Tavaly ősz óta ismert a magyar bevásárlási szándék a spanyol Talgóba, de most úgy tűnik, hogy a cseh Škoda lesz a befutó.
A Škoda Transportation Group váltja a Ganz-Mavagot a gyorsvonatok gyártásában évtizedes tapasztalatokkal rendelkező Talgo eladó tulajdonrészének esélyes megvásárlójaként. A Škoda szakmai befektetőként csatlakozik a spanyol nemzeti pénzügyi csoport, a CriteriaCaixa mellé, amit a spanyol kormány is üdvözöl.
Miért fontos ez? A Ganz-Mavag Europe Zrt. április elején nyújtotta be a Talgo részvényeinek megvásárlására vonatkozó hivatalos jóváhagyási kérelmét a spanyol kormánynak, ám ekkorra már Óscar Puente spanyol közlekedési miniszter kijelentette, hogy mindent megtesznek a magyar tulajdonszerzés megakadályozásáért.
- Az állam hitellel is segíthetett volna a felvásárlásban a tavaly év végén a kifejezetten erre a projektre létrehozott Ganz-Mavag Europe-nak; a Vodafone kivásárlásához hasonló konstrukcióra készülhetett a magyar fél a 24.hu cikke szerint: a finanszírozását túlnyomó részben az állam oldhatta volna meg a megszerzett tulajdon magánkézbe kerülése mellett.
februárban még a Ganz-Mavag Invest Zrt. által birtokolt Dunakeszi Járműjavító Kft. tett felvásárlási ajánlatot a Talgóra, ez a cég korábban orosz tulajdonban is állt. A spanyol kormány egyik aggálya a magyar ajánlattal kapcsolatban, hogy amögött orosz befolyás is állhat. A magyar vásárlási szándék tavaly november óta ismert.
Tágabb kontextus: a plzeňi székhelyű Škoda Transportation Group tömegközlekedési eszközök gyártásával foglalkozik, kínálatában a motorvonatoktól a villamosokon át a trolibuszokig számos járműtípus megtalálható. A vállalatot 85,7 százalékban a PPF-csoport birtokolja, és nem összekeverendő a Mladá Boleslavban működő Škoda Autóval.
- A PPF-é a magyarországi Yettel mobilszolgáltató is a térség országaiban működő bankok, médiavállalatok, kereskedelmi cégek mellett. A cégcsoport tulajdonosa a cseh Kellner család, alapítója a helikopterbalesetben három éve elhunyt Petr Kellner, Közép-Kelet-Európa egykori leggazdagabb embere.
- A Škoda Transportation 2022-es árbevétele közel 18,8 milliárd korona (311 milliárd forint) volt, kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye pedig 1,2 milliárd korona (20 milliárd forint).
- A trolik és villamosok elektromos hajtásláncát gyártó lengyel Cegelec vállalatot májusban vásárolta meg a cseh cég.
az európai vasúti jármű gyártói piac konszolidálódik, mivel egyre komplexebb és tőkeigényesebb feladat a vasúti járműgyártás. A Dunakeszi Járműjavítót szerette volna a kormány új járművek gyártására alkalmassá tenni, de ehhez nincs meg a szaktudás és a tapasztalat.
- A Ganz-Mavag a jelek szerint nem szalonképes vevő az európai piacon, mivel a mögötte álló magántőkealap tulajdonosi szerkezete nem átlátható, önmagában pedig sem termékei, sem vasútgyártási szakemberei nincsenek.
bár a magyar vevőjelölt tulajdonosi háttere homályos, az említett információk alapján szinte biztos, hogy az állam mellett a kormány támogatását bíró NER-tőke van mögötte. Ha megvalósul, a 619 millió eurós vételárral (közel 240 milliárd forint) ez lehetett volna a NER legnagyobb volumenű „kifektetése", azaz külföldi cégvásárlása.
- A kifektetést Orbán Viktor szorgalmazza, és eddig olyan lépései valósultak meg, mint a 4iG - óriási állami segítséggel végrehajtott - balkáni és izraeli terjeszkedése, valamint Mészáros Lőrinc csoportjának horvátországi és boszniai felvásárlásai.