Ezúttal Dánia legnagyobb légitámaszpontja felett észleltek drónokat

316

Péntek este azonosítatlan drónok repültek a legnagyobb dán légitámaszpont felett – írta a France24.

Egy dán katonai szóvivő szerint több katonai létesítménynél észleltek drónokat, de további részleteket nem közölt. A rendőrség közlése szerint pénteken este 8 óra 15 perc körül „egy-két drónt” figyeltek meg a Karup légibázis közelében és felett, amely az ország legnagyobb katonai támaszpontja.

A BBC szerint nagyjából 3500-an dolgoznak a Karup légibázison, itt tárolják a dán hadsereg összes helikopterét, valamint a támaszpont ad otthont a légtér-felügyeletnek és a dán védelmi parancsnokság egy részének.

Simon Skelkjaer szóvivő azt mondta, hogy a rendőrség még nem tudta megállapítani, honnan jöttek a drónok, de a nyomozás során együttműködnek a hadsereggel. „Nem mi szedtük le őket” – tette hozzá.

Skelkjaer közölte, hogy rövid időre lezárták a midtjyllandi nemzetközi repülőteret, aminek közös kifutópályája van a karupi bázissal. Járatokat azonban nem töröltek, mert a lezárás idején nem indult egy sem.

Kedden ismeretlen eredetű drónok bénították meg órákra Koppenhága repülőterét, Mette Frederiksen dán miniszterelnök szerint ez volt az eddigi legsúlyosabb támadás az ország infrastruktúrája ellen. Nem zárta ki, hogy Oroszország áll a légtérsértés mögött, de Moszkva ezt tagadta.

Csütörtökön pedig ismét drónokat észleltek több dániai reptér közelében, Aalborg repülőterét le is kellett zárni miattuk. Troels Lund Poulsen védelmi miniszter az ügyben tartott sajtótájékoztatón azt mondta, „hibrid támadás” történt, amely során különböző típusú drónokat használtak. Ezt erősítette meg a dán igazságügyi miniszter is, aki szerint félelemkeltés volt a támadók célja.

Két hete Lengyelország légterébe repült be legalább tizenkilenc orosz drón, amikből a NATO-tagországok segítségével többet is lelőttek, az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen évértékelő beszédében kijelentette, hogy drónfal kialakítására van szükség az Európai Unió keleti határainak megvédésére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!