„Minden tiszteletem az ENSZ-é, de sajnos az elmúlt években az bizonyosodott be, hogy az ENSZ nem tudja betölteni azt a szerepet, amelyre 80 évvel ezelőtt létrehozták, vagyis hogy a békét szolgáló párbeszéd platformja legyen” – mondta Szijjártó Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A külügyminiszter az ENSZ Közgyűlése után jelentkezett be New Yorkból, és azt mondta, jó hír, hogy az amerikaiak és az oroszok a lehető legfelsőbb szinten tartják a kapcsolatot.
„Az elmúlt hónapok is megerősítették azt a korábban képviselt álláspontunkat, amely szerint egy nagy, átfogó orosz–amerikai megállapodás az egyetlen út a békéhez” – mondta Szijjártó. Szerinte még intenzívebb párbeszédre van szükség az amerikaiak és az oroszok között. Szijjártó azt üzente azoknak, akik nem ülnek a tárgyalóasztalnál, hogy ne próbálják kisebbíteni a párbeszéd sikerének esélyét.
A jelenlegi realitás szerinte inkább az, hogy több eszkalációs kockázat van, mint béke irányába mutató lépés. Szijjártó azt mondta, szerdán fog találkozni Szergej Lavrovval, és igyekszik információt szerezni arról, hogy mi jár az oroszok fejében. Hozzátette, a helyzet sokkal rosszabb lehetne, ha nem lenne felső szintű kapcsolat az amerikaiak és az oroszok között.
„Nem lehetséges fizikailag ellátni Magyarországot és Szlovákiát kizárólag Horvátországon keresztül” – reagálta Szijjártó arra a kérdésre, hogy a Janaf-vezetéken keresztül meg tudnák-e oldani a magyar energiaellátást.
A külügyminiszter szerint Donald Trump az ENSZ Közgyűlésén azért figyelmeztette az európai országokat, mert azok nagy mennyiségű orosz olajat vásárolnak különböző ázsiai országokon keresztül, miközben azt állítják, hogy nem teszik.
„A világpiaci körülmények így alakultak, és ha nem Oroszországból vettük volna a kőolajat, akkor még nagyobb áremelkedés lett volna” – mondta Szijjártó arról, hogy tavaly miért volt magasabb a hazai üzemanyagok bruttó ára, mint az uniós átlag.
Szóba került az is, hogy Franciaország elismerte a palesztin államot. Magyarország viszont nem tervez ilyen lépést tenni Szijjártó szerint.