Egy magyar szupergazdag építteti Európa legnagyobbjának mondott vasúti-közúti terminálját

A Záhony közelében épülő 22 milliárdos beruházás fő befektetője Rahimkulov Ruszlan, aki a hetedik leggazdagabb magyar.

Január közepén egy közleményben jelentették be, hogy elkezdődött Európa legnagyobb intermodális (azaz többféle közlekedési eszközt kombináló) termináljának építése a magyar-ukrán határtól nagyjából húsz kilométerre fekvő Fényeslitkén.

Az East-West Gate-nek nevezett projekt közlése szerint az épülő vasúti terminál öt széles és öt normál nyomtávú vágánnyal rendelkezik (és a vasúti mellett közúti szállítást is ki tud majd szolgálni). A logisztikai központ azért itt épül, mert az Európában használt 1435 milliméteres nyomtávot Záhonytól széles (1520 milliméteres) nyomtáv váltja Ázsia felé.

Honlapja szerint a terminál az „Új Selyemút nyomtávváltásra képes, sokrétű szolgáltatásokat nyújtó, kelet és nyugat közötti vasúti konténerforgalom bővítését lehetővé tevő kapuja lesz”, a Kína és Európa közötti kereskedelem kontinentális forgalmának meghatározó szereplőjévé válik. A beruházás mintegy 140 új munkahelyet hoz létre, 2022 első negyedévében adhatják át, és a tervek szerint ilyen lesz:

A közlemény számos magyar médiumban megjelent, ezekből azonban nem derült ki, hogy a projektet elindító East-West Intermodális Logisztikai Zrt. az egyik leggazdagabb magyar résztulajdonába tartozik. Rahimkulov Ruszlannak közvetve 50 százalékos tulajdona van a cégben, és egyben az igazgatóság elnöke is (a másik tulajdonrész egy ügyvéd testvérpáré).

Rahimkulov neve a terminálról helyszíni riporttal jelentkező Le Monde januári cikkében is megjelent. Az egyik legnagyobb francia napilap szerint a beruházás 22 milliárd forintosra tervezett értékének 80 százaléka származik Rahimkulov Ruszlantól. A beruházást a magyar kormány is támogatja, összesen hárommilliárd forinttal.

A Magyarországon hatalmas vagyont szerző Rahimkulov család történetét tavaly két cikkben mutattuk be. Megdet Rahimkulov a rendszerváltás után a Gazprom menedzsereként érkezett Magyarországra, mára pedig két fia, Rahimkulov Ruszlan és Timur két, stratégiai fontosságú magyar cég, az OTP és a Mol legnagyobb részvényesei közé tartoznak. Kettejük 2019-es vagyonát nagyobbra becsültük a legutóbbi 100 leggazdagabb magyar című kiadvány alapján, mint Mészáros Lőrinc és Csányi Sándor vagyonát együttvéve.

A Rahimkulov testvérek a Forbes mostani, februári gazdaglistáján szerepeltek először. Nagyrészt részvényekben lévő vagyonuk jelentősen csökkent 2020-ban – míg például Mészáros Lőrincé jelentősen nőtt –, így a Forbes 2020-as listája alapján Ruszlan a hetedik leggazdagabb magyar 240 milliárd forinttal (Timur pedig a negyedik 257 milliárddal).

A két testvér közül a fiatalabb Ruszlan az aktívabb üzletileg. Szállodapiaci terjeszkedése mellett számos ponton kötődik egy kulturális szervezetekből álló hálózathoz. Az érintett szervezetek hiába halmoztak fel több milliárdos vagyont, a támogatási rendszer megszüntetését követően azonnal összeomlottak. A fellépések után járó támogatások jogosságát érintett művészek is kétségbe vonják, a NAV pedig költségvetési csalás gyanújával nyomoz a szervezetek többsége ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!