Még idén több ezer Petőfi Sanyi, Széchenyi Pisti és Liszt Feri készül

Továbbá Brunszvik Rézi, Batthyány Lojzi, és Jókai Mór is. Tíz centis méretben fröccsöntött műanyagból, valamivel kevesebb mint 29 millió forintért.

Összesen 7800 „A reformkor nagyjai” figurát rendelt a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt. A karakterek szerzői jogvédelem alatt állnak, így csak egy cég gyárthatja le őket. Erre elvileg még az idén sor is kerül.

Előzmények: A reformkor nagyjai – kicsiknek programot még 2023 tavaszán indította a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Petőfi Irodalmi Múzeummal és a Petőfi Kulturális Ügynökséggel közösen azzal a céllal, hogy megismertessék az alsó tagozatosokkal a reformkor meghatározó személyiségeit.

  • A programban létrehoztak egy külön honlapot, lefejlesztettek egy mobiltelefonos alkalmazást illetve készültek YouTube-videók is. Utóbbiak koncepciója az, hogy a reformkor meghatározó alakjai gyerekként színpadon adják elő saját későbbi életüket.
  • Mindezekre a Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium közel 32 millió forint támogatást ítélt meg. A projektet a Dedu Digital Education Kft. valósította meg, és ez a cég birtokolja most is a megalkotott gyermek-karakterek szerzői jogait.

https://www.youtube.com/watch?v=vODMyGdndwA

Mi történt? November elején a Petőfi Kulturális Ügynökség több ezer darab, ezekről a karakterekről mintázott műanyag figurát rendelt. A bábuk legyártására kiírtak ugyan egy közbeszerzést, ám a szerzői jog miatt erre kizárólag a Dedu jelentkezhetett (pdf).

Számokban: a kiírás szerint az ügynökség 1300-1300 darabot vásárol Petőfi Sanyi, Széchenyi Pisti, Liszt Feri, Brunszvik Rézi, Batthyány Lojzi, és Jókai Mór figuráiból. A bábuk 5 milliméter vastag kerek talpon állnak majd, és 8-10 centi magasak lesznek.

  • A megvalósításra 40 millió forint állt rendelkezésre, tehát több, mint amennyi támogatást korábban kapott a teljes projekt. A Dedu azonban ennél olcsóbban, 29 millió forintért vállalta a munkát.
  • Az összesen 7800 darab figurát elvileg december 31-ig kell legyártani, a kiírásból azonban nem derül ki, hogy ezeket mire fogja használni a Petőfi Kulturális Ügynökség.
Tágabb kontextus

: a Dedu nem először dolgozik hasonló projekten: a Magyarország nevezetességeinek megismertetését célzó „Hol vagy, Kajla?” program is hozzájuk köthető, és a Petőfi 200 Ideiglenes Kollégiumtól is nyertek már közel 110 millió forintot egy album készítésére*

Ennek a "Kajla a múzeumban" volt a címe.

.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!