Legfontosabb
Orvosi kamara: Krízisben van a hazai háziorvosi rendszer, azonnali intézkedésekre van szükség
Kevés a háziorvos, elöregedőben van a szakma, és nem látszik az utánpótlás, áll a Magyar Orvosi Kamara közreműködésével készült átfogó dokumentumban.
Nagyon ritka az, hogy valaki akkora kockázatot vállal, mint Szabó Bence százados
Miért döntöttek úgy, hogy nyilvánosságra hozzák az interjút, és tudták-e, hogy mennyire komoly következményei lehetnek a tényfeltáró munkájuknak? Pethő Andrást, a Direkt36 társalapítóját kérdeztük.
„Mintha kettévágták volna a gépet” – saját magukat mentették a tűzoltókocsival ütközött repülő...
A hatóságok még mindig vizsgálják, milyen hibák vezettek a két halálos áldozatot követelő New York-i balesethez. Az egyik légi irányítóról kikerült hangfelvétel messze nem ad választ minden kérdésre.
Nem attól fog összeomlani Ukrajna, ha a magyar kormány leállítja a gázszállítást
A fűtésszezon vége előtt sokkal drasztikusabb hatása lett volna annak a javaslatnak, amit az eddigi fenyegetések után szerdán a kormány elé vitt Orbán Viktor.
Megszólal a nyomozó, aki belülről ismeri a Tisza elleni művelet ügyét
A Direkt36 rögzített egy felvételt egy rendőrnyomozóval, aki azon a rendőrségi osztályon dolgozott, amely érintett volt a Tisza informatikusai elleni nyomozásban. Szabó Bence részletesen beszélt...
Azt kértem a Fidesztől, hogy támadjanak, de pont az ellenkezőjét csinálták velem – interjú...
Milyen feltételekkel támogatná a Fideszt vagy a Tiszát egy esetleges kormányalakításkor? Miért gondolja kabarénak az orosz beavatkozásról szóló híreket? Élőben interjúztunk Toroczkai Lászlóval, a Mi...
Politikai játszótér lett a magyar nyugdíjrendszerből, és ez elég nagy baj
A hazai nyugdíjrendszerről évtizedek óta lehet tudni, hogy fenntarthatatlan, és még így sem képes garantálni, hogy ne legyen egyre több olyan idős ember, aki a szegénységi küszöb alatt kényszerül...
Nem véletlenül titkolták, hogy mennyiért adott túl legjobb műhelyein a MÁV
A folyton pénzhiánytól szenvedő állami cég átláthatatlanul és feltűnően olcsón vált meg a járműjavítóit tömörítő cégétől. A valószínűleg Hernádi Zsolt érdekeltségébe tartozó vevő egy év alatt a...
„A közpénzek Drakulájának”, a visszalépő jelölteknek és Márki-Zay Péternek is üzent Magyar Péter a...
Megtelt a hódmezővásárhelyi Rapcsák utcában kiszélesedő tér, ahol Magyar Péter azt ígérte: a Lúdas Matyik visszaveszik az országot a Döbrögiktől.
Jön az iráni sokk durva szakasza: hirtelen fogyni kezdtek a tengeren utazó olajkészletek
Pesszimisták lettek a nemzetközi olajipari elemzők. Egyrészt azért, mert ha így megy tovább, egyre nehezebben lesz elkerülhető a szárazföldi ütközet Iránban, másrészt azért, mert egyre több...
Kövess minket Facebookon is!