken a járatokon – egy kisebb busz nagyjából 40, a nagyok akár 90-100 férőhelyesek – az emberek tömegesen fertőzhetik meg egymást.

László azt mondta, hogy a cégek főleg a munkaidőkeret kihasználásával és a szabadságok kiadásával kezelik a helyzetet. De attól tart, hogy ez több hónapig elhúzódó járvány esetén nem lehet megoldás. Arról is beszámolt még, hogy több nagy munkáltató is megpróbálta a Vasas tagjait fizetés nélkül állásidőre küldeni, de sikerült elérniük, hogy ez sehol ne történjen meg. Volt olyan cég, ahol végül heti öt napból két napot a munkavállaló vesz ki szabadságban, három napra pedig a cég fizeti az alapbért.

„Jelen pillanatban a Vasas területén három-négy hétig senki nem marad jövedelem nélkül. A lakossági hitelmoratóriumnak örülünk, de ahol a munkáltatónak nincs likviditása, a kormánynak be kéne szállnia a bérköltségekbe”

– mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!