Friss

Veszteséges lett az Orbán család bányacége
Tavaly a Gánt Kő és Tőzeg Kft-ből 730 millió forintot vett ki a miniszterelnök családja, ezúttal azonban nem tud osztalékot fizetni a társaság.
Bárki lehet szélhámos GDPR szakértő
A nagyvállalatokon kívül szinte senki sem készült fel Magyarországon az új adatvédelmi szabályokra, rögtön meg is jelentek a kóklerek.
Miből van több a magyar utakon, Maseratiból, Teslából vagy Zaporozsecből?
Úgy tűnik az adatokból, hogy a magyarok semmit nem utálnak jobban, mint vén autót leselejtezni. Minden második Audi a magyar utakon használt import, a buszok ötöde Ikarusz.
Két közgazdász körül megy az egész Európát fenyegető balhé Olaszországban
Az egyik kimondta, amit nem szabad, a másikat azzal vádolják, hogy a hitelezők érdekeit képviseli az olaszokkal szemben. Az eurózóna egyben maradása a tét.
Meg vannak őrülve az emberek ezért a focimezért
A Nike már most biztosan 70 milliárd forintot keresett, pedig még nem is lehet kapni a nigériai fociválogatott új mezét.
Kövess minket Facebookon is!