A ZF Hungária egri üzeméből 110 embert küldenek el. Ez az első nagyobb hazai leépítés, amit egyértelműen a német autóipar válsága okozott.
A ZF Hungária Kft. 110 dolgozót bocsát el egri üzeméből az európai autóipar visszaesése és a csökkenő rendelések miatt.
- A sebességváltókat gyártó üzemben a német tulajdonos 2024 végén az állomány 3,5 százalékát érintő leépítést hajtott végre (ami 60 főt érintett), és 2025 első negyedévében még várhatóan 50 főt küldenek el - írta a 24.hu megkeresésére a cég.
Ez az első jelentősebb hazai leépítés az autóiparban, amit a németországi járműipar problémáival összefüggésben jelentenek be. Eddig inkább a kölcsönzött munkaerő leépítése vagy a lassabb lemorzsolódás volt jellemző.
Tágabb kontextus: a Németországban 54 ezer embert foglalkoztató anyavállalat tavaly nyáron jelentette be, hogy 2028-ig megszüntetnének legalább 11 ezer munkahelyet. Ennek a szükségességét az elektromobilitással kapcsolatos kihívásokkal indokolták.
Előzmény: László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke tavaly december elején arról beszélt a 24.hu-nak, hogy 2025 első felétől négy nagy magyarországi autóipari beszállítónál is leépítések lesznek.
- Egy ideje már a létszámcsökkentés a jellemző trend a hazai járműiparban, László erről beszélt decemberben és most is. Ez sok vállalatnál azt jelenti, hogy havonta kisebb csoportokban küldik el a munkavállalókat.
- A munkaerőhiány viszont egyértelműen csökkent, az üres álláshelyek száma 17-ről 13 ezerre esett 2023 és 2024 harmadik negyedéve között.
- A járműgyártás termelési volumene 13,5 százalékkal esett vissza novemberben az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Január és november között 8 százalékos volt a visszaesés 2023 hasonló időszakához képest.
- A járműipari munkahelyek aránya az összes munkahelyen belül 2023-ban csak Szlovákiában, Csehországban és Romániában volt magasabb, mint Magyarországon a Eurofound gyűjtése szerint.
- 2008 és 2019 között a keleti tagállamok járműipari munkahelyeinek száma felzárkózott a németekhez, és mivel a német járműiparban az elmúlt időszakban bejelentett leépítési tervek nagyobb arányban érintik a német munkahelyeket, a jövőben akár jöhet a keleti előzés is.
- A magyar iparcégek általános várakozásai januárban hajszálnyit elmozdultak a decemberi mélypontról, de még mindig nagyon sötéten látják a jövőt. A másik indikátor alapján is inkább elbocsátásokban gondolkoznak.