Lassul a civilizáció motorja, mi jön az olcsó energia aranykora után?
Ez itt a Zéróosztó, a G7 elemzői szeglete, amelyben külső elemzők, szakértők cikkei olvashatók. Az írások és az azokban megfogalmazott vélemények kizárólag a szerzők álláspontját tükrözik.
A könnyen kitermelhető fosszilis energiahordozók – amelyeket a természet több százmillió év alatt halmozott fel, mi pedig történelmi léptékkel mérve egy pillanat alatt felélünk – fokozatosan kimerülnek. Ennek nyomán a gazdaságunk eddig ismert fejlődési pályája is veszélybe kerül. Bár a megújuló energiaforrásokra való átállás elengedhetetlen, jelenlegi formájukban ezek számos szempontból nem képesek biztosítani ugyanazt az olcsó, nagy energiasűrűségű és megbízható ellátást, mint a fosszilis tüzelőanyagok.
A jövőben ezért egyre inkább szembe kell néznünk azzal, hogy az energiához való korlátozott hozzáférés miként fékezheti a gazdasági növekedést, és milyen mélyreható hatásai lehetnek társadalmaink komplexitására és jólétére. Ahogy látni fogjuk, mindez sok tekintetben nyomasztó kilátásokat vetít előre.
Sorozatunk korábbi részeiben az energia rendelkezésre állása, a gazdasági növekedés és az emberi jólét közötti szoros összefüggést vizsgáltuk. Záró cikkünk arról szól, milyen következményekkel járhat, ha az energia egyre kevésbé lesz megfizethető.
Nehéz megválni az energiától problémák nélkül
Az első nagy kérdés az, hogy képesek vagyunk-e számottevően csökkenteni az energiaszükségletünket anélkül, hogy a gazdaság súlyos károkat szenvedne. Sorozatunk első részében bemutattuk, hogy az energia elérhetősége és megfizethetősége szoros összefüggésben áll a GDP alakulásával és a társadalmi jóléttel. Ez nem meglepő, hiszen az energia a technológia működtetésének alapvető és nélkülözhetetlen erőforrása.
A fosszilis energiahordozók intenzív felhasználása azonban komoly fenntarthatósági aggályokat vet fel. Emiatt már évtizedek óta erősödik az a politikai irányzat, amely szerint ezen a pályán változtatni kell, mert a jelenlegi modell hosszú távon nem tartható fenn. Ennek jegyében a politikai célokat előtérbe helyező, döntően nyugati országok ambiciózus vállalásokat tettek, és ezek elérését szolgáló intézkedési terveket dolgoztak ki.
Lokális szinten úgy tűnhet, hogy ezek az országok sikerrel csökkentették energiafüggőségüket, és fenntarthatóbbá tették gazdaságukat. Ha azonban globális szinten vizsgáljuk a helyzetet, egészen más kép rajzolódik ki. A világgazdaság energiaintenzitása – vagyis az energiafelhasználás és a GDP aránya – az elmúlt évtizedekben csak mérsékelten csökkent, és ennek nagy része is az energiahatékonyság javulásának köszönhető. Más szóval nem sikerült úgy növelni a globális GDP-t, hogy közben az energiafogyasztás abszolút értékben csökkenjen – szemben azzal, amit a túlzottan optimista energiaátmeneti narratívák gyakran sugallnak.
A fejlett országok esetében a látszólag energiahatékonyabb gazdaság nagyrészt annak köszönhető, hogy az energiaigényes ipari tevékenységek egyre nagyobb részét kiszervezték a feltörekvő országokba – elsősorban Ázsiába, azon belül Kínába, Indiába, Indonéziába és Vietnámba. Ennek következtében a nyugati országok GDP-je mögötti tényleges energiafelhasználás ma már nagyrészt ezekben a régiókban jelentkezik.
Ezzel párhuzamosan a fejlett gazdaságok szerkezete fokozatosan a szolgáltató szektor felé tolódott, amelyet egyre inkább hitelből finanszíroznak, hogy fenntartsák a látszólagos GDP-növekedést. (Ha a GDP-arányos költségvetési hiányt 2 százalékban maximálnák, a legtöbb nyugati ország gazdasága már mintegy 15 éve stagnálna.)
Összességében tehát továbbra sem sikerült nélkülözni az energiát, amely a gazdaság működésének kritikus inputja. A társadalom a jövőben sem kerülheti el, hogy jelentős beruházásokat hajtson végre annak érdekében, hogy biztosítsa a működéséhez szükséges energiamennyiséget. A jövő gazdasági teljesítménye szempontjából pedig meghatározó lesz, hogy milyen költséggel tudjuk előállítani a gazdaság működéséhez nélkülözhetetlen energiát.
Drágább lesz az energia
Gazdaságunk energia nélkül nem működhet, ráadásul az energia a jövőben várhatóan drágább és kevésbé elérhető lesz. Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, az, hogy egy adott pillanatban olcsónak tűnik az energia, ne tévesszen meg senkit: az ár nem feltétlenül tükrözi a tényleges társadalmi ráfordítást. (Jó példa erre, hogy az olaj ára jelenleg alig magasabb, mint az amerikai kitermelési költség.) A valós költség a szükséges beruházások formájában nő, amit jól jelez a csökkenő EROI. Az EROI (Energy Return on Investment) megmutatja, hogy egységnyi befektetett energiával mennyi hasznos energiát tudunk előállítani – vagyis mennyi energia marad más gazdasági és társadalmi tevékenységekre.
Jelenleg két alapvető trend alakítja az energia megfizethetőségét és hozzáférhetőségét. Egyrészt a fosszilis energiahordozók kitermelése egyre összetettebb és költségesebb, mivel a könnyen hozzáférhető készletek kimerültek. Ez az EROI folyamatos csökkenéséhez vezet, vagyis egyre több befektetett energiára van szükség ugyanannyi hasznos energia kinyeréséhez. Másrészt a megújuló energiaforrások ugyan tisztábbak, de alacsonyabb nettó energiahányaddal és magasabb beruházási költségekkel járnak.
Összességében, ahogy a legolcsóbban kitermelhető fosszilis készletek elfogynak, és egyre nagyobb arányban támaszkodunk a megújulókra, az energiatermelés átlagos EROI-értéke csökkenni fog. Egyszerűbben: egyre több erőforrást kell befektetni ugyanannyi energia előállításához, ami csökkenti a gazdaság növekedési potenciálját, hiszen kevesebb erőforrás marad más célokra.
Mint korábbi írásainkban bemutattuk, a fosszilis energiahordozók EROI-értéke évtizedek óta folyamatosan esik. Az olajkitermelés az 1930-as években még elérte a 100:1 arányt az Egyesült Államokban, mára azonban az új mezők többsége 10–20:1 körüli értéket mutat, míg a nem konvencionális források – például az olajhomok vagy a rétegrepesztéssel termelt palaolaj – mindössze 3–5:1-et.
A megújuló energiaforrások – noha klímaszempontból előnyösebbnek tartják őket*
Az EU által kitűzött klímacélok szerint 2050-re és 2060-ra az energiamix radikális átalakulása várható. A modellezések alapján, ha az energiarendszer 75 százalékban megújuló forrásokra támaszkodik, az átlagos EROI 9 és 6 közé eshet, 100 százalékos megújuló részarány mellett pedig akár 5 alá is süllyedhet.
Ez drámai hatással lenne a gazdaságokra: a Locomotion-tanulmány szerint elkerülhetetlen lenne, hogy az EU feladja hagyományos növekedési céljait, és a hangsúlyt a fenntarthatóságra helyezze át. Ez viszont jelentős jólétvesztést eredményezne a választópolgárok számára a jelenlegi életminőséghez képest.
A dráguló energia hatása a gazdaságra
Az energia megfizethetőségének és elérhetőségének csökkenése komoly hatással lesz a gazdaságra. Ahogy az energia-előállítás EROI-értéke mérséklődik, egyre nagyobb arányban kell a pénzügyi és anyagi erőforrásokat pusztán az energiarendszer fenntartására fordítani. Vagyis a GDP növekvő hányada megy el energiatermelésre, így kevesebb jut fogyasztásra vagy a jövőbeli növekedést szolgáló beruházásokra.
Az emelkedő beruházási igények – legyen szó pénzről, munkaerőről vagy nyersanyagokról – elvonják az erőforrásokat olyan területekről, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a lakosság jólétéhez. Például a szélturbinák és napelemparkok építéséhez hatalmas mennyiségű acélra, betonra és egyéb ipari alapanyagra van szükség – ezek az erőforrások így nem fordíthatók lakóingatlanokra vagy más, az életszínvonalat közvetlenül javító célokra.
Bár a GDP továbbra is növekedhet – részben a megújuló energiába irányuló nagyszabású beruházásoknak köszönhetően, hiszen minden beruházás növeli a GDP-t, függetlenül attól, hogy mennyire térül meg –, ez a növekedés egyre kevésbé jár majd együtt a közvetlen fogyasztás bővülésével és a lakosság jólétének emelkedésével.
Ha 2050–2060-ra az EROI valóban 10 alá, akár 6–8 körüli értékre csökken, az drámai hatással lesz a fogyasztásra.
Összességében tehát a csökkenő EROI és az olcsó energia elérhetőségének visszaesése alapvetően átalakítja a gazdaság növekedési pályáját. Hosszabb távon ez a folyamat akár csökkentheti az életszínvonalat is – még akkor is, ha a hivatalos gazdasági mutatók (például a GDP) ezt a hatást eleinte kevésbé tükrözik.
A dráguló energia hatása a társadalomra
Nagy kérdés, hogy a drágábbá és kevésbé hozzáférhetővé váló energia milyen hatással lesz a társadalomra. A múlt tanulságos: az ipari forradalom óta a technológia és a bőséges, olcsó energia óriási társadalmi fejlődést tett lehetővé. De mi történik, ha a jövőben ennek éppen az ellenkezője zajlik le, és csökken a rendelkezésre álló energia?
Sorozatunk második részében bemutattuk, hogy a komplex társadalmak működéséhez nemcsak az energia mennyisége, hanem annak minősége is kulcsfontosságú. Minél komplexebb egy társadalom – amely adminisztratív, egészségügyi, oktatási, technológiai és infrastrukturális alrendszerekből áll –, annál magasabb nettó energiamennyiségre van szüksége működésének fenntartásához.
Joseph Tainter kutatásai rámutatnak: a társadalmi komplexitás fenntartása energiaigényes, és csak akkor lehetséges hosszú távon, ha bőséges és olcsó energia áll rendelkezésre. Charles Hall és munkatársai számításai szerint a mai modern, fejlett társadalmak működéséhez legalább 10:1-es EROI-érték szükséges. Ha ez az arány 5:1 alá csökken, a társadalom az iparosodás előtti gazdasági struktúrákhoz hasonló szintre esik vissza – a jelenlegi rendszerek fenntartása ilyen körülmények között rendkívül nehézzé válna. Weissbach és kollégái termodinamikai és mérnöki modellek alapján úgy becsülik, hogy a gazdaságossági küszöbérték 7:1 körül van.
A jelenlegi trendek alapján a globális energiatermelés átlagos EROI-értéke 2050–2060-ra akár 6–9 közé is süllyedhet. Ez az érték önmagában még nem jelent azonnali összeomlást, de komoly kihívások elé állíthatja a társadalmi működést – különösen azokat a funkciókat, amelyekhez magas nettó energiahozam szükséges. Az olyan szektorok, mint az egészségügy, az oktatás vagy a fejlett digitális infrastruktúrák, hosszú távon nem tarthatók fenn alacsony EROI mellett.
Ezeken a területeken már most komoly problémák tapasztalhatók a fejlett társadalmakban, ám ezek elsősorban kedvezőtlen demográfiai tendenciáknak tulajdoníthatók. Az energetikai korlátok hatása később jelentkezik majd, de végső soron ugyanoda vezet: nem jut elegendő erőforrás – például munkaerő – ezen alapvető funkciók fenntartására.
Joseph Tainter egyik kulcsmegállapítása, hogy
amikor egy társadalom energetikai alapjai gyengülnek, az ritkán jelent hirtelen összeomlást. Inkább fokozatos funkcióvesztés következik be:
az államok képtelenné válnak intézményeik színvonalának fenntartására, romlik a közigazgatás hatékonysága, nő az elégedetlenség és csökken a társadalmi kohézió. Ezzel párhuzamosan visszaeshet a gazdasági és technológiai innováció is, mivel a kutatás-fejlesztés szintén magas EROI-t igényel.
Összefoglalva: ha az EROI 2050–2060-ra valóban a 6–9 közötti tartományba süllyed, az jelentős strukturális kihívásokat okozhat a modern társadalmak számára. A gazdasági növekedés fenntarthatósága, a társadalmi komplexitás szintje és végső soron az általános jólét is komoly nyomás alá kerül. A korábbi cikkekben bemutatott összefüggések fényében ez a forgatókönyv nemcsak reális, hanem egyre valószínűbb, ha nem történik alapvető átalakulás az energiafelhasználásunkban és gazdasági modelljeinkben.
