Friss hírek
Picasso egykori múzsája 100 évesen is fest, és Budapesten állítja ki képeit
Ő volt az egyetlen nő, aki elhagyta Picassót, könyvet írt róla, aztán leszámolt a múzsa imázzsal, és 80 éves korára maga is befutott festőként. Nemrég múlt százéves, és rekordáron kelnek el a művei....
Felfedezték Rembrandt vázlatait az Éjjeli őrjárat című festménye alatt
Beigazolódott, hogy a festő vázlatokat készített a vásznon, mielőtt belefogott a nagy műbe.
Átadták a közmédia idei díjait, Laár András kapta a Karinthy-gyűrűt
Díjazták az M1-es Németh Balázst, valamint az MTVA brüsszeli tudósítóját is.
Kóbor János halálával vége az Omegának
A zenekar menedzsere szerint a tagok ezen a néven többet nem fognak fellépni. Kóbor koronavírusos volt.
60 milliárd forintot érő Rembrandt-kép kerülhet a piacra
A francia állam lemondott elővásárlási jogáról, most a Rothschild család értékesítheti.
Diktatúrákhoz hasonlította Ferenc pápa az EU politikailag korrekt nyelvi javaslatait
A nemzeti hagyományokért és a demokráciáért is aggódik a pápa a már visszavont dokumentum miatt, ami a keresztény ünnepek említésének kerülését javasolta.
Megjelent az új Mátrix-film második előzetese
Ismét egy belsős utalásokkal teli ízelítőt kaptak a nézők.
Parti Nagy Lajos kapta a Bertók László-díjat
Első alkalommal ítélték oda a költészeti elismerést.
Az Omega menedzsere szerint Kóbor János a koronavírus miatt halt meg
A zenekar frontembere korábban úgy nyilatkozott, hogy sosem oltatja be magát, az influenza elleni védőoltást sem kérte.
Tom Holland szteppcipőre cseréli a pókruhát
A Pókember sztárja Fred Astaire-t fogja alakítani a táncosról szóló életrajzi filmben.









