Azokon a településeken emelkedik a rövidtávú lakáskiadás adója, ahol a vendégéjszakák száma meghaladja az évi kétmilliót. Ilyen város csak egy van Magyarországon: Budapest.
Hétfő este megjelent annak a jogszabály-módosításnak a tervezete, amellyel jelentősen növelné a budapesti magánszálláshelyek adóterhét a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárcát vezető Nagy Márton már múlt héten jelezte, hogy megemelik a budapesti airbnb-zés adóját.
- A tételes átalányadó évi összege a fővárosban közel négyszeresére, lakószobánként 150 ezer forintra emelkedik a korábbi 38400 forintról. A jogszabálytervezetet jövő hétfőig lehet véleményezni.
- A módosítást egy idegenforgalmi mutatószámmal szabta Budapestre a minisztérium. Az adó ugyanis csak azokon a településeken emelkedik, ahol a vendégéjszakák száma meghaladja az évi 2 milliót*. Ilyen város azonban csak egy van Magyarországon: Budapest. (pdf)
Egész pontosan azokon a településeken, ahol a tárgyi adóévet megelőző második évben a vendégéjszakák száma meghaladta a 2 milliót.
: tavaly Budapesten több mint 14 millió vendégéjszakát töltöttek el hazai és külföldi turisták. A főváros pesti belvárosi kerületei külön-külön is átlépték a jogszabályban rögzített kétmilliós számot.
- A fővároson kívül a legtöbb vendégéjszakával Siófok büszkélkedhet. A Balaton fővárosa, Hajdúszoboszló és Hévíz az a három település, amelyek miatt nem lehetett egymillió éjszakában meghatározni az adóemelés határát.
: az adóemelést nem véletlenül szabta a fővárosra a kormányzat. Miközben Budapesten az airbnb-zés fokozza a lakhatási problémákat, a kisebb vidéki településeken nincs is alternatívája a magánszálláshelyeknek.
- Tavaly több mint ötszáz olyan településen regisztrált vendégéjszakákat a statisztikai hivatal, ahol az adataik szerint nincsenek kereskedelmi szálláshelyek*. Így ezeken a helyeken a magántulajdonban lévő házak-lakások kiadása biztosíthatja csak a turizmust.
Több mint ezer településen egyáltalán nem regisztrált vendégéjszakát a KSH.
- Budapesten ezzel párhuzamosan úgy emelkedik rohamosan a magánszálláshelyek forgalma, hogy máshol is megszállhatnának a turisták. A rövidtávú lakáskiadás viszont szűkíti az albérleti piacon a kínálatot, felhajtva ezzel az árakat.
- A fővárosban vannak olyan kerületek, ahol a covid-zuhanás ellenére is több mint tízszeresére nőtt a magánszálláshelyek forgalma az elmúlt tíz évben. Erzsébetvárosban már minden második vendégéjszakát magáningatlanokban töltik a turisták.
Az adóemelés önmagában nem fogja megoldani a budapesti lakhatási helyzetet, ennél komplexebb intézkedésekre lenne szükség. Nem véletlen, hogy téma a főpolgármester-választási kampányban is nagy hangsúlyt kapott.
- A jogszabálytervezet szerint 2025-26-ban nem lehet majd nyilvántartásba vetetni új magánszálláshelyet Budapesten, jelentős engedmény viszont az a kitétel, hogy ez nem vonatkozik az idén év végéig kezdeményezett eljárásokra.