Sok vendégmunkást kell behívnia a kormánynak, hogy teljesülhessen Orbán célja
Ha nem lesz háború, 10 év múlva ötmillióan dolgoznak majd Magyarországon a kormányfő szerint. A népességfogyás és a feszes munkaerőpiac mellett ez nem lesz könnyű.
„Tíz év múlva Magyarországon ötmillió ember fog dolgozni” – mondta Orbán Viktor az Üzleti 7-nek adott interjújában a „béke forgatókönyvéről". Az előrejelzés a mostani statisztikák és tendenciák tükrében kétségesnek tűnik, a magyar népesség elöregedése és fogyása miatt vélhetően csak vendégmunkások foglalkoztatásával valósulhat meg.
Számokban: áprilisban 4 millió 749 ezer foglalkoztatottat tartott nyilván a KSH a 15-74 éves lakosság körében, továbbá 2024 első negyedévében a potenciális munkaerő-tartalék 326 ezer fő volt. Az ötmillió foglalkoztatott eléréséhez az ide tartozók döntő részének munkába kellene állnia, amire kérdés, mennyi esély van az elmúlt évek tendenciáit nézve.
- 80 ezer főt sikerült már közülük mozgósítani, mondta el múlt héten Nagy Márton. Kérdés, hogy ők hogyan jelennek meg a foglalkoztatottakról szóló adatokban, idén január és április között 51 ezer fővel nőtt ugyanis a számuk a statisztikai hivatal szerint, és a nemzetgazdasági miniszter is 4,7 millió foglalkoztatottat említett.
- A gazdaságilag aktívak adatain sem látszik teljes mértékben a 80 ezer fős többlet, az ő számuk 45 ezer fővel nőtt az első négy hónapban. A jelenség arra világít rá, hogy a munkaerő-kínálat valamivel szerényebb mértékben bővül, mint amennyivel szűkül a munkaerő-tartalék, így abból aligha lesz elérhető az ötmilliós határ átlépése a foglalkoztatottak számát tekintve.
a demográfiai folyamatok sem kedveznek a cél elérésének, tíz éven belül a 15-74 évesek száma az előrejelzések szerint 300-400 ezer fővel csökkenhet. A kormány ugyanakkor már tavaly az európai viszonylatban is rendkívül magas foglalkoztatási ráta elérését tűzte ki célul, a fennálló toborzási nehézségek és a lakosság fogyatkozásának ellenére.
- Külföldi dolgozók révén biztosan növelhető a magyarországi foglalkoztatottak száma, a nemzetgazdasági miniszter 121 ezer külföldi és 4,7 millió magyar munkavállalóról tett említést egy hete. A kormány a vendégmunkások alkalmazását kvótarendszerrel korlátozza, de a számuk dinamikusan növekedett a közelmúltban.
- Az nem derült ki az idézett interjúból, hogy vendégmunkásokkal is számol-e a kormányfő, vagy nélkülük kellene elérni az ötmilliós számot.