Az Egyesült Államok új szankciókat jelentett be, mert Oroszország nem tesz eleget a békéért

Arra hivatkozva, hogy Oroszország nem tesz eleget a béke érdekében, az Egyesült Államok magyar idő szerint szerda este új szankciókat jelentett be orosz olajvállalatok ellen, és felszólította Oroszországot az azonnali tűzszünetre.
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán jelentette be az új szankciókat, egy nappal azután, hogy a Fehér Ház közölte, még sincs tervben budapesti csúcstalálkozó Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között a közeljövőben. A szerda este bejelentett szankciók arra engednek következtetni, hogy Trump valóban nem elégedett Oroszország békéért tett erőfeszítéseivel, illetve azok hiányával.
A bejelentést követően Trump a Fehér Házban közölte, hogy lemondta találkozóját az orosz elnökkel, melyet csak később fognak megrendezni, valamint arról beszélt, hogy az új, „óriási” szankcióknak „mindenképpen lesz hatásuk” Putyinra, és reméli, hogy „észhez tér” hatásukra az orosz elnök.
Trump arról is beszélt, hogy megérzése szerint Putyinnak mindig is Ukrajna egész területére fájt a foga, nem csak egy részére, azonban úgy gondolja, hogy a jelenlegi körülmények között az orosz elnök hajlandó lehet arra, hogy feladja eredeti céljait, és hajlandó legyen megállapodást kötni. „Nem szeretnénk, hogy övé legyen az egész [ország]” – tette hozzá az amerikai elnök.
Az amerikai pénzügyminisztérium honlapján közzétett nyilatkozat szerint azért döntöttek a további szankciók kiszabása mellett, mert
„Oroszország nem mutat elég komoly elkötelezettséget az ukrajnai háború befejezését célzó békefolyamat iránt”.
Az új szankciók Oroszország két legnagyobb olajvállalatát, a Lukoilt és a Rosznyeftet érintik. Az Egyesült Királyság egy héttel korábban hasonló szankciókat jelentett be az orosz olajszektorral szemben.
Az amerikai kormány azt reméli, hogy a szerdán bejelentett intézkedések növelik a nyomást Oroszország energiaágazatán, és gyengítik a Kreml képességét, hogy bevételt szerezzen háborús gépezetének finanszírozásához és gyengült gazdaságának támogatásához.
„Az Egyesült Államok továbbra is a háború békés megoldását fogja támogatni, és a tartós béke teljes mértékben Oroszország jóhiszemű tárgyalási hajlandóságától függ”
– áll a pénzügyminisztérium közleményében.
Scott Bessent pénzügyminiszter kijelentette, hogy minisztériuma „készen áll további intézkedésekre, ha azok szükségesek Trump elnök erőfeszítéseinek támogatásához, hogy egy újabb háborút fejezzen be.”
Szijjártó Péter nem sokkal a szankciók kihirdetése előtt jelentette be Washingtonból, hogy nem az a kérdés, hogy lesz-e békecsúcs, hanem az, hogy mikor, és folytatódnak az előkészületek. A magyar külügyminiszter amerikai kollégájával, Marco Rubióval egyeztetett szerdán az amerikai fővárosban.
A budapesti békecsúcs felé vezető úton a legnagyobb akadályt jelenleg az jelenti, hogy Donald Trump azt vetette fel, hogy fagyasszák be a frontvonalakat, és kezdődjön azonnali tűzszünet az oroszok és az ukránok között. Ukrajna jelezte, hogy belemennek ebbe a feltételbe, az oroszok viszont elutasították ezt.
Donald Trump október 16-án jelentette be, hogy heteken belül Budapesten fog találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy az orosz–ukrán háború lezárásáról tárgyaljanak. Ennek előkészítéseként a napokban találkozott volna az amerikai és az orosz külügyminiszter.
A Fehér Ház azonban azt közölte kedden a Telexszel és a világ vezető híroldalaival, hogy Rubio és Szergej Lavrov külügyminiszterek hétfői telefonbeszélgetése után arra jutottak, hogy „nincs szükség további személyes találkozóra a két külügyminiszter között, és Trump elnök pedig nem tervez találkozni Putyin elnökkel a közeljövőben”.
Szijjártó Péter ezt kedd este úgy kommentálta a Telexnek, hogy „egészen addig, amíg a csúcstalálkozó létre nem jön, lesz megint tucatnyi szivárogtatás, álhír és nyilatkozat arról, hogy nem is lesz csúcstalálkozó”. Ugyanakkor maga Trump elnök is arról beszélt kedden, hogy nem akar egy „felesleges találkozót” Putyinnal.