Durván négymilliárd forintos költséget vállalhat át a kormány, ha nem állapodik meg Erasmus-ügyben
A határidő egyre szorosabb, a tárgyalások holtponton, a magyar költségvetés bajban. Több ezer diák jövő évi ösztöndíja tűnik egyre bizonytalanabbnak.
Nincs megállapodás az Európai Unió és a magyar kormány között a közérdekű vagyonkezelő alapítványok jogszabályi környezetével kapcsolatban, a tárgyalás holtpontra jutott. Az Erasmus-program lebonyolításáért és az EU-s források szétosztásáért felelős közvetítő szervezet a 2024-es összegeket az alapítványi fenntartású felsőoktatási intézményeknek már nem tudta hivatalosan odaítélni.
Mi történt most? A Tempus Közalapítvány meghozta azt a szokásos éves döntését, ami az intézményi igények alapján a magyar felsőoktatási intézmények között szétosztja a 2024-es Erasmus-keretösszegeket. Idén azonban a listáról hiányoznak a közérdekű alapítványi fenntartású egyetemek, ugyanis egy tavaly decemberi bizottsági határozat értelmében EU-s szerv ezek felé nem vállalhat kifizetési kötelezettséget.
A Tempus ezért az alapítványi egyetemek esetében csak feltételes döntést hozhatott, amit akkor tud véglegesíteni, ha az Európai Bizottság (EB) feloldja a kifizetésstopot. A nem alapítványi intézményekkel a szokásos ritmusban, már a mostani döntés után megkezdik a támogatási szerződések előkészítését.
Mi a határidő? A Tempus azt írta: az alapítványi intézmények akkor nem esnek el az Erasmus-pénzektől, ha az EB-engedélyt november 23-ig megkapják. Az EB szóvivője korábban szeptember 1-i dátumot mondott ugyanerre.
- Az EB csak elfogadott törvényt tud vizsgálni, erre egy hónapja van, az EU Tanácsa ezután szavaz a tiltás feloldásáról. A Válasz Online korábbi cikke szerint a folyamat végigzongorázása szeptemberig már esélytelen.
a Tempus nem hozta nyilvánosságra a feltételes összegeket, ezért pontosan nem tudni, hogy 2024-ben hány diákról és mennyi pénzről van szó. Ha feltételezzük, hogy ezek hasonlóak a tavalyiakhoz, akkor
- az alapítványi egyetemekről közel 4500 diák venné igénybe jövőre a programot,
- az ő ösztöndíjaikra az intézményeik összesen közel 10 millió eurót kaphatnának. Nem pontos adatokról, hanem megalapozott becslésről van szó, ami segít a nagyságrendek érzékelésében.
a kormány azt kommunikálta, hogy megállapodás híján sem esnek el az Erasmus lehetőségétől az alapítványi egyetemen tanuló magyar diákok, mert az ösztöndíjköltségeket végső esetben kifizeti a kormány saját zsebből.
- Így közel négymilliárd forintos költséget vállalhat át a kormány az EU-tól csak az Erasmus biztosítására, ha nem állapodik meg a közérdekű alapítványok ügyében.
- Ez az állami kiadásokhoz képest nem túl nagy összeg, de most éppen nagy bajban van a magyar költségvetés.
Az EU szerint a közérdekű alapítványi fenntartású egyetemeknél a jogszabályi környezet nem biztosítja az EU-s források transzparenciáját, és összeférhetetlenségi aggályok is felmerülnek. Ezeknek egy részét kezelte a magyar kormány, de az alapítványokat irányító kuratóriumok tagjainak jelölési szabályait illetően továbbra sem értenek egyet.
- Johannes Hahn költségvetési biztos újságíróknak Brüsszelben azt mondta: a magyar javaslatcsomagot egy hónapja megkapták, csakhogy abban nincs újdonság a korábbiakhoz képest.
- Ez arra utal, hogy a magyar kormány továbbra sem kezelte a kuratóriumi tagság feltételeivel, a kinevezés hosszával kapcsolatos aggályokat.
Navracsics Tibor tárca nélküli miniszter szerint 2024 első feléig biztosított minden Erasmus-kifizetés, és mivel a kormány minden feltételt teljesített, már csak az EB-től függ a pénzek megérkezése. Ugyanakkor korábban azt is nyilatkozta, hogy nyárra meglesz a szóban forgó pénz.
Ellentmondás: Hahn nyilatkozata szerint sok magyar diák és tanár számára már idén ősztől megszűnhet a részvétel lehetősége az Erasmus plusz programban. Ez látszólag ellentmond azoknak az információknak, melyek szerint 2024 első feléig az Erasmus-ösztöndíjak kifizetése a még korábban kötött szerződések értelmében történik. Ezt erősíti meg egyébként a Tempus közleménye is, amely szerint „a meglévő mobilitási keretek, valamint pénzügyi erőforrások rendelkezésre állnak ahhoz, hogy az egyetemi igények jövő év június 30-ig teljeskörűen megvalósuljanak.”
- Lehetséges feloldás, hogy Hahn nyilatkozata arra vonatkozik: ha nincs megállapodás ősszel, akkor már idén végleg kihullanak az alapítványi egyetemek a 2024-es Erasmus-finanszírozásból.
- Ezzel kapcsolatban az Európai Bizottságnak és a Tempus Közalapítványnak is küldtünk tisztázó kérdéseket. Ha válaszolnak, frissítjük cikkünket.