Megérkezett Moszkvába Orbán delegációja, Lázár János is ott van

5356

Magyar idő szerint nem sokkal 11 óra után leszállt a moszkvai Vnukovo repülőtéren Orbán Viktor gépe, Szijjártó Péter külügyminiszter Facebook-posztjából pedig az is kiderül, hogy velük utazott Lázár János építési és közlekedési miniszter, valamint helyettese, Csepreghy Nándor is.

A magyar kormánygép érkezése után nem sokkal a Kreml Telegram-csatornájára feltöltött videón az látszott, hogy miközben várakoztak az orosz elnök és a magyar miniszterelnök érkezésére, Szijjártó Péter hosszan beszélt Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.

Szijjártó és Lázár mellett Bíró Marcell, a kormányfő nemzetbiztonsági főtanácsadója is ott volt a teremben a tárgyalások előtt tartott sajtótájékoztatón. Orosz részről Putyin mellett a tárgyaláson részt vesz az elnök külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov, a külügyminiszter, Szergej Lavrov és a kormányfő helyettese, Alekszandr Novak. Az 54 éves, donyecki születésű politikus éveken át energetikai miniszter volt, jelenleg is felügyelete alá tartozik az üzemanyag-ellátás, ami kulcsfontosságú terület Oroszország számára az Ukrajna ellen indított háborúban is.

Bíró Marcell és Lázár János balról, Novak és Usakov jobbról, Szijjártó és Lavrov ülve várják Putyint és Orbánt a megbeszélés előtt – Forrás: DRM
Bíró Marcell és Lázár János balról, Novak és Usakov jobbról, Szijjártó és Lavrov ülve várják Putyint és Orbánt a megbeszélés előtt – Forrás: DRM

A magyar miniszterelnök érkezéséről a TASZSZ is beszámolt, az orosz hírügynökség azt is írta, hogy Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban megerősítette, hogy az orosz elnök november 28-án Moszkvában találkozik a magyar miniszterelnökkel.

Orbán és delegációja hajnali 4 órakor indult Budapestről, a miniszterelnök felszállás előtt adott interjút a közmédiának, a nem sokkal fél 6 előtt kiposztolt, Irány Moszkva! című videóban többek között arról is beszél, hogy azért utazik Moszkvába, hogy télre is, és a következő évre is biztosított legyen Magyarország energiaellátása, megfizethető áron.

Az orosz elnöki szóvivő közlése szerint Orbán és Putyin tárgyalásán részt vesz az orosz elnök külpolitikai tanácsadója és Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes is. A Kreml honlapján található információk szerint Putyin eddig tizenkétszer találkozott Orbánnal, legutóbb 2024. júliusban.

Orbán néhány héttel a Donald Trumpnál tett látogatása után, és az amerikaiak alakuló orosz–ukrán béketervéről várhatóan jövő héten Putyinnal tárgyaló amerikai delegáció útja előtt néhány nappal érkezik Moszkvába. A pénteki útról először a VSquare újságírója, Panyi Szabolcs számolt be, nem sokkal később a Telex is így értesült, csütörtökön aztán Putyin elismerte, hogy érvényben van a meghívás. „Ha Orbán miniszterelnök módot talál arra, hogy elfogadja meghívásunkat, örömmel látjuk” – mondta. Az utazást egyébként a kormányfő a Kremlnek kedvező amerikai terv leghangosabb támogatásával készítette elő.

Lázár János részvétele némiképp meglepetés, ő a miniszterelnök eddigi moszkvai útjain nem vett részt, ott volt viszont a washingtoni Orbán–Trump-találkozón. Arról, hogy mikor és miért húzza magához a miniszterelnök Lázárt, itt írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!