Az izraeli külügyminisztérium hazugságnak minősítette vasárnap, hogy Greta Thunberg svéd klímaaktivistát és másokat bántalmaztak volna a Global Sumud flottilla aktivistáinak letartóztatása során. „A letartóztatottak minden törvényes joga maradéktalanul érvényesül. Érdemes megjegyezni, hogy Greta maga és más őrizetesek elutasították a gyorsított kiutasítást, és ragaszkodtak ahhoz, hogy meghosszabbítsák fogva tartásukat” – közölte a tárca. Azzal kapcsolatban, miszerint a fogvatartás idején nem kapott elég ételt-italt, illetve poloskás ágya volt, így reagáltak az MTI szerint:
„Greta semmilyen panaszt nem nyújtott be az izraeli hatóságokhoz e nevetséges és alaptalan vádak egyikével kapcsolatban sem – mivel ilyen esetek soha nem történtek meg.”
Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter is válaszolt a Gázába tartó, de Izraelbe térített flottilla aktivistáinak fogvatartási körülményeire vonatkozó vádakra. „Büszke vagyok a börtönszolgálat tisztjeire, akik a Kobi Jakobi főbiztossal közösen kidolgozott irányelveim szerint jártak el. Ott voltam a hajóikon – nem láttam semmiféle humanitárius segélyt” – közölte Ben-Gvir.
Azt is bejelentette, hogy ellátogatott az őket fogva tartó izraeli börtönbe, és büszke arra, hogy a flottilla résztvevőit terrorizmust támogatóként kezelik. „Aki támogatja a terrorizmust, az terrorista, és terroristához méltó körülmények járnak neki” – mondta a nemzetbiztonsági miniszter.
Szombaton a külügyminisztérium bejelentette, hogy az elfogott több mint négyszáz aktivista közül százharminchét külföldit kitoloncoltak Törökországba. Közlésük szerint több ország kormánya vonakodik attól, hogy fogadja az aktivistákat szállító repülőjáratokat, de „ettől függetlenül a lehető leghamarabb ki fogják toloncolni ennek a médiaszenzációnak az összes résztvevőjét”.
Az izraeli haditengerészet péntek reggel tartóztatta fel a Gázai övezetbe tartó Global Sumud nemzetközi segélyszállító flottilla utolsó hajóját, melyet a többi lefoglalt vízi járműhöz hasonlóan az asdódi kikötőbe irányítottak.
Mint írtuk, Izrael már kétszer, júniusban és júliusban is megakadályozta, hogy az aktivisták eljuttassanak Gázába. Júniusban a Madleen nevű vitorlás fedélzetén tartózkodó 12 aktivistát az izraeli erők Gázától 185 kilométerre nyugatra elfogták, az utasokat, köztük Thunberget is, őrizetbe vették és végül kiutasították az országból. Júliusban 10 országból 21 aktivistát tartóztattak fel.
Az izraeli külügyminisztérium korábban azt közölte, hogy az izraeli hadsereg birtokába jutott dokumentumok „közvetlen kapcsolatot mutatnak a flotta vezetői és a Hamász terrorista szervezet között”. Izrael szerint a Palesztin Konferenciával a Palesztinokért (PCPA) nevű szervezet „gyakorlatilag a Hamász külföldi képviseleti szerveként működik”. Az izraeli külügyminisztérium állítása szerint a megtalált dokumentumok között volt egy lista a PCPA vezetőiről, akik között több jól ismert, magas rangú Hamász-tisztviselő is volt.