A mesterséges intelligencia is szerepet játszhatott a váci IBM-gyár bezárásában

Az IBM 1996 óta gyártott Vácon, 2021-ben még 3000 főt alkalmaztak.

A tárolószerverek gyártásának racionalizálásával indokolja az IBM, hogy bezárja váci gyárát, ahol 2022-ben mintegy 450 ember dolgozott, de 2021-ben még háromezres volt az állomány. A bezárást a magyar leányvállalat a Telexnek erősítette meg.

  • Az alkalmazottak augusztus végéig tudják meg, ki meddig maradhat és milyen végkielégítéssel távozhat. A cég közlése szerint vannak, akik otthonról dolgozhatnak majd más IBM-egységnél.
Miért fontos? Az IBM Data Storage Systems (IBM DSS) Vác környékén jelentős munkaadónak számított, és a felmérések szerint kiemelkedő volt az ott dolgozók elégedettségi szintje. Egy korábbi kiadvány szerint átlagosan 15 éve dolgoztak az IBM-nél.
  • A Vácon készülő tárolószerverek mintegy egymillió dolláros listaárról indultak. A cég világszerte exportált, aktívak voltak az egészségügyi, pénzügyi, biztosítási és légiközlekedési szektorokban még az utóbbi években, a felhőalapú szolgáltatások térnyerése mellett is.
Előzmények: Vácon 1996 óta gyártanak elsősorban a pénzügyi szektorban kedvelt vállalati tárolószervereket, nagy kapacitású háttértárolókat. A gyárat a most jogutód nélkül felszámolásra kerülő IBM DSS 2002 óta üzemeltette, akkor zárt be egyébként az IBM székesfehérvári merevlemezgyára is.

Számokban: a cég forgalmát tekintve is jelentős volt, 2022-ben 12,2 milliárd forint volt az árbevétele. 2021 végén kivált a cégből az IBM informatikai szolgáltató tevékenysége, a DSS-ben pedig maradt a hagyományos üzemeltetés és gyártás. A szétválást megelőzően a forgalom még 30 milliárd forint felett volt, éveken át milliárdos nagyságrendű nyereségek mellett.

Tágabb kontextus: A közelmúltban bezuhant a számítástechnikai termékek iránti globális kereslet és visszaesett az alkatrészpiac forgalma. Az IBM az elmúlt pár évben egyébként is a szolgáltatások és szoftverek felé mozdult.
  • A Világgazdaság korábban arról is írt, hogy az anyacég IBM nem fogja betölteni azokat a munkaköröket, amelyeket várhatóan átvehet a mesterséges intelligencia. A mesterséges intelligencia alapú képfeldolgozó és gyártáselemző rendszerek alkalmazása, vagy a távoli szakértői gyártástámogatás egyébként az elmúlt pár évben egyre inkább része lett a váci gyár működésének, miközben a dolgozók száma csökkent, bár a kettő nem feltétlenül függ össze.
Mi következik? A jövőben a második legnagyobb mexikói városban, Guadalajarában végzik el a tárolószerver-gyártás racionalizálását.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!