Kultúra
Közel egymilliárd forintnyi eurót fizettek Rubens sokáig lappangó festményéért egy párizsi aukción
A Krisztus a kereszten című képről sokáig azt hitték, hogy egy kevésbé jelentős művész alkotása.
Kálloy Molnár Péter: Szerintem az a jó, ha a színész a haláláig nem felejti el a gyermeki játék...
Kálloy Molnár Péter 2024 februárjában adott interjút Veiszer Alindának. Halála után a színészre emlékezve ingyenesen elérhető a teljes interjú.
A színházi szakma mellett tévések és zenészek is búcsúznak Kálloy Molnár Pétertől
„Az állami díjak és kitüntetések elkerülték, de a közönség és kollégái szeretete hatványozottan megadatott neki” – búcsúzott a Vígszínház. Pokorny Lia, és Kovács Ákos is megemlékezett.
Meghalt Kálloy Molnár Péter
A színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró 55 éves volt. A Beugró című televíziós műsor állandó szereplője volt, rendszeresen vállalt szinkronszerepeket. Játszott többek között a Valami...
Összehúzni magad egy erdélyi, romániai életérzés
Tompa Eszter éppen egy altatásos orvosi vizsgálatra készült, amikor csörgött a telefon, és az egyik legmenőbb romániai filmrendező hívta, hogy szeretné megnézni magának egy szerep miatt. Interjú a...
Rangos nemzetközi díjat nyert a Néprajzi Múzeum programja, az Éjszakázz a múzeumban!
Az elismerést a European Museum Academy és a Hands On! International ítéli oda azoknak az intézményeknek, amelyek kiemelkedő módon szolgálják a gyerekek múzeumi élményét.
Telex Diszpó november 28-tól december 5-ig
Ezekre kell moziba menni a következő hét napban.
Jövőre csak borsos felárral mehetnek be a Louvre-ba a nem EU-s turisták
A franciák még a britekre is kiterjesztik az áremelést, amitől évi 20 millió eurót remél a múzeum.
Már nem akarok tetszeni
Megjelent Cyla, azaz Kajdi Csaba első könyve a saját neve alatt. A Cyla-terápia a saját családjának története a párizsi arisztokráciától a szocialista posványon át a propagandával túltolt jelenig....













