Gryllus Dániel: Ez a könyv maga a bölcsesség, nyugalom
Mi köze a kékestetői szanatóriumhoz Weöres Sándornak? Hogy kerül a képbe egy indiai guru és egy citera? A Kaláka alapítója olyan művet választott, ami befelé figyelésre ösztönöz. Az ő válaszával...
Az megvan, amikor Júdás Chuck Norris-viccet mesél?
Schein Gábor könyvében ott van valami brutális lehetőség, egy koncepció, ami még így, sikerületlenül is lenyűgözi az olvasót. Csak mintha túl sok akarna lenni. Kritika.
A történelem egyik legnagyobb szerzői jogi jogsértésének elkövetésével vádolja a Google-t több...
A New York-i szövetségi bíróságon benyújtott kereset szerint a techcég illegálisan használta a Gemini betanításához az általuk kiadott köteteket.
Krasznahorkai első kötete mostantól japánul is olvasható
A Sátántangót az Oszakai Egyetem magyar tanszékének korábbi vezetője fordította le.
Garaczi László: Az irodalom mentett meg egy tízéves depressziós időszakból
Hogyan lesz valaki katonatiszt szülők gyerekéből író? Milyen volt és mit adott a hetvenes-nyolcvanas évek budapesti undergroundja? Mit jelent ma annak a nemzedéknek a tagjaként élni, amely...
„A ‘89-es rendszerváltást nem mi harcoltuk ki, ezt viszont mi” – erős idézetek Garaczi László...
„Ezért van esély rá, hogy ne hagyjuk, hogy büntetlenül végezzék azok, akik az előző másfél évtizedet itt végigcsinálták hatalmi pozícióból” – a hetvenéves író, a Hullámzó horizont társszerzője volt...
Nincs nehezebb, mint jól megrajzolni valakit, aki csak keresi a körvonalait
A dél-afrikai Deborah Levy regényének főszereplője úgy akar valamiféle valóságot összeeszkábálni magának, hogy hiányoznak az alapok egy stabil személyiséghez. Kritika.
Dániel András, a kultikus Kuflik alkotója: Nulláról indulni mindig nagyon izgalmas
„Nincs retusálás, nincs javítgatás, amit éppen elrontottam, az el van rontva” – mondta a kísérletező kedvű író, illusztrátor a két legújabb kötetéről.
A férjem szerint ez pornográfia – megnyílt Nagy-Britannia első romantasy könyvesboltja
Ellenségekből lett szerelmesek, csalafinta tündérek és erkölcsileg szürke sárkánylovasok. A fantasyt és a romantikát ötvöző alműfaj niche online trendből a könyvkiadás egyik legnagyobb kereskedelmi...
Búcsú, ami nem pont, hanem felkiáltójel egy izgalmas pályafutás végén
A márciusban elhunyt Fehér Béla utolsó regénye ódivatú keretbe foglalt modern műalkotás, amivel a míves ízlésű olvasó ugyanúgy ellehet, mint az, aki igényes strandkönyvre vágyik. Kritika.
Kövess minket Facebookon is!