Legfontosabb
Megnyerte az elődöntőjét, éremért megy a rövidpályás gyorskorcsolyázók vegyes váltója
A téli olimpia új számában a magyarok előbb megnyerték a negyedöntőt, majd az utolsó körökben az elődöntőt is behúzták. Legrosszabb esetben negyedik lesz a válogatott.
Ukrajna nem lesz második Belarusz, de Afganisztán még lehet belőle
A határoknál több mint százezer orosz katonát felvonultató Putyin szerint Ukrajna nem is létezik, de az ukrán nemzeti lelkületben benne van a kőkemény ellenállás. Identitás, nyugati kapcsolatok,...
Pár nappal a Telex pernyerése után a kormány rendeletben írta felül a bírósági ítéletet arról, ki...
Lapunk nemrég pert indított az Emmi ellen, miután sorra utasították el a kórházak a tudósítási kérelmünket a járvány alatt. A bíróság kimondta, hogy nem az Emmi, hanem az igazgatók dönthetnek. Most...
Miért jelentették be, hogy indián gyerekek tömegsírját találták, ha azóta egyetlen holttest sem...
Világszerte óriási felháborodást keltett, amikor bejelentették, hogy több száz azonosítatlan gyermeksírt találtak kanadai missziós iskolák területén. Fél év alatt azonban egyetlen holttest sem...
„A pszichológiai nyomás a lényeg, a folyamatos fenyegetettség érzését akarja fenntartani...
Kijevben beszéltünk az ukrán szárazföldi haderő parancsnokával és a védelmi miniszter helyettesével is. Ukrajna szerint az orosz erők nem állnak támadásra készen, de a háború esélyét további nyugati...
Két év alatt eljutottunk oda, ahol voltunk
Az infláció és a fogyatkozó állami tartalékok alapján úgy tűnhet, bajban van a magyar gazdaság, de európai összevetésben nem áll rosszul az ország, és a kormánynak van miből osztogatnia a...
Dőlnek az ajánlások az új Messinek, Ronaldónak kikiáltott játékosokról – a légiósok útja a magyar...
Itthon is képeznek már játékosmegfigyelőket, de mintha még nem minden NB I.-es klub ismerné fel ennek jelentőségét, és inkább alkalmaznak szakképesítés nélküli embereket. Sok esetben új Messiket,...
Sok műhó nem semmiért – kezdődik a téli olimpia
Peking az első város, ami a nyári után a téli olimpiát is megrendezi – igaz, olyan helyszínen, ahol nem igazán téliesek a viszonyok. Kétmillió köbméternyi vízből csináltak műhavat, ennek ellenére...
A VV Fanni megölésével vádolt férfinél szexuális elhajlást észleltek, agressziókezelése nem...
B. Lászlónak tartozásai voltak, Fanni milliókat keresett prostituáltként. Csütörtökön folytatódott a Való Világból ismert 24 éves nő gyilkossági ügyének tárgyalása, ahol megkérdezték a férfitól,...
A fiúk is lehetnek szexuális bántalmazás áldozatai
Sokkal több figyelmet kellene fordítani rájuk, hogy kiderüljön, ha ez megtörténik. Erről szól a Hintalovon friss jelentése, az első magyar nyelvű, magyar helyzettel foglalkozó tanulmány, ami ezzel a...









