Legfontosabb
Befolyásos család sarja hátfájdalommal, aki csodálta az Unabombert – ezt tudni a manhattani...
Ismerőseit sokként érte, amikor kiderült, hogy Luigi Mangionét tartóztatták le a legnagyobb amerikai egészségbiztosító vezetőjének megölése miatt. Táskájában egy 3D-s nyomtatóval készült fegyvert,...
Az emberölést megúszta, mégis évekre börtönbe kerülhet Till Tamás gyilkosa
Till Tamás gyilkosa 16 éves volt, amikor 2000-ben ölt. Az emberölési ügye ezért elévült, szabadon távozhatott a rendőrségről. De tényleg megússza a börtönt? Ha a gyilkosság miatt nem is, van, ami...
Nyolcvan éve halt meg a férfi, aki hat hónapja fogva tart
1944. november 27-én tömegsírba temettek egy 65 éves építészt Hegyeshalom mellett. Rokonait már korábban elragadta a holokauszt, életben maradt barátai nem keresték. Ma is álló épületei a budapesti...
Egy rossz döntés nem egyenlő azzal, hogy feladtuk a bírói függetlenséget
Pecsenye Csaba, az Országos Bírói Tanács korelnöke azok között volt, akik nem támogatták a kormánnyal kötött, heves tiltakozást kiváltó megállapodást. Nem tudott azonosulni azzal, hogy csak akkor...
Egy orvostanhallgató 13 év után került elő, de már a nevét sem tudta – megnyitották a rettegett...
A szíriai felkelők egyik első dolga volt, hogy felszabadítsák a hírhedt szíriai börtönöket, ahol az Aszad-rezsim az elnyomás eszközeként rutinszerűen kínozta az ellenzékinek bélyegzett embereket....
Minisztériumok beszántása, gazdasági sokkterápia – ez a láncfűrésszel kampányoló argentin elnök...
Egy éve iktatták be Javier Mileit, a radikális ígéreteivel feltűnt argentin elnök pedig már másnap nekilátott a kampányban hangoztatott megszorításoknak és deregulációnak. Bizonyos mutatók javultak...
Megdobta a 4iG tőzsdei árát a Musk–Jászai-találkozó, de mi lesz ebből hosszabb távon?
Bár ezt a kapcsolatfelvételt alighanem a politikai igény és nem a gazdasági kíváncsiság mozgatta, a tőzsdén jegyzett 4iG elnöke Donald Trumpnál és Elon Musknál járt Mar-a-Lagóban, ahova elkísérte...
Tudományos függetlenség vagy központosítás? Újra átalakítják a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatot
Az első terv heves ellenállást váltott ki a kutatókból. A javaslatokat még mindig gyúrják, a kutatóközpontok főigazgatói és a politikai szereplők akarata közeledik egymáshoz, de sokan még mindig a...
Azt mondták, önző vagyok, a könnyebb utat választottam, gyilkos vagyok, Istent játszottam
Anna a terhessége 13. hetében járt, amikor közölték vele, hogy a babájánál felmerült az Edwards-szindróma kockázata, Zsanett magzatánál a 12. héten fedeztek fel súlyos szívfejlődési problémát....
Az idő szorítja a kamionsofőröket. Miért tesznek mégis akár 50–100 kilométeres kitérőt is az...
Nincs túl jó állapotban a közúti fuvarozás piaca: hiába próbálkoznak sokan a digitalizációval és a zöldátállással, ha az ipar és a beruházások gyengélkednek, ez az ágazat sem hasíthat. Ez pedig...
Kövess minket Facebookon is!