Egységet demonstrálni ment Kínába, hazaérve egyből kiakasztotta a szövetségeseit Macron

A Tajvannal kapcsolatos megjegyzéseiért leginkább az amerikaiak vannak rá kiakadva, miközben a lengyel miniszterelnök Washingtonban anti-Macront játszik.

A francia diplomácia és Emmanuel Macron elnök napok óta igyekszik megnyugtatni szövetségeseit az államfőnek azzal a kijelentésével kapcsolatban, hogy az Európai Uniónak távol kell tartania magát a Tajvannal kapcsolatos kínai-amerikai konfliktustól.

  • Macron legutóbb szerdán Hollandiában beszélt arról, hogy a Tajvannal kapcsolatos álláspontja nem változott meg, és hogy a „célja az európai egység megőrzése Kínával kapcsolatban”.
  • Azt is mondta viszont az Egyesült Államokra utalva, hogy „szövetségesnek lenni nem egyenlő azzal, hogy vazallusok leszünk”, és „nem azt jelenti, hogy nincs jogunk a saját álláspontunkat kialakítani”.
Előzmény:

a hétvégén jelent meg Macronnal egy nagy port kavart interjú, amiben úgy fogalmazott, hogy „nagy kockázat”, hogy „Európa olyan válságokba keveredik bele, amikhez nincs köze, és amelyek megakadályozzák a stratégiai autonómiájának kiépítésében”.

  • Európai és amerikai politikusok, elemzők egész sora kritizálta Macront, Donald Trump például úgy fogalmazott, hogy Macron, „aki a barátja, Kínával van”, és a kínai elnök fenekét nyalja.
  • Kínai elemzők és újságírók viszont „brilliáns meglátásnak” tartják az USA-tól nagyobb távolságot tartó uniós irányvonal elképzelését.
Miért fontos ez?

Európának fontos lenne, hogy egységes álláspontot tudjon képviselni Kínával kapcsolatban, Macron a múlt héten például kifejezetten azért utazott együtt Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel, hogy ezt az egységet demonstrálja.

  • Von der Leyen keményebb, a transzatlanti szövetségre erősebben támaszkodó Kína-politikát támogatna, aminek például része bizonyos stratégiai szektorokban a Kínától való kereskedelmi függetlenedés is.
Tovább bonyolítja az egység megteremtését

, hogy Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnök mindeközben Washingtonban magát „anti-Macronként” pozicionálva arról beszélt, hogy a transzatlanti szövetség az európai biztonság alapvetését jelenti.

  • „Egyes nyugati vezetők arról álmodoznak, hogy mindenkivel együttműködnek, Oroszországgal és néhány távol-keleti országgal is” – mondta, neveket nem említve.
Kövess minket Facebookon is!