Harminc éven belül mindent megváltoztat az Északi-sarkvidéken a klímaváltozás

Továbbra is olyan gyors a felmelegedés üteme, hogy teljesen átalakítja a sarkvidék ökoszisztémáját egy friss tanulmány szerint.

„Az Északi-sarkvidéken szinte minden – a jégtől az emberi tevékenységig – olyan gyorsan változik, hogy nincs okunk azt feltételezni, hogy 30 év múlva sok minden olyan lesz, mint most” – így foglalta össze Rick Thoman, az Alaszkai Egyetem éghajlatkutatója egy részben általa szerkesztett éves riportot, amely a klímaváltozás Északi-sarkvidékre gyakorolt hatásairól szól.

Az Északi-sarkvidék környékén a hőmérséklet több mint kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a világ több részén. Az itteni erdőtüzek, rekord hőmérsékletek és az olvadó jég az egész világra hatással vannak. Thoman szerint annyira megváltozik az Északi-sarkvidék ökoszisztémája pár évtizeden belül, amire egy generációval korábban aligha gondoltunk volna.

Egy tavalyi szibériai riport dermesztő képest festett a már végbement változásokról. A permafroszt, vagyis az örökfagy olvadása teljesen átalakítja a tájat. Az addig sík területen kráterek és dombocskák láncolata jön létre a süllyedés miatt, amelyek később mocsarakká, majd tavakká válhatnak. A jelenség miatt több ezer ember lakhelye vált élhetetlenné.

A most megjelent riport szerint az Északi-sarkvidék jégtakarója korábban csak egy évben volt kisebb az ideinél a mérések kezdete óta. A sarkvidék Oroszországhoz közelebbi részén pedig soha nem volt még ilyen alacsony a hóval borított terület nagysága, annak ellenére, hogy az átlagosnál több hó esett. Részben a száradó talaj miatt Szibériában idén nagyobb területen voltak erdőtüzek, mint Magyarországé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!