Több tucat magyarországi iskola kapott fenyegető üzenetet csütörtök reggel. Bulgáriában tegnap történt hasonló, Szlovákiában legutóbb tavaly ősszel.
Több tucat magyarországi iskola kapott fenyegető üzenetet csütörtök reggel. Az intézményeket folyamatosan ürítik ki, a szülőket értesítették, illetve a gyerekeket több esetben igyekeznek más épületekben elhelyezni.
- Az email első mondata az, hogy „az iskolában robbanószerkezetet helyeztek el”. A láthatóan fordítóprogrammal készített levél küldője a muszlimok elleni háborúról és Allah akaratáról ír a fenyegetésben.
nem ez az első tömeges, iskolákat érintő bombafenyegetés a közép-európai térségben. Bulgáriában épp tegnap kapott országszerte sok iskola bombafenyegetést e-mailben. Miután sehol sem találtak robbanószerkezetet, a tanítás jellemzően még aznap folytatódott.
- Tavaly Szlovákiában két hasonló eset is volt: májusban közel ezer, szeptemberben pedig 270 iskola kapott fenyegetést.
- Itthon is volt már hasonló: két éve Zalaegerszegen hét iskolát kellett kiüríteni, míg tavaly egyszerre több városban kaptak fenyegetést oktatási intézmények.
- Az elmúlt hetekben is voltak bombariadók Magyarországon, igaz, azoknál nem iskolákba küldtek fenyegető üzenetet. Decemberben a Vasúttörténeti parkban egy bulin, múlt héten székesfehérvári plázákban, két napja pedig egy végül Ferihegyen landoló repülőn volt bombariadó.
: idehaza eddig 121 iskola érintettsége derült ki, de ez szám a fenyegetés beérkezésének módja miatt még nőhet. A szlovákoknál például szeptemberben az oktatási minisztérium figyelmeztette az iskolákat, hogy olvassák el a beérkező e-maileket, nehogy késve értesüljenek a fenyegetésről.
- Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is arról beszélt, hogy a végleges szám attól függ, „ki mikor nyitja meg az emailt”.
Szlovákiában a szeptemberi esetnél a hatóságok minden egyes érintett iskolát átkutattak, és várhatóan ez történik majd Magyarországon is. Így még ha ki is derül, hogy a fenyegetés nem valós, az intézmények átvizsgálásának akkor is jelentős, többmilliós költsége lesz.
- A bombafenyegetésekért itthon már egy évtizede a korábbinál is súlyosabb büntetés jár: 2014-ben is szabtak ki letöltendő börtönbüntést közveszéllyel fenyegetés miatt. Ettől azonban nem lett kevesebb kamu bombariadó.