Greta Thunberg szerint ágyi poloskákkal teli cellában tartották fogva az izraeli hatóságok, inni sem kapott eleget
A Guardian birtokába jutott egy email, ami szerint Greta Thunberg arra panaszkodott, hogy az izraeli hatóságok egy ágyi poloskákkal teli cellában tartják fogságban, és nem kap elég vizet és élelmet. Az emailt a svéd külügyminisztérium küldte a klímaaktivista közeli ismerőseinek. A levélből az is kiderül, hogy a svéd nagykövetség egyik tisztviselője meglátogatta Thunberget a börtönben. „A nagykövetség találkozott Gretával. A lány kemény bánásmódról és dehidratációról számolt be, nem kapott elegendő vizet és ételt. Azt is elmondta, hogy kiütések jelentek meg rajta, amik valószínűleg poloskák miatt alakultak ki” – olvasható az emailben.
Greta Thunberget azután tartóztatták le az izraeli hatóságot, hogy a héten feltartóztatták a Gáza felé tartó palesztinbarát segélyflotta hajóit. Greta Thunberg a flottát vezető Alma nevű hajón tartózkodott, amikor a rajtaütés történt. Az Anadolu hírügynökségnek azt állította Ersin Çelik török aktivista, a segélyflotta vezetője, hogy Thunberget a hajánál fogva rángatták, és arra kényszerítették, hogy megcsókolja az izraeli zászlót. A flotta egyik másik résztvevője, Lorenzo D’Agostino újságíró pedig azt mondta, hogy a svéd klímaaktivistát „izraeli zászlóba tekerték és trófeaként mutogatták”.
Az izraeli külügyminisztérium még vasárnap cáfolta a Thunberg által elmondottakat, szerintük hazugság, hogy bárkit is bántalmaztak volna. „Greta semmilyen panaszt nem nyújtott be az izraeli hatóságokhoz e nevetséges és alaptalan vádak egyikével kapcsolatban sem – mivel ilyen esetek soha nem történtek meg” – közölték többek közt. A többi izraeli reakcióról még itt olvashat.
Thunberget és társait Törökországba toloncolta ki Izrael. Az izraeli külügyminisztérium közlése szerint 137 „provokátort” küldtek Törökországba, a politikusok és aktivisták között amerikai, olasz, brit, jordániai, kuvaiti, líbiai, algériai, mauritániai, malajziai, bahreini, marokkói, svájci, tunéziai és török állampolgárok is vannak. Az izraeli külügyminisztérium szerint az aktivisták humanitárius segély ürügyén érkeznek, de egyértelművé tették, hogy „valódi céljuk a Hamász szolgálatában álló provokáció volt, nem a humanitárius segítségnyújtás”.
Izrael már kétszer, júniusban és júliusban is megakadályozta, hogy az aktivisták eljuttassanak Gázába. Júniusban a Madleen nevű vitorlás fedélzetén tartózkodó 12 aktivistát az izraeli erők Gázától 185 km-re nyugatra elfogták, az utasokat, köztük Thunberget is, őrizetbe vették és végül kiutasították az országból. Júliusban 10 országból 21 aktivistát tartóztattak fel.
Az izraeli külügyminisztérium korábban azt közölte, hogy az izraeli hadsereg birtokába jutott dokumentumok „közvetlen kapcsolatot mutatnak a flotta vezetői és a Hamász terrorista szervezet között”. Izrael szerint a Palesztin Konferenciával a Palesztinokért (PCPA) nevű szervezet „gyakorlatilag a Hamász külföldi képviseleti szerveként működik”. Az izraeli külügyminisztérium állítása szerint a megtalált dokumentumot között volt egy lista a PCPA vezetőiről, akik között több jól ismert, magas rangú Hamász-tisztviselő is volt.
A cikket frissítettük az izraeli külügyminisztérium reagálására Greta Thunberg szavaira 18.57-kor.