Soros 2.0: egyre több forrás, már a Demokraták legnagyobb támogatója a család
Apjánál politikusabb alkat, a woke újabb hullámához képest viszont inkább szólásszabadság-párti Alex Soros.
Az immár Soros György fia, Alex Soros által irányított Open Society Foundations a rendszerváltás után még a posztszovjet térségre fókuszált, de az utóbbi években egyre inkább az Egyesült Államok, Latin-Amerika és Afrika a fő célterület. 2022-ben már Soros volt a Demokraták legnagyobb támogatója, és ez a jövőben is folytatódhat.
Alex Soros már december óta vezeti a Nyílt Társadalom Alapítványokat (OSF) – derült ki a WSJ cikkéből, amit aztán a szervezet is megerősített.
Számokban: az OSF összesen 19,6 milliárd dollár támogatást nyújtott az elmúlt három évtizedben különböző filantróp célokra világszerte.
- A támogatási összeg nő, 2021-ben már meghaladta az évi 1,5 milliárd dollárt, ami kétszer annyi, mint öt évvel korábban volt.
- A legtöbbet az Egyesült Államokban fordították támogatásra (401 millió dollárt), Európában és Közép-Ázsiában együtt 209 millió dollárt, a globális programjaikra pedig közel 600 millió dollárt költöttek el egy év alatt.
- Soros vagyonának nagyobbik részét, 18 milliárd dollárt 2017-ben az alapítványaiba vitte át. Ezzel a Bill and Melinda Gates Alapítvány után az övé a második legnagyobb magán filantróp alap az Egyesült Államokban. Saját vagyona a Forbes becslése szerint jelenleg 6.7 milliárd dollár.
- Az amerikai politikában Soros 2004-ben aktivizálódott, amikor 27 millió dollárt költött George W. Bush újraválasztása ellen.
- A Sorost démonizáló összeesküvés-elméletek és politikai kampányok mostanra nemzetközi branddé váltak: Oroszországtól Magyarországon, Észak-Macedón és Törökországon át a republikánus Amerikáig rendszeres toposz ez. Elon Musk nemrég azt írta, hogy Soros gyűlöli az emberiséget, miután a pénzügyi alapja eladta a 16 millió dolláros Tesla-részvénycsomagját.
Alex (37 éves, Jonathan féltestvére) néhány éve még úgy nyilatkozott, hogy nem akar teljes állásban filantróp lenni.
- A társasági életéről és partijairól, valamint a focirajongásáról (a New York Jets szurkolója) volt sokáig inkább ismert, miközben azért ledoktorált zsidó eszmetörténeti témában a Berkeley-n.
- Nem tartották tündöklő tehetségnek a róla szóló cikkek alapján. Az OSF igazgatótanácsában is sokáig többnyire csendben volt, aztán a Soros jobbkezének tartott Michael Vachon és más tanácsadók elkezdtek komolyabban foglalkozni vele.
Nézetek és támogatások: saját, kisebb alapítványával eleinte főleg környezeti ügyeket finanszírozott, részben Dél-Amerikában, valamint zsidó szervezeteket támogatott. A zsidó hagyományhoz és Izraelhez is szorosabban kötődik, mint az apja.
A Soros György elleni, Trumptól Muskig ívelő támadásokat néhány napja a CNN-en ítélte el, antiszemita toposzokat emelve ki a magyarországi Soros-ellenes kampányból is.
- „Orbán Viktor 2018-ban a harmincas évek képeit előhívó plakátkampányt indított ellene, azzal vádolva hamisan az apámat, hogy bevándorlókkal akarja elárasztani az országot” – írta.
- „Hiába szeretnék kevesebbet költeni politikára, amíg a másik oldal is ezt csinálja, nekünk is ezt kell tennünk” – mondta a WSJ-nak.