Nehéz elhinni, de nem jut elég pénz a nagy sportberuházásokra

Nagyon látványosan visszaesett a tao-támogatásból tervezett gigaberuházások száma az elmúlt években. Míg az előző évtized közepén idényenként tucatnyi milliárdos fejlesztési terv volt, a most futó támogatási időszakra már csak két nagyobb fejlesztés jutott. Ráadásul az érintettek ezeknél sem tudtak belekezdeni a pénz összegyűjtésébe, mivel kimerült a kormány által biztosított keret. A nagy projektek eltűnésével párhuzamosan ugyanakkor a tao-pályázatoknál is elkezdtek működni a közbeszerzési reflexek. Egyre több programot centiznek ki, csak azért, hogy azok kedvezőbb eljárás alá essenek.

Erre most nincs pénz

A Magyar Kézilabda Szövetség számára a Magyar Kormány által meghatározott keretösszeg, valamint a már folyamatban lévő beruházások forrásigénye miatt a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia létesítményberuházási tao feltöltése még nem kezdődhetett meg.

Ezt írta a G7 kérdésére múlt héten a szerveztet vezető Pődör Zoltán a futó szezon papíron legnagyobb értékű tao-beruházásáról. A szombathelyi kézilabdacsarnok kacifántos történetéről múlt héten írtunk részletesen. A rengeteg politikai szállal és csatározással tarkított sztori hosszú évekig húzódott, mire végül tavaly a szövetség áldását adta arra, hogy jórészt tao-támogatásból megépüljön az SZKKA hárommilliárdos csarnoka.

A tao-program jóváhagyását azonban hiába jelentette be kitörő örömmel az akadémia vezetése, nemhogy az építkezés nem kezdődhetett meg, de – ahogy a fenti válaszból kiderül – még a pénz összegyűjtéséhez sem kezdhettek hozzá. Ráadásul úgy tűnik, ez az idén már nem is fog változni. A szövetség ugyanis korábban arról tájékoztatta a helyi ugytudjuk.hu-t, hogy az SZKKA a 2025-ös évben várhatóan nem kezdheti meg a sportcsarnok kivitelezéséhez kapcsolódó program feltöltését.

Bár a probléma nem teljesen új keletű, de az előző egy-két évben lett igazán látványos, nem függetlenül a rendkívül magas inflációtól.

Jól mutatja ezt, hogy az idén nem is az SZKKA csarnoka az egyetlen nagyobb projekt, ami hasonlóan járt. A szombathelyi akadémián kívül a hat látványcsapatsportban*

egyetlen sportszervezet volt még, amely – igaz, két részletben – de egymilliárd forintot meghaladó támogatást igényelt jóváhagyott programjában.

A Spartacus 1928 Utánpótlásképző-Központ új pályákat és egy sportépületet valósítana meg, amihez közel 910 millió forint támogatást hagyott jóvá számukra a Magyar Labdarúgó Szövetség. Ám 2024-ben ők sem kezdhették el gyűjteni a pénzt, pont ugyanazért, amiért Szombathelyen is elakadt az ügy.

Elinflált tao-keret

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a korábban feneketlen kútnak tartott tao-támogatási rendszer mégsem feneketlen, és van egy pont, aminél több pénzt nem lehet beletölteni. Ahhoz, hogy megértsük, mi változott az elmúlt években, érdemes röviden kitérni először a rendszer működésére.

A tao-támogatás lényege, hogy a már említett hat sportág sportszervezetei magukhoz irányíthatják a cégek nyereségadóját. A vállalatok így ezt nem az államkasszába fizetik be, hanem egy klubnak vagy szövetségnek utalják át. Első lépésként a támogatásra vágyó szervezetek készítenek egy programot, amit benyújtanak az adott sportág szövetségének, amely elbírálja az igényeket. Ha úgy ítélik meg, hogy a program összhangban áll a sportág fejlesztési terveivel, akkor jóváhagyják azt. Ugyanígy zajlik a történet a támogatásra szintén jogosult szövetségeknél is, azzal a különbséggel, hogy ők a sportért felelős minisztériumnak küldik a programjaikat.

Ha a szaktárca vagy a szövetség rábólintott a fejlesztésekre, akkor az érintett szervezetek elkezdhetnek kalapozni a nyereséges cégeknél a tényleges támogatásért. Ha egy céget sikerül rávenniük erre, és az átutal egy bizonyos összeget nekik tao-támogatásként, akkor az adott vállalat egy úgynevezett támogatási igazolást kap. Később ezt lehet lengetni a NAV-nál, hogy a költségvetésbe már ne kelljen még egyszer befizetni ugyanazt az összeget.

A rendszernek sokáig egyáltalán nem volt felső plafonja,

és mivel a cégek is spórolhattak vele, ha az adót az állam helyett a sportszervezeteknek adják, nagyon hamar sikerült rengeteg pénzt átcsatornázni az államkasszából a kiszemelt sportágakhoz. Egy pont után az látszott, hogy túl sokat is: a 2010-es évek közepén idényenként már fixen 100 milliárd forint fölött volt ez az összeg. A kormány a kritikák – és az egyre szaporodó visszaélésekről szóló történetek – hatására végül úgy döntött, hogy korlátozza a költést. Először arról volt szó, hogy évi 50 milliárd lesz a határ, végül azonban ennek két és félszerese, 125 milliárd lett.

Ez az első években egyáltalán nem tűnt komoly korlátozásnak, hiszen a csúcson sem volt sokkal több a teljes támogatás. A 2018-ban meghatározott összegen azonban azóta sem változtattak érdemben, holott az elmúlt hét évben elég masszív infláció volt. Márpedig a mostani 125 milliárd forint 2018-as árakon már csak szűk 78 milliárdot ér.

Azaz a kormány lényegében hagyta elinflálódni a hét éve meghatározott tao-keretet.

Mindezt úgy, hogy időközben nemcsak az árak emelkedtek, de azoknak a funkcióknak a köre is bővült, amire igénybe vehetnek ilyen forrást a sportszervezetek. A klubok például sokszor tao-pénzből tartják fent a korábban tao-pénzből épített létesítményeiket. Így a működési költségekre szánt támogatást nem lehetett nagyon lefaragni.

A problémát a források átcsoportosításával oldották meg. Míg az első évben elkülönített 125 milliárdból 80,7 milliárd jutott működési kiadásokra és 44,2 milliárd beruházásokra, az idén a megoszlás már 94-31. Azaz a beruházásokra szánt összeg úgy is 30 százalékkal csökkent, ha az inflációt nem vesszük figyelembe.

Ám az inflációt már csak azért is érdemes figyelembe venni, mert az építőiparban jóval magasabb volt az átlagosnál is. Ebben a szektorban az árak jelenleg 120 százalékkal haladják meg a 2018-as szintet. Így viszont 2018-as árakon alig harmadannyi tao-támogatás jut beruházásokra jelenleg, mint hét éve.

Egyes szövetségeknél már a 2020-as évek elején is előfordult, hogy tao évad egy pontján kénytelenek voltak leállítani a támogatási igazolások befogadását. Az előző egy-két idényben azonban jellemzően korábban jött el ez a pont, és amint láthattuk, ezúttal a legnagyobb projektek el sem kezdhették a kalapozást.

Egyre kevesebb a gigaberuházás

A fejleményeknek egész biztosan szerepe van abban, hogy a közelmúltban erősen megcsappantak az igazán nagy tao-fejlesztések. A csúcson, a 2010-es évek közepén egy szezonban akár tucatnyi milliárdos program is volt, a támogatási plafon 2018-as bevezetését követően azonban ez látványosan csökkenni kezdett. A 2023/2024-es évadban például mindössze egy ilyen volt, és ha szigorúan vesszük, akkor a futó évadban is, hiszen a Spartacus fejlesztése csak a külön programként leadott működési támogatással lépte át az egymilliárd forintot.

Ebben egyébként a jövőben sem várható változás, hiszen az évről évre továbbcsúszó gigaprojektek egy idő után kénytelenek lesznek egymással versenyezni. Ha valaki ugyanis a keret átlépése miatt nem tudja megvalósítani a sportprogramját, akkor a következő évben újra próbálkozhat. Valószínűleg ezt fogja tenni a Spartacus és az SZKKA is. Így viszont, ha egy klub jövőre futna neki egy építkezésnek, akkor már azzal is számolnia kell, hogy a két korábbi projekt miatt marad hoppon.

Egyáltalán nem biztos azonban, hogy ez probléma. A taóval szembeni egyik kritika ugyanis korábban épp az volt, hogy a sportba ömlő százmilliárdok elég jelentős része látványberuházásokra megy el. Miközben az alapötletet - miszerint így teremtsék meg azoknak a kisebb kluboknak a financiális hátterét, amelyek máshonnan nem jutnának forráshoz - a szakmában is sokan helyesnek gondolták, erről erősen elvitték a fókuszt az olyan fejlesztések, mint a felcsúti Makovecz-stílusú kazánház, sportszálló vagy éppen stadion. Illetve úgy általában az, hogy ötszázszor több tao-pénz jutott a felcsúti focinak, mint az országos átlag.

Közbeszerzési reflex

Érdekesség, hogy miközben a milliárdos fejlesztési programok szép lassan kikopnak a tao-rendszerből, van egy értékhatár, amely körül viszont erősen megsűrűsödtek az elmúlt években az igények. Ez pedig jó eséllyel szintén nem független az egyre komolyabb korlátot jelentő kormányzati keretösszegtől.

A szabályozás szerint ugyanis, ha egy klub 300 millió forintot meghaladó értékű fejlesztési programot ad le, akkor azt nem elég a szövetségnek jóváhagynia, a sportért felelős minisztériumnak is rá kell bólintania. A korábbi tapasztalatok alapján azonban ez eléggé el tudta nyújtani a folyamatot. A nagyobb támogatást igénylő szervezetek sok esetben csak hónapokkal később kapták meg az áldást a sportprogramjukra, mint azok, akiknek elég volt a szövetség jóváhagyása.

Mivel az elmúlt években egyes sportágaknál előfordult, hogy már májusban betelt az egész éves keret, egyre fontosabb lett, hogy minél előbb elkezdhessenek kalapozni a cégek. Ennek megfelelően elég látványosan megszaporodtak az olyan programok, amelyek értéke 280 és 300 millió forint közé esik.

Korábban már írtunk róla, hogy mostanában a Felcsút is kicentizi a programjait. Tavaly például kettészedték a működési és beruházási fejlesztési tervüket, és mind a kettőre 299,96 millió forintot igényeltek.

Korántsem az Orbán Viktor által alapított és Mészáros Lőrinc által elnökölt alapítvány azonban az egyetlen, amelyik így próbálja egyszerűsíteni a tao-eljárást. A futó évadban már hét olyan program volt, amelynek értéke 290 és 300 millió forint közé esett, és további három, amely ugyan elmaradt 290 milliótól, de a 280 milliót meghaladta. A klubok sokszor nem is akarják elrejteni, hogy ez a szándék. 

Az FTC Vízilabda Utánpótlás Nonprofit Kft. például tavaly 299 999 999 forintos programot adott le,

amit el is fogadott a szövetség.

Ahogy korábban is írtuk már: ez a gyakorlat emlékeztet arra, a közbeszerzéseknél használt módszerre, ahol szintén gyakran írnak ki a jogszabályi értékhatártól csak minimálisan elmaradó értékű eljárásokat. Valószínűleg nem véletlenül: könnyen lehet átfedést találni a közbeszerzési tenderbajnok cégek és a tao-támogatást igénylő sportszervezetek vezetésében.