Az angol Botka László tíz évre tervez, negyven éve nem látott változásokat ígér, de Trump rögtön próbára teheti

A hosszú évtizedeken keresztül meghatározó szocialisták történelmi mélyponton állnak, szavazóik közül egyre többen pártolnak át kisebb zöld és liberális pártokhoz, miközben az egyre erősödő jobb- és szélsőjobboldali pártok lépten-nyomon tolják a migránsozást. A felmérésekben harmadik helyre szorult szocialista párt ezért meglepőt lép, és előhúzza a kalapból a párt népszerű, de az országos politikától már visszavonult vidéki polgármesterét, annak ellenére, hogy az korábban kizárta, hogy átvegye a párt vezetését, és nyilvánosan lemondott miniszterelnöki ambícióiról is.

Ismerősen hangzik? A fenti bekezdés jól illik a 2017. májusi magyar belpolitikai fejleményekre és Botka László szegedi polgármester alig több mint négy hónapot megélt miniszterelnök-jelölti kalandjának kezdetére. Ugyanígy illik az elmúlt hetek brit belpolitikai fejleményeire is, de ott a történet nagyon másképp folytatódik.

A válságban lévő brit Munkáspárt ugyanis Manchester „emberarcú” polgármesterétől, Andy Burnhamtől várja a megváltást. Burnham pénteken lett hivatalosan is a Munkáspárt vezetője, hétfőn pedig III. Károly brit király kinevezte miniszterelnöknek. Az elmúlt hetekben tízéves politikai vízióiról beszélt, kinevezése után pedig negyven éve nem látott változásokat ígért, de csupán három éve van arra a következő választásig, hogy minderről meggyőzze a brit választókat.

Történelmi mélypont

Két évvel ezelőtt, 2024. július 4-én történelmi győzelmet aratott a brit Munkáspárt Keir Starmer vezetésével. A 2010 óta kormányon lévő Konzervatív Párt történelme legnagyobb vereségét szenvedte el, míg a Munkáspárt kétharmadhoz közeli többséget szerzett – igaz, ehhez a brit választási rendszer sajátosságai miatt elég volt megszereznie a szavazatok 34 százalékát.

Csaknem kereken két évvel később, 2026. június 22-én a 2024-ben a „Változás” szlogenjével kampányoló Starmer bejelentette, hogy távozik a Munkáspárt éléről és egyben a kormányfői pozícióból is. Tíz éven belül ő már az ötödik brit miniszterelnök, aki lemondani kényszerült. A helyébe lépő Andy Burnham az ötödik brit kormányfő az elmúlt négy évben.

Starmer lemondása nem a semmiből jött. Népszerűsége a Munkáspárt választási győzelme után szinte egyből bezuhant – igaz, nem olyan sebességgel, mint két évvel korábban a kérészéletű Truss-kormányé – a 2024. augusztusi bevándorlásellenes zavargások idején, miközben a populista jobboldali Reform UK a migrációellenes hangulat erősödésével együtt indult meg felfelé a felmérésekben.

A kormányfőt közben egymás után érték a környezetében a botrányok. Először Angela Rayner miniszterelnök-helyettesnek kellett lemondania tavaly ősszel, miután kiderült, hogy nem fizette meg teljes mértékben a 800 ezer fontos tengerparti lakása után kiszabott illetéket, majd Lord Mandelson amerikai nagykövetet rúgta ki Starmer, mikor előkerültek a diplomata emailjei, amiket a szexuális ragadozó Jeffrey Epsteinhez írt, erről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

2025 őszére a Starmer miniszterelnöki munkájával szembeni elégedetlenség rekordmagasra hágott. Ekkorra a választók 79 százaléka vallotta azt, hogy elégedetlen Starmer munkájával, ezzel párhuzamosan pedig a Munkáspárt támogatottsága is rekordalacsonyra csökkent:

Az azóta eltelt fél évben csak kicsit enyhült a Starmerrel szembeni választói elégedetlenség, lemondásakor is rosszabbra értékelték munkáját a szavazók, mint bármelyik miniszterelnökét, mióta az Ipsos közvélemény-kutató 1979-ben elkezdte rendszeresen mérni ezt.

Lemondásakor Starmer ehhez képest arról beszélt, hogy jobb állapotban adja át az országot, mint amilyenben átvette 14 év konzervatív kormányzás után. A Starmer által elért eredményekről Burnham is beszélt, miután megválasztották pártvezetőnek. A leköszönő miniszterelnök megerősítette a munkavállalók és a bérlők jogait, 16 év után először rövidültek a várólisták az egészségügyben, és elindult a vasúttársaságok államosítása is – emelte ki elődje sikereit.

Ezeken felül Starmer mérsékelt sikereket ért el a gazdaság, a bevándorlás és a bűnözés területén is. Sikerként könyvelhető el, hogy hivatalba lépése óta a G7 országok közül csak az USA gazdasága nőtt nagyobbat, mint a brit (2,3 százalékos GDP-növekedés).

Miniszterelnöksége alatt jelentősen visszaesett a bevándorlók száma is. Míg 2023-ban 944 ezer fő volt a nettó migráció (a bevándorlók mínusz a kivándorlók száma), addig 2025-ben ez 171 ezerre esett vissza, ami 48 százalékos csökkenés 2024-hez képest. Emellett 2026-ra a La Manche csatornán átkelő illegális bevándorlók száma is csökkenni kezdett. A késes bűncselekmények 8 százalékkal, a halálos késelések száma pedig 27 százalékkal csökkent Starmer kétéves miniszterelnöksége alatt.

Ezeket az eredményeket azonban Starmer képtelen volt hatékonyan kommunikálni a választók felé. „Az évek során, amióta a politikáról tudósítok, még soha nem találkoztam olyasvalakivel, akit ennyire hidegen hagyott, hogy milyen készségekre lenne szüksége vezetőként” – írta Starmer lemondása után Nick Robinson, a BBC egyik legtapasztaltabb politikai újságírója.

„Egy férfi bekopog egy ház ajtaján. Úgy érzi, jól felkészült az előtte álló estére. Szmokingot, csokornyakkendőt és fényesre pucolt, fekete cipőt visel, és egy üveg bort tart a kezében. Belép. A házban orgia zajlik, és rajta kívül mindenki más meztelen” – így írta le Starmer felkészületlenségét a miniszterelnöki pozícióval járó feladatokra és elvárásokra egy másik brit újságíró-legenda, Andrew Marr.

Talán mindennél többet elmond az az adat, hogy az Ipsos június közepi felmérése szerint a brit választók 43 százaléka mondta azt, hogy világos, mi a programjával kapcsolatban rendkívül szűkszavú Burnham politikai álláspontja, míg csupán 32 százalékuk mondta azt, hogy világosak az akkor már csaknem két éve kormányzó Starmer politikai nézetei.

A nép embere?

Andy Burnham tehát leginkább személyiségében, nem pedig politikájában hozhat változást. Az alsóházba csak egy június közepi időközi választást megnyerésével bekerült korábbi manchesteri polgármesternek ugyanis pont azok az erősségei, amik Starmer legnagyobb gyengeségei voltak.

Az Ipsos felmérése alapján a brit választók csupán 16 százaléka gondolta úgy, hogy Starmer karakteres személyiség, és 19 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy a leköszönő miniszterelnök tisztában van az átlagemberek problémáival. Burnham esetében mindkét érték ezek több mint kétszerese, 42 százalék.

Sokatmondó, hogy Starmerről még azt sem hitték el az emberek, hogy valóban rajong a futball iránt, noha évtizedek óta az Arsenal bérletes szurkolója, és 63 éves kora ellenére rendszeresen focizik. Az 56 éves Burnhamről viszont teljesen hihető, hogy ő valóban Everton-drukker, ahogy az is, hogy a kilencvenes évek végén ő volt a Munkáspárt fiatal tanácsadóiból álló és a londoni amatőr bajnokságokban játszó focicsapat csatára.

A Munkáspárt népszerűsége ugyan megugrott azt követően, hogy Starmer lemondott, és Burnham bejelentkezett a miniszterelnöki székre, de nem valószínű, hogy a brit választók türelmesek lesznek az új kormányfővel. Így Burnhamnek muszáj lesz gyorsan meggyőznie őket az alkalmasságáról és a továbbra sem túl részletes politikai víziójáról.

Burnhamnek egyszerre kell elhitetnie a szavazókkal, hogy ő egy „kívülálló”, aki nem tartozik a westminsteri elithez, ám mégis kellő tapasztalattal rendelkezik a miniszterelnöki pozícióhoz.

Az új miniszterelnök annyiban valóban kívülálló, hogy manchesteri polgármesterként kilenc évre szinte teljesen kicsekkolt az országos politikából, de a kommunikációs képességeit dicséri, ha cambridge-i diplomával, 16 év parlamenti képviselőséggel, államtitkári és miniszteri pozíciókkal a háta mögött sikerül fenntartania azt a képet magáról, hogy elődjével ellentétben ő a nép embere.

Ezzel egy időben viszont 124 éve ő az első brit miniszterelnök, aki kinevezése előtt nem volt pénzügy-, belügy- vagy külügyminiszter vagy az ellenzék vezetője. A jobboldalon azt is felróják neki, hogy úgy lett 70 millió brit miniszterelnöke egyik napról a másikra, hogy a makerfieldi időközi választáson, ami megnyitotta előtte az utat a miniszterelnökséghez, kevesebb mint 25 ezren szavaztak rá, a Munkáspárt vezetői tisztségéért pedig kihívója sem volt. Nem véletlen, hogy Nigel Farage, a felmérésekben vezető Reform UK vezetője egyből előrehozott választást követelt.

Decentralizáció és államosítás

Mivel Burnhamnek nem kellett megküzdenie senkivel a Munkáspárt vezetéséért és a miniszterelnöki székért, megengedhette magának, hogy mostanáig csak nagy vonalakban ismertesse politikai programját. Azonban a beiktatása után elmondott első miniszterelnöki beszédében sem tett konkrét bejelentést, csak annyit ígért, hogy hamarosan bemutatja programját a következő tíz évre.

„Tudom, hogy az embereknek elegük van a politikából. Cserben hagytunk titeket” – jelentette ki Burnham a Downing Street 10. előtt állva. Ígéretet tett arra, hogy az elmúlt negyven év legnagyobb változását fogja elhozni, valamint csökkenteni fogja a megélhetési költségek által okozott nyomást, és első intézkedésével véget vet az utcán alvásnak. „Minden tevékenységem középpontjába az emberekkel törődést fogom helyezni” – mondta. Részleteket azonban nem közölt.

Ami bizonyos, hogy nagy hangsúlyt fog fektetni a brit politika decentralizálására. Korábban könyvet is írt a témáról, makerfieldi győzelme és miniszterelnöki beiktatása után is arról beszélt, hogy le kell építeni a londoni kormányzati befolyást, és helyette nagyobb hatáskört kell adni a vidéki polgármestereknek és önkormányzatoknak. Várhatóan nagyobb hangsúlyt fog helyezni az alapvető szolgáltatások (víz, áram, gáz, közlekedés) államosítására és az új lakások építésére is.

Becenevéhez, a Trónok harcára utaló Észak királyához méltóan azt is előre bejelentette, hogy kormányzati központot fog létrehozni az észak-angliai Manchesterben, és ő maga is ingázni fog London és Manchester között, a hét egyik felét az egyik, a másik felét pedig a másik városban töltve. Ezáltal is mutatni akarja, hogy ő a vidéki, észak-angliai munkásosztályt szeretné képviselni, amiről az évtizedek során megfeledkeztek a fővárosban székelő kormányok.

Ezek azok a szavazók, akik az elmúlt évtizedekben leginkább ki voltak téve a gyárbezárásoknak Anglia korábbi iparvidékein, és egyúttal azok, akik nagyobb arányban szavaztak 2016-ban a brexitre. Ők azok, akik 2019-ben Boris Johnsonra szavaztak, ám 2024-ben adtak egy esélyt a Munkáspártnak – köreikben az elmúlt két évben valósággal kilőtt Nigel Farage és a Reform UK népszerűsége.

Egyből kihúzhatja a gyufát Trumpnál

Hétfőn este, néhány órával a kinevezése után elkezdett összeállni Burnham kormánya, de sok esetben csak helycserék történtek. A BBC azt írta, hogy John Healey, aki Keir Starmer alatt védelmi miniszter volt, a jövőben pénzügyminiszterként folytatja. Ed Miliband, a korábbi energiaügyi miniszter veszi át a külügyminiszteri posztot, Shabana Mahmood viszont megtarthatta korábbi pozícióját: újra kinevezték belügyminiszternek.

Ami a külpolitikát illeti, Burnham egyelőre nagyon szűkszavú volt, nézeteiről nem sokat tudni. Az is valószínű, hogy sokkal inkább a belügyekre fog koncentrálni, mint elődje, aki diplomáciai aktivitása miatt meg is kapta a „Never Here Keir” (Keir, aki sosincs itthon) becenevet.

Kevés külpolitikai megnyilvánulásai egyikén Burnham egy közösségi médiás videóban arról beszélt, hogy a Munkáspárt hibázott, amikor nem ítélte el kellő erővel a gázai háborút, illetve hogy nagyobb nyomást akar helyezni az izraeli kormányra, ugyanakkor mélyen elítélte a brit zsidók elleni antiszemita támadásokat is.

A brexittel kapcsolatban korábban azt mondta, hogy reméli, a britek még az ő életében visszalépnek az Európai Unióba. A makerfieldi kampánya során azonban már arról beszélt, hogy tiszteletben kell tartani a 2016-os népszavazás eredményét, és hogy a következő években biztosan nem lesz népszavazás a visszalépésről.

Burnham első és legnagyobb külpolitikai tesztje azonban az lesz, hogy hogyan tudja kezelni Donald Trumpot. Amikor Starmer lemondása után Burnhamről kérdezték az amerikai elnököt, ő azt mondta, hogy annyit hallott róla, hogy „valami városnak a polgármestere”, illetve hogy „rendkívül liberális”. A hétvégén azonban már egy Truth Social-posztban ünnepelte, hogy Burnham nyitottnak látszik az északi-tengeri olajkitermelés növelésére.

Az első nagy kérdés azonban az lesz, hogy Burnham mennyire határolódik el Trump újra eszkalálódó iráni háborújától. Starmer tavasszal vonakodva engedélyt adott az amerikai légierőnek, hogy „védekező műveletekhez” brit támaszpontokat használjanak, azonban Burnhamnek már miniszterelnöksége első napjaiban muszáj lesz döntenie, hogy engedélyezi-e az amerikaiaknak, hogy brit támaszpontokról felszállva hajtsanak végre csapásokat Iránban, vagy egyből próbára teszi kapcsolatát országa legfontosabb szövetségesével.