Legfontosabb
Varga Judit visszavonul a közélettől, de az egyik munkahelyén továbbra is számítanak rá
Tetemes banki hitellel, megtakarítás nélkül távozik a politikából a volt igazságügyi miniszter. Azt még nem árulta el, hogy lemondása után milyen tervei vannak, a Miskolci Egyetemen létrehozott...
A kormány sem tudja, miért kapott kegyelmet K. Endre
Orbán Balázs az első kormánytag, aki nyilvánosan szerepelt a botrány kirobbanása óta. Azt mondta, hogy pont ugyanannyit tud az ügy hátteréről, mint mindenki más, Magyar Péter állításait pedig szinte...
Ez még csak ízelítő lehetett abból, ami Lengyelországban jön
A lengyel társadalomnak volt pár éve, hogy profi alkotmányjogásszá váljon, de most szintet kell lépnie. Jarosław Kaczyński pártja és a Donald Tusk mögötti tömb az utóbbiak őszi választási győzelme...
Koszovó a dinár betiltásával megint rúgott egyet a helyi szerbeken, de a szerb vezetőket sem kell...
A szerb dinárt egy klasszikusan feszültségnövelő lépéssel kivonták a koszovói gazdaságból, aminek vannak ugyan gazdasági, bűnügyi indokai, de ezek valójában inkább csak ürügyek.
Ha tényleg ezen a hivatalon múlik, hogy kerülhet-e mérgező anyag az akkugyárból a környezetbe,...
Tiltakozó civilek bíróságra mentek a Debrecenben épülő kínai akkugyár miatt. A hatóságok olyan engedélyt adtak a CATL-nek, amiről a tárgyaláson kiderült, ők maguk se pontosan értik.
Pesty László: 95 százalékban Magyar Péter mellett állok, ő a második fecske, én az első
Az ősfideszes dokumentumfilmes egy kicsit félti Varga Judit exférjét, aki szerinte vele együtt akarja megtisztítani a Fideszt. Ezért áll ki mellette, de addig nehéznek látja a harcot, amíg a...
Elnöki kegyelem Európában: van, ahol fel sem merülhet, hogy a Novák bukásához vezető döntés rejtve...
Az elnöki kegyelmek pontos ismertetését a magyar szabályozás nem írja elő. Ez nem egyedi Európában, vannak azonban sokkal nyíltabb szabályozások is, ahol például az elítélt neve és a bűncselekmény...
Már 2011-ben is nyomoztak szexuális zaklatás gyanújával a bicskei pedofil igazgató ellen, mégis...
Balog Zoltán püspöki körlevelében hozta be a képbe a Tarlós István vezette fővárost, amely 2015-ben kitüntette a bicskei gyermekotthon igazgatóját. Pedig a Telex birtokába került dokumentumok...
Balog Zoltán fényes karrierje és sok évtizedes barátsága Orbán Viktorral
Fiatal és ellenzéki református lelkészként ott volt a Fidesz gyerekkoránál, és jó időben maradt Orbán Viktor mellett. A baráti hűséget a későbbi miniszterelnök is nagyra értékelte. Előbb a párt...
Fact-check: Nemhogy segítene, de még rontja is a védettséget a sokadik oltás?
Dúró Dóra ismét megosztott egy cikket az oltásokról, de az félrevezetően, esetenként tévesen számol be egy japán kutatás eredményeiről.