Legfontosabb
Vásárhelyi buszháború: Márki-Zay szerint jó a kapitalizmus, spórol a város, de most mindenki perel
Hódmezővásárhely pályázatot írt ki, így most már egy másik cég adja a városi buszokat. Ez ugyan a polgármester szerint egy Lázár Jánoshoz köthető cég, de mégis örül neki, mert négy év alatt 100...
Kétmilliós fizetést kapnának, mégsem akarják áruba bocsátani függetlenségüket a bírók
Miért sérülne a bírói függetlenség a kormány által beígért közel 50 százalékos béremeléssel? Milyen reformokat kért a kormány a régóta esedékes béremeléséért cserébe, és miért veszélyes a bírók...
Orbán Balázs véd
Kedden délelőtt az ELTE-n védi meg doktori disszertációját a miniszterelnök politikai igazgatója. A szöveggel kapcsolatban a plágium gyanúja is felmerült, és vajon hogy lehet Dunaszerdahely felé...
Hat turista halála után talán mindenki meggondolja majd, hogy elfogadjon-e ingyenpiát Ázsiában
Az áldozatok mind november 13. körül lettek rosszul, és mind a laoszi Nana Hostelben szálltak meg. A gyanú szerint mind a szállástól kapott ingyenitalokba kevert metanoltól haltak meg. A tragikus...
A republikánusok szerint jogtiprás, hogy Joe Biden kegyelmet adott a fiának
A demokraták megértőbbek, bár akadnak köztük is, akik bírálják a távozó elnököt, aki korábban azt ígérte, nem fog beavatkozni a fia elleni eljárásokba. Van abban valami, amit Joe Biden mond, hogy...
Ha ez így megy tovább, hamarosan csak import paprika lesz Magyarországon
A szélsőséges időjárás, a bizonytalan és alacsony jövedelem, és a termelési költségek növekedése miatt egyre kevesebben foglalkoznak fűszerpaprika termesztésével és feldolgozásával.
Rogán: A szolgálatok már figyelmeztettek erre, vártam már, hogy mikor fognak előállni ezzel a...
A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét szembesítették egy, a telefonjáról készült fotóval, ezen állítólag az látszik, hogy Vitézy Dáviddal beszélget. A miniszter válaszul feljelentéssel fenyegette...
Szomorú, de a magyar az ilyen sajnos
Kukásautóval jártuk végig Pesterzsébet utcáit, hogy megnézzük, mit dobálnak bele az emberek a biokukáikba. Hol kukát se találtunk, mert ellopták cefregyűjtőnek, hol nejlonzacskóban kidobált...
„Ha egy kicsit is kriptoellenes vagy, véget vetünk a politikai karrierednek” – egyre durvábban...
Felfoghatatlan mennyiségű pénzzel jelent meg idén az amerikai politikában a kriptolobbi. Igyekeztek leradírozni a nekik nem tetsző jelölteket és támogatni a szövetségeseiket – mindkettő ijesztően...
Bezárult az olló – így érte utol a Tisza Párt a Fideszt
Több közvélemény-kutatás szerint Magyar Péterék már át is vették a vezetést. Grafikonunkon megnézheti az elmúlt hónapok összevethető méréseit és azok átlagát. Itt volna a kétpártrendszer? 18 éve nem...