Már a 12. legnagyobb magyar cég a szinte ismeretlen luxusautó-beszállító

A Harman Becker már 25 éve gyárt Székesfehérváron, az elmúlt tíz évben hatalmasra nőtt, pár éve pedig a Samsung tulajdonába került.

A Ferrarinak, a Jaguarnak vagy a Maseratinak is a beszállítói közé tartozik az egyik legnagyobb magyar autóipari cég, a Harman Becker Kft. A németországi bejegyzésű Harman Holding leánycége mostanra a 12. legnagyobb vállalat Magyarországon a tavalyi 611 milliárd forintos bevétele alapján, miközben a legtöbben a létezéséről sem tudnak.

Míg az árbevétel alapján a Harman Beckert közvetlenül követő Tesco, Spar, Magyar Telekom, Szerencsejáték Zrt. vagy BorsodChem nevével naponta lehet találkozni*

aminek persze az a fő oka, hogy többségük szolgáltatással, kiskereskedelemmel foglalkozik

, a székesfehérvári gyártócég szinte teljesen észrevehetetlen nyilvánosan.

A legnagyobb magyar hírportálok egy-két kivételtől eltekintve említés szintjén sem írtak a 25 éve Magyarországon működő vállalatról, az állami hírügynökség pedig mindössze kétszer írt róla bővebben ez idő alatt két támogatás apropójából. A vállalatnak nincs magyar nyelvű honlapja (bár Facebook-oldala viszonylag aktív), és a megkeresésemre sem reagált.

Az autórádiózásban úttörő német Becker nevű céget 1995-ben vásárolta meg az amerikai Harman vállalatcsoport. Ebben az évben jelent meg a cég Székesfehérváron, amely mára az egyik legfontosabb gyártóhelye lett*

2013-ban az MTI szerint arról beszélt a cég egyik alelnöke, hogy a székesfehérvári a Harman legnagyobb gyára.

. A Harman Becker korábban elsősorban elektroakusztikai komponensek gyártásával foglalkozott, a hangszórók és mikrofonok mellett mostanra navigációs és infotainment rendszereket is gyárt és fejleszt.

Promóvideó a Harman Becker Kft.-ről

Alapvetően prémium kategóriás márkákkal áll kapcsolatban, a cikk elején említettek mellett beszállít az Audinak, a BMW-nek, a Fordnak, a Land Rovernek, a Mercedesnek és a Volvónak is. Mára több mint 30 ezer munkavállalója van Amerikában, Ázsiában és Európában, és több mint 50 millió autóban működnek a rendszerei.

A székesfehérvári leánycég az elmúlt tíz évben nőtt kiemelkedően nagyra: a bevétele 2010-ben 40 milliárd forint volt, és kevesebb mint ezer embert foglalkoztatott, mostanra viszont forgalma 611 milliárd forintra nőtt, létszáma pedig meghaladja a 3300-at. A forgalom döntő többsége, mintegy 95 százaléka exportból származik.

A gyárat folyamatosan fejlesztik, 2010-ben 368 millió forintos állami támogatást nyert el, a 2013-as bővítéshez pedig 703 millió forint uniós támogatást kapott. A fejlesztésekről szóló beszámolók mellett egy érdemi cikket találtam a cégről a magyar sajtóban. A Feol.hu Fejér megyei hírportál 2015-ben részletezte hosszabban, hogy a gyár gyors növekedése miatt zavaróan szűkké váltak az öltözők.

A székesfehérvári vállalatnak van egy magyar leánycége is, a Harman Professional Kft., amely egy pécsi gyártócéget üzemeltet, és 2018-ban 25 milliárd forint volt a forgalma. A Harman Becker több magyar felsőoktatási intézménnyel is partneri kapcsolatban áll, duális képzést indított a Dunaújvárosi Egyetemmel és az Óbudai Egyetemmel együttműködve.

2017-ben jelentős változás történt, ugyanis a dél-koreai vállalatóriás, a Samsung megvásárolta a Harman csoportot nyolcmilliárd dollárért. A Harman európai HR-vezetője arra vezette vissza az akvizíciót, hogy az elmúlt években a fedélzeti elektronika vált az autók legfontosabb részévé a motor után.

Mint mondta, az elektromos autók terjedésével a vezérlés várhatóan stratégiai fontosságú elem lesz. Emiatt az infokommunikáció óriásai, mint a Google vagy a Microsoft évek óta hatalmas erőfeszítéseket tesznek, hogy meg tudjanak jelenni a járműgyártásban, és ebbe a sorba illeszkedik, hogy Samsung beszállt az autóiparba a Harman megvásárlásával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!