A kilátásba helyezettnél sokkal nagyobb árcsökkenést hozna a lakosságnak, ha abban segítene a kormány, hogy tudatosabb gyógyszervásárlókká váljunk.
Megszerezte az Index annak a 25 gyógyszernek a listáját, amelyeknél önkéntes alapon vállalná az ellátási lánc, hogy a tavaly év végi árakat maximumnak tekinti, vagyis nem engedi e fölé emelni a fogyasztói árakat. A lépés abba a sorba illeszkedhet, amelyet a távközlési cégek, a bankok és a biztosítók már végrehajtottak. Ezekben a szektorokban egyes termékek és szolgáltatások inflációkövető áremelését a cégek önként (de hathatós kormányzati nyomásra, az árréstop árnyékában) a 2026-os választások utánra halasztották, nem kis kommunikációs segítséget adva ezzel a kormánynak.
Ha helyes az Index által megszerzett gyógyszerlista, akkor annak van egy elég elgondolkodtató mellékszála, de ahhoz, hogy ezt jól át lehessen látni, először rögzítenénk néhány kulcsfontosságú piaci jellemzőt.
- Ezek a termékek gyógyszerek (tehát például nem táplálék-kiegészítők vagy vitaminok, esetleg természetgyógyászati készítmények), de nem kell a kiváltásukhoz orvosi recept, és nincs az árukban állami támogatás sem.
- Az állami támogatás hiánya okozza azt, hogy ezek a gyógyszerek szabadáras termékek.
- Az ellátási lánc alapesetben általában a gyártóból, a nagykereskedőből és a patikából áll.
- A korábbi bejelentések alapján is nyilvánvaló, hogy az áremeléstől nem a patika tartja vissza magát, mert a gyógyszertárak ma már nincsenek olyan pénzügyi helyzetben, hogy ez reális legyen.
- Az önmérsékletet, vagyis a profit csökkentését így vagy a nagyker, vagy a gyártó vállalja, de vélhetően inkább utóbbiak.
- Az ehhez hasonló gyógyszerek jelentős része márkás termék, a márkák nevét sajnos a jogi szabályozás miatt mi nem írhatjuk le, de egy hasonlattal élve olyan a helyzet, mintha a 1,5 százalékos tehéntejről beszélnénk, amelyet több gyártó különböző márkaelnevezésekkel hoz forgalomba. A termék lényegi eleme ugyanaz (a gyógyszereknél ez a hatóanyag), de az értékesítés üzleti modellje a legkülönfélébb lehet.
Általános gyakorlat, hogy vannak olyan gyártók, amelyek erős márkanevet építenek fel, sokat reklámozzák is a terméket, ez megnöveli a költségeket, és így a fogyasztói árat is, de ha jól ki van találva a marketing, akkor többet lehet a készítményből eladni, így összességében megéri ezt az utat választani.
A másik megközelítés az, amikor a gyártó nem marketingeli a terméket, még csak nem is feltétlenül talál ki jól hangzó márkaneveket, de ennek következtében jóval olcsóbb a márkás verziónál, és abban bízik, hogy a vásárlók számára ez lesz a vonzóbb ajánlat.
Ha ezek ismeretében nézzük végig az Index listáját, akkor azonnal látszik, hogy azon csupa márkás termék van. Ezt egy laikus abból tudja a legjobban felismerni, hogy ha beugrik egy sokat hallott-látott reklám valamelyik névről, akkor biztos, hogy jól márkázott a termék, sokat költenek rá, de arra is nagy eséllyel lehet fogadni, hogy lehetnek nála sokkal kevésbé ismert, nem reklámozott, de olcsóbb verziók is.
Hogy egyértelmű legyen a helyzet, mutatunk egy példát. A gyógyszer nevét ugyan nem írjuk le, de belinkelünk ide egy találomra kiválasztott kereskedői oldalt, ahol a metamizol-nátrium nevű hatóanyag egyes verzióit lehet látni, különböző kiszerelésekben, márkákban és árakon, a legolcsóbbtól a legdrágábbig (ehhez a rendezési sorrendet be kell állítani).
Látható, hogy az ugyanannyi hatóanyagot tartalmazó tabletták fogyasztói ára között akár tízszeres árkülönbség is lehet (más kereskedők más árakkal is számolhatnak, de a nagyságrendi különbség mindenhol ugyanakkora). A legolcsóbban 24,3 forintért juthatunk hozzá egy ilyen tablettához, ám a kormány épp azt készül elfogadni az ellátási lánc szereplőitől, hogy önként vállalják: annak a verziónak az ára nem fog emelkedni, amely valóban népszerű, de jelenleg kiszereléstől függően 116,4-196,8 forintért elérhető (az általunk találomra választott kiskereskedőnél), ráadásul utóbbi az összes közül egyben a legdrágább is.
A sort nem folytatjuk, de a listán elég sok hasonló termék van, ha valaki veszi a fáradságot, és rákeres a hatóanyagok nevére, majd hatóanyag alapján ár szerint sorba rendezi az elérhető gyógyszereket a kedvenc patikájánál, akkor látni fogja a teljes kínálatot.
Nyilvánvaló, hogy mindez nem a gyártók „hibája”, hanem egy közismert, egyébként teljesen természetes gyógyszerpiaci sajátosság, amely évtizedek óta így van. Az pedig, hogy magasabb értékesítési költséghez magasabb ár tartozik, még általánosabb alapvetés, de szabadpiaci körülmények között teljesen természetes, hogy nem puszta árversenyben vannak a gyártók, hanem marketingversenyben is.
Az viszont már vitára adhat okot, hogy mindezek ismeretében milyen szerepet választ a lakosság érdekeit képviselő kormány egy ilyen piacon, ha a terheket csökkenteni szeretné:
- befagyasztja a legdrágább, de igen népszerű gyógyszer árát a legdrágább szinten;
- vagy például megpróbálja edukálni a lakosságot arról, hogy vásárlás előtt tájékozódjon a lehetőségekről, és nyugodtan vegye meg azt, ami neki tetszik vagy amit megbízhatónak tart.
Az első választás azonnal jól kommunikálható eredményt hoz, a második választás viszont sokkal nagyobb spórolási lehetőséget, igaz, csak hosszabb távon, és szisztematikus edukációs munkával.
Ráadásul ha a márkás, drágább termék gyártója elég ügyes, akkor adott esetben még örülhet is, hogy a kormányt sikerült meggyőzni, hogy az első lépést válassza. Mivel ezek a cégek egyébként is rengeteget költenek reklámokra, a döntés után már akár azt is kihangsúlyozhatják a hirdetéseikben, hogy ez az a termék, amelynek az ára a kormány döntése alapján nem emelkedik (ami igaz is, és könnyen lehet azt az érzetet kelteni vele, hogy olcsó). Így növelni lehet az eladásokat, és vissza lehet keresni a profit kormány miatt elvesztett részét.
A patikákban egyébként a gyógyszerészek mindig készségesen adnak tájékoztatást a vásárlóknak arról, hogy egy-egy gyógyszernek van-e olcsóbb verziója.
