A jegybankelnökök sokat tudhatnak arról, kik állnak igazából a magántőkealapok mögött – a nagy kérdés az, mekkora ütőkártya ez a tudás

A Magyar Nemzeti Bank alapítványánál feltárt súlyos vagyonvesztés történetében, de a gazdag magyar üzletemberek érdekeltségeit számba véve is úton-útfélen a magántőkealap fogalmába ütközünk. Miután a Telex által megismert dokumentumok alapján részletesen bemutattuk, mekkora kavarás történt a Matolcsy-éra legvégén egy ilyen alap részvételével, most bemutatjuk ennek a különös jogi formának a jelentőségét a magyar környezetben. A cikkből kiderül,

• hogyan működnek a magántőkealapok, és kik számára előnyös ez a modell;
• hogyan burjánzott el ez a vagyonkezelési módszer az elmúlt évtizedben;
• milyen aggályokat vet fel, hogy már több ezer milliárd forint lehet ebben a befektetési formában;
• hogyan keveredik a magán és az állami vagyon a tőkealapokban;
• kik tudhatják pontosan, hogyan áll össze az egyes magántőkealapok befektetői struktúrája, és mennyire lehet értékes ez a tudás.

Ennek a titokzatos befektetési formának – amelyről az Állami Számvevőszék is nagyon kritikusan írt az MNB-tárgyú jelentéseiben – az a nagy előnye, más szemszögből pedig nagy hátránya, hogy a közvélemény nem lát bele, kik a befektetők, vagy hivatalosabban a végső haszonhúzók (angol kifejezéssel ultimate beneficial owner, avagy UBO).

Előny ez annak, aki el akarja a nyilvánosság, így a kellemetlenkedő újságírók elől rejteni azt, hogy milyen érdekeltségei vannak. Hátrány pedig a nyilvánosságnak, az adófizetőknek, akik szívesen látnának tisztán abban, ki gazdagodik egy adott koncesszión, építőipari megbízáson, kinek a kezében van az ország második számú bankja vagy egy-egy komoly tőzsdei cége.

Van közünk hozzá?

Az MNB-ügyre visszacsatolva: ott például azt szerettük volna tudni, hogy a jegybank, annak alapítványa vagy később a lengyel tőzsdén jegyzett GTC ingatlancég kikkel üzletelt pontosan, amikor magyar magántőkealapokkal szerződött különféle épületekről. Vagy éppen azt, hogy amikor Matolcsy György utolsó jegybankelnöki munkanapjaiban megpróbálták átjátszani az MNB-alapítvány, a PADME alapítvány vagyonkezelőjét egy magántőkealapnak, akkor ezzel mi változott volna. Miután az ügy kipattant, az érintettek azzal próbálták tompítani a jelentőségét, hogy arra hivatkoztak, a végső haszonhúzó akkor sem változott volna, ha sikerül nyélbe ütni a – Varga Mihályék által végül meghiúsított – ügyletet. Mint a Telex nyomozásából azóta kiderült, ez sem így lett volna, ha sikerül végigvinniük a tervük minden elemét, viszont az átláthatóság teljes hiánya miatt a nyilvánosság nem tudhatná, hogy a Matolcsy-körhöz tartozó haszonhúzó neve bukkant fel a befektetők között az alapítvány mellett.

De nem is kell ennyire vad történetekre gondolni, ha fel akarjuk sorolni, általánosságban milyen előnyökkel jár, ha a közvélemény tudja, ki milyen eszközökkel rendelkezik. Mire gondolunk?

• A politikai korrupció elleni harc egyszerűbb, ha látjuk, hogy adott tisztviselő, politikus rokonai, barátai mennyire gazdagodnak.
• Az összeférhetetlen helyzetek jobban elkerülhetők, ha átláthatóak a vagyoni viszonyok, vagyis amennyiben a döntéshozó és a végső haszonhúzó között vannak kapcsolatok, nem baj, ha az transzparens.
• Az adózási transzparencia is fontos, mert bár a NAV számára célzott keresésekkel elérhetők az adatok, nem árt, ha könnyebben látszik, hogy mire érdemes figyelni.
• A pénzmosás elleni küzdelem.
• A kartellgyanú ellenőrzésében is segít, ha látszanak a haszonhúzók.
• A gazdaság egyes szereplőinek az ellenséges felvásárlások elleni védekezésben előny, ha a célpont tudja, hogy kit tisztelhet egy magántőkealap tulajdonosában.
• Szerencsére nem tűnik túl gyakori helyzetnek, de akár a terrorizmus-finanszírozás elleni nemzetközi fellépést is támogatja az átláthatóság.

Ha pedig arra akarunk felhozni érveket, hogy miért is nem olyan nagy probléma a magántőkealapok titkossága, a fentiekre lehet azt mondani, hogy az ilyen ügyek nem a közvéleményre, inkább az illetékes hatóságokra tartoznak, nekik pedig amúgy is több információjuk van. Vagy vonhatunk kissé elnagyolt párhuzamokat. Amennyiben az OTP-ben tulajdonos egy amerikai alap, akkor sem tudjuk, hogy George Smith texasi benzinkutas is ott van-e a végső haszonhúzók között, ahogyan az sem publikus, hogy a szomszédom a Molban részvényes-e.

Lássuk ezek után a magántőkealapok hazai jelenlétének előzményeit, a jogi helyzetet és a magántőkealapok elterjedésének történetét.

Elvileg megfelel az európai szabályoknak

A 2014 előtti magántőkealapokkal rokonítható struktúrákkal talán most nem érdemes sokat foglalkozni, de aki emlékszik például az EU-s forrásokból indított, Jeremie nevű kockázati tőkeprogramokra, illetve az azokra alapított kockázati tőkealap-kezelő zrt.-kre, na, azok előzménynek nevezhetők.

Magyarországon működött tehát pár intézményi pénzt kezelő magántőkealap, és már a Jeremie-re létrehozott alapokban is voltak a közvélemény előtt nem ismert magánbefektetők. 2014-ben aztán új jogszabály született a terület szabályozására. Ennek elolvasását senkinek sem javasoljuk, szakmai segítség nélkül nehéz megérteni, de annyit azért érdemes itt is rögzíteni, hogy bár a „magántőkealap” kifejezést definiálja a szöveg, a törvény az ABAK (alternatív befektetési alapkezelő) és az ABA (alternatív befektetési alap) fogalmakat használja.

Mint hallottuk, ennek a nyakatekert megfogalmazásnak az volt az oka, hogy miközben a magántőkealapokat már korábban is kezelte magyar szabályozás (a tőkepiaci törvény), 2014-ben született egy új európai jogszabály, ehhez akart igazodni a magyar törvény. A megfejtés az lett, hogy olyan megfogalmazásokat tettek a szövegbe, amelyekkel megpróbálták lefedni a különféle tagállamok valamennyi ilyen struktúráját.

Mit árul el, ki a kezelő?

Mint egy jogásztól hallottuk, befektetői szempontból a magántőkealap nagy előnye, hogy „az ártatlanság vélelme szerint első ránézésre anonimitást biztosít”. Első ránézésre? Ez meg mit jelent? Ebben a rendszerben adott egy vagyontömeg (ez maga a magántőkealap, amelyben befektetési jegyekkel vannak jelen az érdekeltek), amelynek befektetőiről a nyilvánosságnak nincs érdemi információja. A vagyontömegnek ugyanis van bejegyzése, címe, de valós információ, például személynevek nem bukkannak fel nyilvános adatbázisban.

A magántőkealapnak még természetes személy ügyvezetője sincsen, ehelyett egy másik cég, egy alapkezelő irányítja, „ügyvezeti” a vagyont.

A Telexen jó esetben nem szokott a magántőkealap és az alapkezelő fogalma keveredni, de a sajtóban megjelenő cikkek pontatlan megfogalmazása miatt tiltakozó alapkezelők sokszor hangsúlyozzák, hogy ők csak a jegyzett tőke bizonyos százalékáért cserébe igazgatják a vagyont, és nem ők gazdagodnak közvetlenül az alapok által megkötött zsíros üzletekből.

A konkrét, formális működés úgy néz ki, hogy alapvetően a kezelő cég hozza a döntéseket (ez remek mentsvár a „semmi közöm hozzá” védekezéseknél), amelyek viszont nyilván nem fognak a befektető akarata és érdeke ellen menni. De olykor a döntéshozatal ennél bonyolultabb, hiszen a magántőkealap mint önálló jogi személy és mögötte a befektetők nem adnak azért teljesen szabad kezet az alapkezelőnek, erős kontrollt gyakorolhatnak az üzleti döntések fölött. Például azzal, hogy befektetési bizottságokat működtetnek, amiben – az alapkezelő mellett természetesen – a befektetői kör is erősen képviseli magát.

A magántőkealap vagyona, illetve annak gyarapodása mindenesetre csakis a magántőkealapot, és nem az alapkezelőt illeti. Kicsit olyan ez, mint a tőzsdei részvényvásárlás és -eladás. Ha egy befektető köt egy tőzsdei ügyletet egy tőzsdei üzletkötőn (brókeren) keresztül, akkor a befektető nyer vagy bukik az ügyleten, a tőzsdei üzletkötő pedig a szolgáltatásáért díjat számol fel. Viszont csak az alapkezelő ismert, mint ahogy a tőzsdén is csak a brókercég látható a rendszerben, a megbízó, a végső befektető nem.

Az alapkezelőkről jóval több adat áll rendelkezésre, mint a végső haszonhúzókról. A céginformációs rendszerekből megtudható, mi a címük, kik a tulajdonosaik és vezetőik. Amikor a sajtóban azt lehet olvasni, hogy egy adott alap „vélhetően XY üzletemberhez köthető”, akkor a nyakatekert megfogalmazás annak szól, hogy az alapot kezelő zrt. tulajdonosának, vezetőjének személyéből próbálunk következtetni, ki lehet a vagyon tényleges gazdája. Ez elvileg nem atombiztos módszer, a gyakorlatban azonban általában az derül ki, hogy az újságírók nem lőnek mellé: amikor valamilyen véletlen folytán vagy éppen egy milliárdos őszinteségi rohama miatt kiderül, kihez tartozik a pénz, nem szoktunk nagyon meglepődni.

A modell ugyanakkor azt azért garantálja, hogy az újságírók ne írhassák le határozottan, hogy egy adott magántőkealap kié. Ez még akkor is így szokott lenni, ha amúgy a városban elég sokan tudják vagy sejtik, kihez is tartozik az adott vagyon. Mivel az is annyira egyértelmű, hogy ez hivatalosan „titok”, minden jogász, bróker, bankár, sajtós tudni fogja: neki aztán nem kell, sőt nem is szabad kommentálnia, ki a befektető. Ilyen érdeklődésre öntudatosan vissza lehet kérdezni, hogy „csak nem képzeli, hogy értékpapírtitkot sértek?”.

Ráharapott a NER-elit

A NER-elit csak néhány évvel a struktúra bevezetése után, 2016 környékén kapott rá igazán a magántőkealapokra, mert megtetszett neki a struktúra anonimitása. A forma aztán villámsebességgel terjedt el, 2019 és 2023 között több mint ötszörösére, 31-ről 161-re nőtt a magántőkealapok száma a Transparency International becslése szerint, és ezek jelentős részéről állítható alappal, hogy kormányközeli üzleti körök pénze (is) lehet bennük.

A Direkt36 2023-ban összesen 26 alapnak a tényleges tulajdonosát találta meg egy olyan állami adatbázisban, amelyet az adóhatóság kezel. A – később törölt – információkból kiderült, hogy számos esetben pont azok a magántőkealapok haszonhúzói, akiket gondoltunk: Száraz István, Szíjj László, Mészáros Lőrinc, Hernádi Zsolt, Jászai Gellért neve került elő. Biztos információk híján különféle számítások, becslések léteznek arról, hogy mennyi a magántőkealapokban tárolt összes vagyon, és ebből mennyi a NER-es. A G7 már 2023-ban úgy számolt, hogy több mint 2700 milliárd forint lehet bennük. A Válasz Online tavaly szintén arra jutott, hogy bőven 2000 milliárd forint feletti összeg lehet már a kormányközeli körök által irányított alapokban, több mint 1400 milliárdot konkrétan hozzá is tudtak kötni négy nagy oligarchacsoporthoz.

De azért egészen biztosak többnyire nem lehetünk a dolgunkban, amikor arról írunk, kinek mennyi vagyona parkol magántőkealapokban. Kicsit olyan ez, mint a négylábúak és az emlősök esete. Nagyon sok emlős négylábú, de a gyík is négylábú, viszont nem emlős, a delfin pedig emlős, de nem négylábú. Miért kezdtünk biológiaórába? A legtöbb NER-es kör egyetlen alapkezelővel dolgozik, amikor magántőkealapokat hoz létre, de van olyan NER-es kör is, amely több alapkezelőt használ. Sőt akad olyan alapkezelő, amely több befektetői körnek szolgáltat. A legtöbbször tehát a piacon egy az egyben lehet tudni, kinek van bizalma egy adott alapkezelőben (sőt egy idő után minden olyan szereplőnek, aki igazán számít a NER-ben, lesz saját vagyonkezelője), de mégsem lehet az erős gyanút tényként közölni. Éppen ezért sajnos ezzel az újságíró nem kerül beljebb, hiszen tényleg lehet az alapkezelőnek a fő ügyfél mellett más, külső befektetője is.

Amúgy alapkezelőt alapítani drága, sok vele az adminisztráció, a költség, a szabályoknak való megfelelésre nagyon oda kell figyelni. Ez még akkor is igaz, ha eltérő mértékben felügyeli az alapkezelőket az MNB. Más országok gyakorlatához hasonlóan Magyarországon is vannak az MNB által közvetlenül felügyelt (regulated), és vannak nem felügyelt (non-regulated) szereplők. Az MNB-ügyben ugyanakkor nem azzal volt a gond, hogy utóbbiak kezdtek volna kavarásba, mert itt előbbi csoportba tartozó szereplők bukkantak fel: egyrészt a Száraz István-féle Quartz Zrt. által kezelt alapok, másrészt magán a PADME alapítványi cégstruktúrán belüli magántőkealapok.

Összekeveredik a magán és a közvagyon

A jegybanki vagyon közelébe nemcsak úgy kerültek magántőkealapok, hogy az MNB-t behálózó körnek voltak ilyenjei, hanem úgy is, hogy maga az MNB alapítványa, a PADME alatt is létrehoztak belőlük néhányat. Az alapítvány vagyonkezelőjéből kiindulva tehát olyan háló épült ki, amelyben az MNB-ből származó közvagyon jelentékeny részét egy kívülről átláthatatlan, magántőkealapokkal operáló rendszerben tárolták. A cégek és az alapok név szerint megtekinthetők az Állami Számvevőszék PADME-jelentésébe csatolt ábrán. A magántőkealapok jelenlétet az Optima Zrt. alatt az ÁSZ problémásnak nevezte, a befektetési cég vezetői viszont azzal hárították a kritikát, hogy ez csak az ÁSZ véleménye, jogilag nincs probléma a megoldással, valamint hogy a „magyar kormány álláspontja” szerint a magántőkealapokkal nincs gond.

Elsőre meglepő lehet, hogy egy olyan intézmény, amelynek már a nevében is szerepel, hogy „magán”, nagy mennyiségű közpénz tárolására és fialtatására szolgál, de ha szétnézünk ezen a területen, azt látjuk, hogy ez kifejezetten gyakori. Mióta a magántőkealap műfaja népszerű lett, az állami cégek is ráharaptak arra, hogy ezen a módon kezeltessék a vagyonukat, és eszközöljenek befektetéseket. A Transparency International tavalyi, alapos anyaga szerint az állami befektetők közül a legjelentősebb a Magyar Fejlesztési Bank csoportja. Az MFB nettó részesedésállománya a nem állami tőkealapokban (ide tartoznak a magántőkealapok) 2023-ban 1037 milliárd forint volt. A szintén állami Eximbanknak 2023 végén 172 milliárdja volt magántőkealapokban.

A TI gyűjtése szerint összesen 67 állami hátterű tőkealap volt az anyag tavalyi készítésekor, ebből a Nemzeti Tőkeholding 55 tőkealap koordinálását végezte, és a 3500 milliárd forint értékű összes jegyzett tőke 42 százalékát biztosította a
a magyar állam. Miért van mindennek jelentősége? Azért, mert alaposabban végiggondolva elég furcsa modell, hogy ekkora közpénzes befektetések olyan rendszerben mennek, amely alig-alig biztosítja fontos információk hozzáférhetőségét. A magántőkealapokon keresztüli állami tőkebefektetéseknél többnyire nem elérhető nyilvánosan, milyen szempontok alapján választják ki a céltársaságokat, hogyan döntenek ezekben a kérdésekben, de sokszor még a kedvezményezettek körére vonatkozó adatok sem.

És hogy kinek éri ez meg? Természetesen azoknak, akik a magántőkealapokba pakolt állami vagyont jutalékért cserébe igazgatják, vagyis a vagyonkezelő cégek tulajdonosainak. Ha közelebbről megnézzük a pénzek útját, gyakran találkozunk olyan esetekkel, amikor például az MFB-ből vagy az Eximből kiáramoltatott vagyont végül NER-es üzletemberekhez köthető zrt.-k kezelik, a Válasz Online gyűjtése szerint feltűnik például ebben a körben a Tiborcz Istvánhoz kötődő Szécsényi Bálint, Jellinek Dániel és Mészáros Lőrinc is. Még érdekesebbé és bonyolultabbá teszi az ügyet, hogy gyakran keveredik a magántőke és a közpénz ezekben az alapokban, vagyis a befektetők között egymás mellett szerepel mondjuk egy állami vállalat és egy kormányközeli vállalkozó. Csak így, közvagyon hozzáadásával tudnak összejönni azok a gigantikus (1500–2000 milliárd forint feletti) összegek, amit különféle összegzések a magántőkealapokra kiszámoltak, hiszen szerencsére ennyi pénzt azért még a túlárazott állami megbízásokból sem sikerült kiszivattyúzni.

Ez a modell sok gyakorlati előnnyel járhat azoknak, akik egyrészt alapkezelőként lefölözik a menedzselésért járó hasznot, másrészt az állam melletti társbefektetőként jelennek meg. A gazdaságban a tőkéhez jutás kulcskérdés, és ha valaki a saját pénze mellett állami tőke felett is diszponál, az nagyobbakat guríthat, komolyabb bizniszekbe foghat bele, mint tehetné azt önállóan, sőt, akár el is térítheti olyan irányba az állami befektetéseket, ami neki kedvező.

Kinek van rálátása? Mennyire lehet értékes ez a tudás?

Írásunk egyik központi háttérgondolata az volt, hogy amennyiben a NER-elit el akarja titkolni a közvélemény és a sajtó elől, hogy egyik vagy másik magántőkealap mögött ki áll, akkor van-e ebben amolyan zsarolási potenciál bizonyos erők kezében, akik hozzáférnek az információkhoz. Két ilyen eshetőség biztosan felvethető, és az MNB-ügy miatt fel is vetődik:

• Amennyiben Matolcsy Györgynek – korábbi jegybankelnöki pozíciója révén – érdemi tudomása van olyan befektetésekről, amelyek kínosak lehet a NER legismertebb üzletembereinek, akkor ez a tudás jelenthet-e neki egyfajta védelmet most, hogy nyomozás zajlik az MNB-ügyben, és mindenki az ő felelősségét firtatja.
• Illetve Varga Mihály mint friss jegybankelnök került-e most olyan információk birtokába, amelyekről korábban nem tudott, de – például GTC-vel kötött ingatlanügyletekben vagy a február 28-i gátlástalan próbálkozásban – terhelő lenne az MNB-ügy egyes szereplőire.

Az természetesen biztos, hogy a jegybanknál létezik ilyen egykori és újonnan megszerzett tudás, de nem csak ott. Az állami szervek közül a jegybankon kívül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is tudhatja a végső haszonhúzót, ha akarja. De vizsgálhatják ezt egy közbeszerzésnél, bankvásárlásnál, de akár egy energetikai vagy más szektorban megvalósuló tranzakciónál. Ilyenkor az MNB, a Belügyminisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, az energiahivatal (MEKH) vagy az Alkotmányvédelmi Hivatal lehet jogosult az információra.

De vannak olyan magánszereplők is, akiknek eseti jelleggel lehetnek ilyen információik. Egyes bankoknak például azért vannak adatok, mert a tulajdonosok a magántőkealapok befektetési jegyeit értékpapírszámláján tartják. (Természetesen az is lehet gyakorlat, hogy a haszonhúzónak több védelmi vonala van, vagyis a magántőkealap névleges tulajdonosa is csak egy stróman, de ezzel most nem foglalkozunk részletesebben.) Aki pedig komoly cégként, jogi irodaként, tanácsadóként, befektetési szolgáltatóként kapcsolatba lép egy magántőkealappal, az biztosan végezni fog KYC (know your customer – ismerd meg ügyfeledet) vizsgálatokat során, ügyfél-azonosítást, illetve vizsgálja politikai érintettséget.

Tehát különböző mértékben, de egy sor állami és piaci szereplő tudhat jóval többet a magántőkealapokban parkoló pénzről, mint a nyilvánosság. De mi lehet ennek a gyakorlati jelentősége? Ez már erősen helyzetfüggő: nem mindegy, milyen politikai térbe érkeznek meg ilyen információk, képes-e tematizálni vele az ellenzék, ahogy az sem lényegtelen, hogy milyen adatok kerülnek nyilvánosságra, azok okoznak-e meglepetést, vagy csak beigazolódik a papírforma. Esetleg olyan hajmeresztő húzásokra is fény derül, mint amivel információink szerint az MNB-ügyben kulcsszerepet betöltő Közép-Európai III. Magántőkealapnál is próbálkoztak a szereplők (például állami és magánhaszonhúzók összefonódása az így kezelt állami vagyonnál).

Sok múlik azon is, hogy ha kiderülnek a végső tulajdonosok, mennyire sikerül feltárni a vagyonok eredetét, és ezek mennyire vannak körülbástyázva jogilag. Törvényességi szempontból vélhetően nem lesz támadható a legtöbb vagyon gazdája: gondoljunk bármit egyes oligarchák mérhetetlen meggazdagodásáról, a korábbi kötelező ellenőrzések alapján az a valószínű, hogy a magántőkealapok többségben jogi értelemben „legális”, vagyis például hivatalosan kihirdetett közbeszerzéseken elnyert megbízásokkal megkeresett pénz van. (Részben ez a körülmény, a vélelmezett korrupciós ügyletek nehéz jogi támadhatósága okozhatja a Hegyvidéki Önkormányzaton belüli állítólagos törést is.)

Viszont pont a Matolcsy-kör mérhetetlen gazdagodása és az MNB-ügyben indult nyomozások azt is megmutatják, hogy ez sem biztos, hogy minden esetben így van. Ha feketén-fehéren kiderülne, mennyi pénzt halmozott fel ez a kör, aztán egy kiterjedt vizsgálat feltárná, hogy ennek nagy részéhez visszaélések segítségével, a közvagyon szipolyozásával jutottak hozzá, az megmutatná azt is, hogy ilyesmi többekkel, akár kevésbé szem előtt lévő szereplőkkel is előfordulhat.

Kiderülhetne akár az is, hogy állami cégek ilyen szereplőkkel vannak üzlettársi kapcsolatban. És egyben kézzel fogható érveket szolgáltatna azok számára, akik az egész magántőkealapos jogi lehetőséget bírálják, felszámolnák. Ha pedig ez az opció komolyan felmerülne, annak sok olyan kárvallottja lenne a NER-elitben, akik a hatalmi centrumhoz tartoznak: gondoljunk csak a Tiborcz Istvánhoz és Mészáros Lőrinchez sorolt tőkealapok burjánzására.

Szorul a hurok

Magyarországot immár az Európai Unió is arra szólította fel, hogy fejezze be a magántőkealapok tulajdonosainak rejtegetését. A bizottság idén májusban úgy határozott, hogy kiegészítő felszólító levelet küld Magyarországnak az 5. pénzmosási irányelv (az (EU) 2018/843 irányelv) helytelen átültetése miatt.

A vonatkozó rendelkezések értelmében a nemzeti tényleges tulajdonosi nyilvántartásnak tartalmaznia kell a magántőkealapok tulajdonosaira vonatkozó információkat.

Emellett előírják, hogy a tényleges tulajdonosokra vonatkozó információkhoz minden esetben hozzáférést kell biztosítani bármely jogos érdekét igazoló személy vagy szervezet számára. A felszólítás oka, hogy a befektetők és a nagyközönség pénzügyi piacok iránti bizalma nagyban függ egy olyan pontos közzétételi rendszer meglététől, amely biztosítja a társaságok tényleges tulajdonosi szerkezetének és ellenőrzési struktúráinak átláthatóságát. Az EU azt is hangsúlyozta, hogy a tényleges tulajdonosokra vonatkozó pontos és naprakész információk a bűnüldöző hatóságok számára kulcsfontosságúak. Magyarországnak a levél kézhez vételétől számítva két hónapja van arra, hogy válaszoljon a levélre és orvosolja a bizottság által feltárt hiányosságokat.

Vége lesz így a magántőkealapok anonimitásának? Erre egyelőre csak tippelni lehet. Ha a kormány úgy ítéli meg, hogy nem lenne hatalmas visszhangja az információk nyilvánossá válásának, és az egész kimerülne néhány tízezer embert elérő újságcikkekben, akkor nem kizárt, hogy különösebb akadékoskodás nélkül teljesíti az uniós elvárást. De azért nem mernénk rá nagy összegben fogadni, hogy így lesz. Megszokhattuk már, hogy Magyarország egy sor kérdésben huzamos ideig ellenáll az EU-nak, ebben akár a falig is elmegy. Lenne logika abban, hogy most is így legyen, hiszen annak, ahogyan a NER-elit használta a magántőkealapos befektetési formát, egyértelműen a transzparencia elkerülése volt a célja. Egy ilyen lépéssel ezt kellene most egyik napról a másikra feladni.