Kedvenceink
Tudták, hogy maguknak állítanak emléket, és ők lesznek az utolsó munkácsi magyar zsidó közösség
Munkácson a 19. századtól kezdve virágzott a zsidó közösség, de ezt a virágzást hamar megállította a háború, a holokauszt, a kommunizmus. A megmaradt maroknyi közösség azonban továbbra is próbálta...
Tudtam, hogy nem szabad elaludnom, ezért az ébresztőóra előtt három perccel keltem hónapokon át
El kell érnünk a repülőt, nem késhetünk a vizsgáról, időben kell érkeznünk az állásinterjúra. Az ilyen stresszes helyzetek nemcsak napközben foglalkoztathatnak minket, hanem éjszaka is – ezért...
Miért ilyen nehéz helyi élelmiszert kapni a boltban?
Miért jobb céklát enni télen, paradicsomot nyáron, és kanadai helyett magyar babot venni? Lehet-e teljes étkezéseket elkészíteni hazai alapanyagokból egy átlagos boltból? Kipróbáltuk.
Közepes zenék, unalmas zsűri, de legalább közpénzből
Évek óta nem indulunk az Eurovízión, de az MTVA ennek ellenére is ragaszkodik a saját esztrádműsorához. A Dal lehangoló képet fest arról, hogy mit gondolnak a közmédiában a magyar könnyűzenéről.
Méhes Károly: Átváltozás előtt
„Minden azzal kezdődött, hogy Gregor Samsa bejelölt ismerősnek. Aznap, amikor elhatároztam, megírom szexualitásom történetét, kezdve a warnemündei nudistastranddal.” Kafka világhírű abszurdjából...
A női főszereplő betöltötte a negyvenet, és jól áll neki
Hollywood kezd rájönni, hogy a negyven pluszos színésznők is lehetnek főszereplők. Ez az olyan színésznőknek is köszönhető, mint Reese Witherspoon, aki a mellékszerepeket megelégelve a saját pénzét...
Húsz éve a csúcson volt, most a börtön vár Lagzi Lajcsira
A kilencvenes évek elején a mulatós zene királyaként tisztelegtek Galambos Lajos előtt, 1997-től a TV2-n sztárok sorát indította el Dáridó című műsorában, ami kivételes nézettséggel futott. 2015-ben...
Gyurcsány a hosszúra nyúlt ölelés közben Felcsútról is súgott valamit Ráczné Földi Judit fülébe
Mindezt Orbán Viktor orra előtt. Végre kiderült, mi is hangzott el a parlamenti eskütétel utáni szokásos „gratulálok”-nál hosszabb ölelés közben.
Mi kerülhet 4,5 millió forintba egy ellopott sportcipőn?
Azon túl, hogy egy ilyen cipő igazi ínyencségnek számít. Egy nemrég meghalt sztártervező tervezte, pár ezer darab van belőle a világon, születését pedig annak köszönheti, hogy a világ egyik...
C'mon, Ronnie! – mindenkinél nagyobb biztatást kapott a snooker legnagyobb világsztárja Budapesten
Sok magyar snookerrajongó régi álma vált valóra a hétvégén, amikor a margitszigeti futókört is kipróbáló Ronnie O'Sullivan Mark Allennel meccselt. Százas brékből nem volt olyan sok, mint a korábbi...









