Közelharcot kell folytatnia a Volkswagennek, hogy autókat tudjon gyártani

Bár nemrég még úgy látszott, hogy az idei első félévben megoldódik a chiphiány, most már inkább úgy tűnik, hogy a probléma egész évben megmarad.

Bár nemrég még úgy látszott, hogy az idei első félévben megoldódik az autógyártást a világ sok országában időről-időre megbénító chiphiány, most már inkább úgy tűnik, hogy a probléma egész évben megmarad.

A Volkswagen beszerzési igazgatója, Murat Aksel arról beszélt a német sajtónak, hogy a válság mélyebb, szélesebb, és tovább tart, mint gondolták, nincs rá gyors megoldás. A chipgyártók kapacitásbővítése ugyanis időigényes folyamat, nem lesz hozadéka 2022 előtt.

Ennek az az eredménye, hogy az autógyártók mindent beleadnak, hogy megszerezzék a piacon még elérhető chipkészleteket, hiszen enélkül nem tudnak termelni.

„Közelharcot folytatunk”

– fogalmazott a beszerzési igazgató. Nemrég a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója, a Continental pénzügyi vezetője is arról beszélt, hogy a félvezetők hiánya valószínűleg az egész évüket nehézzé teszi.

A probléma gyökere, hogy nagyjából egy évvel ezelőtt a hagyományosan alacsony szintű raktérkészletet tartó autógyártók túl sok megrendelést mondtak vissza a félvezetőgyártóknál. A koronavírus-járvány okozta bezuhanás után ugyanis a vártnál gyorsabban állt helyre az új autók iránti kereslet, de amikor a gyártók ehhez akarták igazítani a chipbeszerzéseket, azzal kellett szembesülniük, hogy az elektronikai berendezések gyártói közben elhappolták a felszabadult kapacitásokat. A lezárások miatt ugyanis nagyon megugrott az otthoni munkához és szórakozáshoz kapcsolódót eszközök iránti kereslet, és ezekbe is rengeteg chip kell.

A Bloomberg becslése szerint idén akár 61 milliárd dollár bevételtől is eleshetnek a világ autógyártói, mert a félvezetők hiánya miatt nem tudnak elég kocsit előállítani. Az év elején a félvezetők hiánya idehaza is problémát okozott, a kecskeméti Mercedesnél január 20. és 30. között szünetelt a termelés, a győri Audinál pedig január 18-tól a hónap végéig csak egy műszakban készültek járművek.

Kövess minket Facebookon is!