Putyin nem áll rosszul a fronton, de blöffel mutatja erősebbnek magát, Trump mégis inkább időt adott neki

Nem került messzebb a béke az orosz-ukrán háborúban az elmúlt egy hétben, mint amennyire előtte volt, csak nyilvánvalóbb lett, hogy nincs belátható közelségben azután sem, hogy Donald Trump fogadta az orosz elnököt Alaszkában, majd az európai szövetségesek kíséretével megtámogatott Volodimir Zelenszkijjel tárgyalt Washingtonban. Az orosz álláspont az amerikai elnökkel tartott találkozó után ugyanúgy Ukrajna kapitulációját követeli, és bár az orosz erők a fronton sincsenek szorult helyzetben, a győzelemtől is messze vannak. Így Moszkva blöfföl is a megegyezést elutasítva. Takács Márk katonai szakértő beszélt a Telexnek az elmúlt hét katonai történéseiről és a diplomáciai mozgásról.

Ha az Egyesült Államok elnöke abban bízott, hogy Vlagyimir Putyinnal tárgyalva eléri a háború gyors lezárását és megkapja az áhított Nobel-békedíjat, akkor tévedett. Alaszkában inkább az orosz elnök aratott PR-győzelmet és úgy tűnik, ezt Trump is belátja. Részben ezt jelezte már az is, ahogyan az ukrán elnökkel és a NATO, valamint az EU meghatározó tagjainak vezetőivel lezajlott a hétfői találkozó, de még inkább az, hogy csütörtökön orosz találat érte az amerikai Flex vállalat munkácsi üzemét. (Helyszíni riportunkat itt olvashatja.) A Kreml pénteken már a Trump által remélt hármas találkozótól is elállt, bár az alaszkai csúcs után ez nem akkora meglepetés. Mindezt viszont Trump meglehetősen elnézően fogadta: korábban szankciókat helyezett kilátásba, ha nem jönne létre tűzszünet, aztán, amikor az oroszok ezt lesöpörték, elfogadta, hogy akkor anélkül kell békekötésen dolgozni egy elnöki szintű találkozón, ám most, hogy a Kreml ettől is elállni látszik, az Egyesült Államok elnöke újabb, kéthetes haladékot adott, bár utána a halogató nyilatkozat szerint tényleg újabb szankciókat vetne be – írta a Reuters.

Az ajándék találkozó csak bátorította a Kremlt

Mindezt úgy, hogy oroszok a munkácsi támadással az oroszok lényegében Trumpnak is üzenhettek, hogy semmilyen korábbi követelésükről nem mondanak le: minimum az elfoglalt területek megtartását várják el, Ukrajna végleg mondjon le a NATO-tagság távlati céljáról, korlátozza saját haderejét, és a Nyugattól várt biztonsági garancia helyett törődjön bele, hogy abban Oroszországnak döntő szava lesz. Azt is követelik, hogy Ukrajnában mielőbb tartsanak választást a nem megszállt országrészben, remélve egy oroszbarát kormány felállítását.

Ha a rakétatámadás nem lett volna elég jelzés, hogy az oroszok számára nem jelent átléphetetlen vörös vonalat az amerikai érdekeltségek támadása sem, akkor végül ott van az orosz külügyminiszter csütörtöki nyilatkozata, amelyben Szergej Lavrov tudatta, hogy továbbra is érvényesek a fenti céljaik.

Hogy ez ugyanilyen határozottsággal hangzott volna-e el, ha az alaszkai találkozó még mindig csak ígéret lenne, azt nem tudhatjuk. Az tény, hogy a nyilatkozat nagyobb magabiztosságot tükröz. Nem csoda, a Putyin által áhított elnöki szintű találkozó megtörtént, és még csak érdemi engedményt se kellett tennie sem előtte, sem azóta.

Az a tény, hogy ezt az adut – a találkozó ígéretét – Trump lényegében a semmiért játszotta ki, mindenképp gyengíti tárgyalási pozícióját. Putyin megkapta, amit a presztízst jelentő közvetlen találkozóval megkaphatott: a nagyhatalmi elismerést, ami a Szovjetunió felbomlása óta nem járt ki Oroszországnak. Közben nemcsak Ukrajnát szoríthatta a partvonalra, hanem Európát is. Legalábbis a pénteki találkozón, amit némiképp árnyalt ugyan a hétfői washingtoni megbeszélés, de az Ukrajna melletti európai kiállás és a Trumppal folytatott viszonylag jó hangulatú megbeszélés ahhoz kevés volt, hogy Putyint elrettentse a harcok folytatásától

A konstruktívabb hozzáállás helyett ezután Oroszország csak fokozta a nyomást, és bizonyos értelemben szintet is lépett azzal, hogy az általa indított háború negyedik évében az ország legnyugatibb csücskét, a kárpátaljai Munkácsot is bombázta. Eközben Putyin a tárgyalási stratégia részeként arról beszél, hogy az alaszkai találkozó rendkívül jó volt és „Trump érkezésével láthatóvá vált a fény az alagút végén” a két ország kapcsolatában.

Csapásokra képes az orosz erő, kiütésre nem

Eközben természetesen magán a kelet-ukrajnai frontvonalon sem enyhült az orosz nyomás. Ez valójában az orosz tárgyalási stratégia része. Azt jelzi, hogy amennyiben nem teljesítik követeléseit egy lényegében Ukrajna kapitulációját jelentő békében, akkor erővel próbálja elérni azokat.

Igaz, valójában nincsen mindent elsöprő fölényben az orosz haderő a fronton. Az ukrán védelem nem omlott össze, de Oroszország abban bízik, hogy előbb omlik össze, minthogy érdemi segítséget kapna a Nyugattól. Előbb, mint ahogy esetleg az Ukrajnával már elnökválasztási kampányában is bizalmatlan Trump végképp irányt váltana, és elfordulva a megegyezést elutasító Moszkvától, a korábbinál nagyobb mértékben támogatná Ukrajnát, ami vetekedne a demokrata Joe Biden idején nyújtott segítséggel.

Ezt ugyanis nem lehet kizárni a következetlenség és a taktikus kiszámíthatatlanság határán billegő Trumpnál. Elvégre csütörtöki bejegyzése ilyen változást sejtetett, legalábbis a szavak szintjén. „Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen megnyerni egy háborút anélkül, hogy megtámadnánk a megszálló országot” – írta, és egy furcsa sporthasonlattal folytatta. Szerinte ez olyan, mintha egy csapatot csak védekezni engednének, támadni nem. Ez történik szerinte Ukrajna esetében is.

Az amerikai elnök tehát eszerint most éppen kevesli a segítséget, amelyet Biden alatt nyújtott az Egyesült Államok, és inkább több amerikai fegyvert látna az ukránok kezében. Igaz, nem támogatásként, hanem piaci európai pénzből megvásárolva. De ezzel együtt is erősen eltér attól, amit a magyar kormány Trumppal kapcsolatban békepártinak nevez, és inkább ahhoz az EU és NATO többségét jellemző hozzáálláshoz közelít, amelyet Orbán háborúpártinak tart.

Pénteken kiderült, hogy az orosz vezetés nem akar részt venni a Trump által felvetett hármas találkozón, ahol Putyinnal tárgyalt volna Zelenszkij, majd csatlakozott volna hozzájuk az amerikai elnök. „Tipikus orosz tárgyalási technika, kifárasztás, időhúzás. Előbb meglebegtetik az elnöki szintű találkozót, aztán mégis csak technikai szintű megbeszélést tartanának, volt ilyen a hidegháborúban is évtizedeken át” – mondta Takács, aki szerint ezért is kellene Oroszországot hathatósabb eszközökkel kényszeríteni a megegyezésre.

Ennek most az ellenkezője látszik: Trump az orosz elutasításra nem kelt ki, a CNN-nek arra a kérdésére, hogy elképzelhető-e, hogy erre érdemeben semmit sem lép, azt mondta: „Majd kiderül. Meglátom, kinek a hibája [ha nem jön létre a találkozó].” „Ha van oka, azt megértem, pontosan tudom, mit csinálok. Meglátjuk, hogy lesz találkozó vagy sem, ez érdekes lesz és az is, hogy ha nem, miért nem. Hiszen én mondtam nekik [Putyinnak és Zelenszkijnek], hogy legyen találkozó.”

Zelenszkij egyébként pénteken is megerősítette, hogy kész a találkozóra, de az ukrán elnök szerint Putyin mindent elkövet annak érdekében, hogy erre ne kerüljön sor. A jelek szerint az orosz elnök újabb engedményekre vár. Ez részben bejött, elvégre az ukrán külügyminiszter helyettese, Szerhij Kiszlicja közölte, hogy Ukrajna kész a területi kérdések megtárgyalására is, de csak elnöki szinten.

De mi a helyzet a fronton?

Az elmúlt héten a nagy diplomáciai mozgás alatt a fronton kevés érdemi változás történt. Ami mégis, az valójában nem orosz fölényt mutatott. „Ukrajna felszámolta az orosz áttörést, jelezve, hogy ütőképes a hadserege, a hadműveleti szintű parancsnokok nagyon profik” – mondta a Telexnek Takács Márk, megjegyezve, hogy a hadászati szintű vezetők továbbra is sok hibát vétenek.

A kelet-ukrajnai ukrán védelmet veszélyeztető orosz kiszögellés felszámolása mutatja, hogy az ukrán hadsereg képes olyan hadtest szintű műveletet végrehajtani, amilyenre a nyugati hadseregek rég nem vállalkoztak. Az Egyesült Államok is utoljára 2003-ban Irakban hajtott végre ilyet, azóta az amerikai haderő is csak kisebb alegységeket mozgatott egyszerre.

Egyelőre úgy tűnik, hogy ezt az ellenakciót az ukránok úgy hajtották végre, hogy közben nem gyengültek meg vészesen ott sem, ahonnan ehhez erőket csoportosítottak át. Igaz, a pozíciókban lévő erőkhöz csak részben nyúltak, a Donyeck megyei Dobropilljánál bevetett erők felét hadászati tartalékból fedezték.

A levegőben viszont nőtt a harci intenzitás, bár itt sem csak az oroszok javára. Munkácsot ugyan támadás érte, és a katonai szakértő szerint a Flex nem katonai jellegű gyártási feladatai ellenére önmagában nem meglepő, ha egy elektronikai üzem célponttá válik. Közben azonban „az ukrán haderő is képes egy hónapja fenntartani a hadászati szintű” légi akcióit saját gyártású drónokkal Oroszország délnyugati részének vasúti és egyéb közlekedési infrastruktúrája, valamint olajipari komplexumai ellen

„Fél év alatt az orosz kőolajfinomítói kapacitás 13 százalékkal csökkent, ezt már megérzi az orosz gazdaság” – mondta Takács. A Magyar Honvédség egykori tisztje szerint továbbra is igaz, hogy Oroszország nincs a győzelem küszöbén. Tíz naposra tervezett villámháborúja három és fél éve tart, „képtelen volt arra, hogy a katonai tevékenység eszköztárával rákényszerítse akaratát a másikra”, azaz a szó katonai értelmében célt érni. Ez Takács szerint „orosz szempontból nettó kudarc”.

Nyugaton nincs is elég katona

Ugyanakkor tény, hogy a nyugati anyagi támogatás nélkül Ukrajna védelme hetek alatt összeomolhatna. A Nyugat továbbra is legfeljebb pénzt és fegyvereket adna, márpedig Oroszország tovább bírja a felörlő háborút, mint Ukrajna, amelynek kevesebb embere van. Egyre nehezebb új erőket bevonni az ukrán oldalon. Ha 2026 közepére elfogynának ezek a tartalékok, akkor már a nyugati pénz- és fegyverszállítmány sem lenne elég az oroszok feltartóztatására.

A nagy diplomáciai mozgást – a már említett hétfői washingtoni találkozót, a szerdai NATO-tagországi megbeszélést és Mark Rutte NATO-főtitkár pénteki kijevi látogatását – is ez magyarázza.

Takács szerint érthető, hogy a Nyugat nem akar katonákat küldeni Ukrajnába, főként, mert ehhez nem csak a politikai akarat hiányzik. A NATO európai hadseregeinek egyszerűen nincs is annyi katonájuk, hogy ezt megtehetnék. „A katonák külföldi missziókon vannak, le vannak terhelve, így marad a pénz és az ipari kapacitás”, amit a Nyugat felkínálhat. Pénteken döntés született arról, hogy Ukrajna hárommilliárd euróhoz juthat európai forrásokból helyreállítási célokra, és további egymilliárdhoz a befagyasztott orosz vagyonból.

Az Egyesült Királyság ugyan hangzatos nyilatkozatokat tesz esetleges békefenntartói szerepéről a békekötés esetén, ám valójában a brit védelmi erők állapota sem kifogástalan. Gondja akad a légvédelemben és eközben a nukleáris elrettentő erejét biztosító tengeralattjáróinak harcképessége is a határon mozog.

Egyedül Lengyelország lenne képes és hajlandó is katonákat küldeni. Takács szerint épp ezért érdekes, hogy épp a lengyelek nem képviseltették magukat a Zelenszkijt Washingtonba kísérő európai delegációban.

Ha viszont nincs bevethető élőerő, akkor minél nagyobb anyagi támogatást kell adni Ukrajnának, hogy Oroszországnak a tűzszünet vagy békekötés után eszébe se jusson újabb háborúba kezdenie más európai országok ellen. „Oroszország nem tud győzni Ukrajnában, pedig erői 90 százaléka le van kötve, így a Baltikum is túl nagy falat lenne neki” – mondta Takács, aki szerint egy, az oroszoknak kedvező béke néhány év múlva már magában rejtené egy újabb orosz támadás kockázatát.

A béke után sem jöhet a régi világ

Ha egy Ukrajnát kiszolgáltató békekötés után „a Nyugat elkövetné azt a hibát, hogy visszatér a régi szép időkhöz, és nem költ a hadseregre, akkor ezt Oroszország kihasználná, és öt év múlva képes lenne újabb támadást indítani. Oroszország geopolitikai érdeke minél nyugatabbra menni, a nyugati érdek viszont az, hogy minél keletebbre maradjon. Ezért viszont áldozatot kell hozni” – mondta Takács, aki szerint ezért sem nyugodhatna meg Európa, ha az oroszok előnytelen békét kényszeríthetnének Ukrajnára.

A támogatás minőségileg új szintjét jelentené, ha a Nyugat biztosítaná Ukrajna légterének védelmét, ahogyan azt Zelenszkij a háború elejétől kérte. A repülési tilalmi zóna megteremtése azonban távolról nem oldható meg. Ehhez pilótákkal együtt vadászgépek, légvédelmi ütegek és a kezelésükhöz szükséges szakembergárda jelenléte kellene.

Trump posztját az ukrán támadás támogatásáról Takács inkább retorikai fordulatnak tartja. Ukrajnának ehhez most az erői sincsenek meg. „A frontot tartani tudják, de támadáshoz nincs elég emberi erő. Nem lehet dandárokat bedobni egy ilyen akcióba, mert ha jönne egy újabb orosz áttörés, akkor ezek az erők nagyon hiányoznának. Gazdaságosan kell tartaniuk a frontot” – mondta Takács. A kurszki támadás sem hozott katonai hasznot, pedig megalázó volt az orosz hadseregre nézve, hogy nyolc hónapon át nem tudták kiszorítani Oroszország területéről az ukrán erőket.

Takács szerint 2022-2023-ban még volt olyan helyzet, amikor sokkal határozottabb nyugati fegyveres támogatással akár ki is szoríthatták volna az oroszokat. Egy időben az Ukrajnán belüli orosz erők létszáma nem érte el az ukrán hadseregét. Most már más a helyzet, csak a frontvonalak tartós stabilizálásában lehet gondolkodni.

Részben ezt látszik elfogadni Ukrajna is, de csak akkor, ha érdemi biztonsági garanciát nyújtana számára a Nyugat – azaz a NATO európai tagjai és az Egyesült Államok közösen. Márpedig ezek a biztonsági garanciák egyelőre nem látszanak. Mark Rutte pénteki kijevi útján sem vált konkrétabbá, hogy milyen védelmet kaphatna Ukrajna, miközben Oroszország határozottan elutasítja, hogy a NATO erői akár csak békefenntartóként megjelenjenek Ukrajnában.

Az orosz hozzáállás Takács szerint a magabiztosság és a blöff vegyítéséből áll.

Blöff, hiszen katonai céljait nem érte el mostanáig az orosz vezetés, és az is árulkodó, hogy tavaly, „amikor az oroszok elkezdték támadni az ukrán hadiipari komplexumot, akkor ügyeltek arra, hogy olyan helyet ne találjanak el, ahol gyaníthatóan nyugat-európai hadiipari cégek emberei vagy szakértőkként egykori katonák lehetnek”. Takács szerint ez is mutatja, hogy erőt kell felmutatnia Európának, ami persze érzékeny hadászati döntés.

Ezt az erőt valódi tartalommal kell megtölteni. Egyrészt az ukrán képességeket kihasználva Oroszország kritikus infrastruktúráját kéne támadni. Másrészt gazdasági nyomásgyakorlással, például az orosz energiahordozókkal kereskedő országokra kivetett másodlagos vámokkal és az orosz árnyékflotta elleni balti-tengeri fellépéssel. „Ehhez politikai bátorság és stratégiai képesség kell” – vélte a katonai szakértő. Ez szerinte nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a háborút tartósan lezárhassák.